Németh László a tanítvány szemével

    A nagy író születésének évszázados jubileumán a tanár-diák kapcsolat több, mint fél évszázadnyi szivárványívére tekintek vissza. Sötét színben játszik az alja: háború utáni nehéz évek sötétlenek elém. Annál szebb a felső ív rózsaszíne: szép diákkor, benne tanáraink arca. A lemarkánsabb köztük Németh tanár úré, Laci bácsié.

A Nagybányán 1901. április 18-án született Németh László a vásárhelyi presbitérium meghívására lett tanára a Bethlen Gábor Református Gimnáziumnak. Tanári zsenialitásánál csak a szerénysége volt nagyobb. Órái rendkívül érdekesek, lenyűgözők voltak. Noha irodalmat tanított nekünk, az érintett korszak minden jellemzőjére kitért, történelmére, találmányaira, szociológiájára.
    A háború utáni évben nem nyílt meg a leánygimnázium, így velünk tanultak a lányok is. A nagy létszám ellenére bámulatosan ismert bennünket, ismerte körülményeinket Németh tanár úr. Feleltetésnél tán még jobban izgult, mint a delikvens. Szívesebben íratott házi dolgozatokat. Mi, az irodalomban jártasabbak, olykor engedünk a lányok kérésének dolgozatírásban. Ezt sokszor leleplezte tanár úr.
    A következő évben a lánygimnáziumban is folyhatott a tanítás. A lányok is ragaszkodtak a tanár úrhoz, mi fiúk is megszerettük. Lovagiasak akartunk lenni: megfogadtunk egy ismerős fiákerest, aki délelőttönként - egyik szünetben - elhozta a lányoktól a mi gimnáziumunkba. Később szerényen elhárította ilyen irányú lovagiasságunkat - mondván, az a kis séta jólesik neki.
    Szívesen beszélt a reformációról, különösen annak irodalmi vonatkozásairól. Büszkén ismertette Károli Gáspár fordításában az első magyar Bibliát, nagyrabecsülte Szenczi Molnár Albert zsoltárait. Meghatottan beszélt a nehézsorsú imádságos nagyasszonyról, Árva Bethlen Katáról, de a XVI. század protestáns koráról is igen komoly értékelést adott. A jobbért és nemesebbért küzdő lélek erkölcsi hitelével kritizálta a XVII. századi maradiságot a papságnál, amikor az eklézsia-követésre ítélt erdélyi nyomdászról, Misztótfalusi Kis Miklósról tartott irodalomórát.
    Kissé zárkózott egyénisége ezeken az órákon megnyílt, átmelegedett. Ugyanezt éreztem, amikor sétára mentünk vele a vásárhelyi utcákon. Igazi tanáregyéniségéből csak úgy sugárzott a hatalmas tárgyi tudás.
    Mire érettségire készültünk, tanár és diákok között tisztelő barátság fejlődött ki. Mi lettünk - fiúk és lányok - a "drága jó nyolcadik", amint írásaiból utólag megtudtuk. Egyik érettségi találkozóra hívó levelemre küldött válaszában így írt: "Tán egy osztályom se vett körül akkora szeretettel, mint a Maguké..."
    Barátságunk később is megmaradt. Meglátogattuk Sajkódon feleségemmel, majd vásárhelyi tartózkodása idején parókiánkra is eljött. Ő annak örült, hogy nemcsak a tanítványa, de családja is az eklézsiában szolgál, én pedig azért voltam boldog, mert elmélyült benne az istenhit és az egyház nagyrabecsülése.
    Hiszem, hogy amikor - nem sok idő múlva - elszólította őt Isten, békességgel tért Őhozzá az örökkévalóságba. A nagyszerű tanár emléke fényesen él tanítványaiban, bennem is.

 id. Kádár Ferenc
(www.reflap.hu)