|
Ízelítő Czóbel Béla művészetéből
Czóbel Béla (1883-1976.) emlékkiállítás Sopronban, halálának 25. évfordulóján
A kettősségek vonzásában
"Két paletta él itt egy fedél alatt.
Egyik régi, másik kicsit fiatalabb"(Cz.Lányi Sarolta)
Csak az öröm járhatta át minden művészetszerető soproni szívét, amikor meghallotta, hogy Czóbel emlékkiállítást rendez a Pro Kultúra Sopron kht a Festőteremben. A kiállítást április 18-án 17 órakor Rockenbauer Zoltán miniszter úr, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának vezetője nyitotta meg.
(A kiállítás-megnyitásoknak van egy bizonyos ceremónia-jellege, ami elkerülhetetlen. Élő művész esetén még egy "gellert" kap a dolog, mert ugyan melyik megnyitón hangozhatnék el más, mint dicséret. Azt azonban el kell mondanom, hogy volt a kiállítás hivatalos megnyitója előtt 25 perccel egy pár pillanat, amikor a két hivatásos operatőrön és rajtunk (kettőnkön) kívül egy ember járta körbe a kiállítást, és ő volt Rockenbauer Zoltán, aki mindenféle papír, hivatalos formaság és segítség nélkül ezek után egy kis szakelőadást tartott, azzal a szeretettel a hangjában, amellyel előtte a képeket nézte végig. "Képbe" állította a művészt, elhelyezte a magyarországi kínálat "palettáján". Minden volt, de nem hivatalnok. Ritkán divat hivatalos személyt dicsérni, mást azonban itt nem tudok. Gratulálok, miniszter úr!)
Czóbel Bélának nem kellett a haláláig várnia arra, hogy "halhatatlan" legyen: már életében elismerték nagyságát, életművét bemutató állandó kiállítása az egykori iskolaépületben 1975-ben nyílt meg a városra hagyományozott alkotásokat bemutatva. A nyolcvanas évek elején a múzeum új szárnnyal bővült, mely a művész grafikáit, illetőleg feleségének, Modok Mária festőművésznek a képeit mutatja be. Ezt a kapott lehetőséget ő a Párizsban festett, és jobbára csak ott látható képeinek összeírásával "hálálta" meg. Nem tudom, hány kép került azóta vásárlás útján a Magyar Állam tulajdonába, de azt hiszem, kevesebb annál, ami egy olyan rangú művészt megilletne, akit pl. Picasso maga mellé vett volna a kubizmus kialakítására.
Több és hosszú ideig tartó Párizsi tartózkodásai, melyek a kor előrehaladtával egyre rövidültek és ritkultak, ugyanúgy hozzátartoznak az életrajzhoz, mint a magánéleti válságok, a magány és a kemény, rendszeres munka. A fauve-okkal induló, de a szelídek között végződő élettörténethez sok mellőzés és a végén talán nem kívánt karfogások is társulnak. Akarva- akaratlanul is egyike lett azon plakát-embereknek, akiket Aczél lobogtatott a külföld orra előtt, bizonygatva a szabad és emberbarát szociaizmust. Mindemellett Czóbel Bélában, mint művészben, a divatos irányzatok között is egy tudatos, utat kereső magyar "majdnem Cézanne"-t tisztelhetünk.
Mindezek az idézett versrészlet tartalmával együtt utalnak arra a kettősségre, mely egész életét végigkísérte. A párosság, az életmű teljes ívének szimmetrikus pontjain életre keltett alkotások összehasonlítása is nagyon tanulságos. A polgári ízlés szerint való festés, majd a kontúrok erőteljes hangsúlyozása, a fauve-ok világa, a kubizmushoz nagyon közel eső forma-bontások és egyben életének "legmodernebb" időszaka. Majd a realizmushoz, de már másképpen, mindenben csendéletszerűen, foltokban visszahajló formavilág, melyet egyre tudatosabban, látszólagos "természetes véletlenségében" is megkomponálva, de egy valamiképpen egyre erőteljesebb színvilágban "üldözött", hogy az az akart módon mondjon el valamit - egy élet, egy nagyívű pálya összegzéseként.
Czóbel világa - bármely ponton is vetítjük magunk elé - zárt világ. A festőtársakkal folytatott vita, a Párizs utáni örök vágyakozás (melyből nem lehet kivonni egy lassan korosztályában egyedül maradó, köszvénnyel küszködő matuzsálem nosztalgiáját a saját fiatalsága után), a képeiben csak "megoldottként" elkönyvelt, de nem részletezett problémafelvetés, mely oly jellemző volt magatartására a rendszeres, csaknem blokkoló óra-szerű napi munkavégzés mellett, nem állíthatta a festészet elméleti megoldásainak nyilvános, verbális magyarázatra is képes alkotói sorába. Nyilván nem is ez volt feladata. A talentumok pedig szaporodtak és rendre pótolhatatlanul megsemmisültek egyik világégéstől a másikig.
Sajátos és önző magány a festők világa. Czóbelnél ez odáig terjedt, hogy Modok Mária élete is egyfajta száműzetés volt mellette, árnyékként létezni és ugyanakkor alkotni, mert ő is erre született. Czóbel maga ezt párjának halála után "fedezte fel" és bánta az elmulasztott alkalmat az egyébként nagyon szeretett, 1936-ban megismert Mária megbecsülésére. Zalán Magda egyik könyvéből alkothatunk képet a furcsa festő-feleségről, aki "riadt kupac"-ként ült a konyhai széken, miközben odabenn a mester önmagáról és a jól ismert kortárs művészetről beszélt. Ezt egészítik ki a Czóbel emlékkönyv önéletrajzi ihletésű vallomása és a Czóbel Múzeumba befogadott Modok képek.
A soproni egy 28 képből álló magyarországi vándorkiállítás (Budapest, Sopron, Zalaegerszeg, Kaposvár, Szolnok, Miskolc, Debrecen, Hatvan) második állomása. Meglehetősen nagy időlyukakat találunk a képek csoportjai között, a párizsi, holland tartózkodás és a hazai, szentendrei évek képcsoportjai között. Természetes, hogy legbővebben a képek az utolsó évek terméséből valók. Mégis egyfajta, korlátozott, de áttekintő jelleggel szólaltatják meg együtt a 25 éve elhúnyt Czóbel Béla harmóniáját.
A kiállítás május 6-ig, naponta 10-18 óráig tekinthető meg.
- DI -
2001. április 18., szerda 19:05
|
