|
Ötvenhat évvel a háború befejezése után
Belváros boszorkánybombával
Ötvenhat évvel a háború befejezése
után
Teljes bizonyosság nincsen, bárhol és bármikor
kifordíthat a földből egy gép hasonló bombát. A soproni eset a legkézenfekvőbb
és legfrissebb példa arra, hogy a munka a megtalálás pillanatától kezdve
szervezett volt, cselekedett a védelmi bizottság, döntött, kitelepítettek
tizennégyezer embert – mindenki fegyelmezett volt –, a bombát elszállították,
felrobbantották. A lapok hangzatos címeket adtak a tudósításoknak, a soproniak
természetesen megkülönböztetett érdeklődéssel, igen érzékenyen reagálva
kísérték a fejleményeket.
A lábát nézze, uram, ne az eget! – mordul rám május
tizedikén délután a cigarettás ember, akinek a cipőjére lépek. Jóval magasabb
nálam, vállai szélesek, a keze lapát. Nem fenyegetően mondja, amit mond,
de igaza van, mit néz az ember a tetők fölött – talán a galambokat(?) –,
mit lesi az eget, onnét már régen lehullott az a bomba.
Ki tudja, hol és hány lapul még? Azt csak a magas
ég tudja.
Föl sem tűnt, ahogy kezdődött. Biztos nem most,
amikor a mellettem álló nő boszorkánybombát említ, kéri az istent,
ezerfelé ne röpüljön a lövedék, csak sikerüljön szétszedni.
– Boszorkánybomba?
– Az lehet. Olyan, ami összekuszálhatja a házakat,
az emberek haját, és néhányan mernek csak hozzányúlni. A többség
óvakodik közel menni hozzá.
Nem is mehet. Nyomasztó érzés a háború befejezése
után ötvenhat esztendővel bombát látni, de ez is Európa, ilyenkor senki
sem gondol arra, hogy a földrész története mennyire eltérő filozófiákra
épült. Most mi lesz? Hírek röpködnek, a munkagépes azt hitte, kő, majdnem
széttörte a győzelem napja előtt; az egész városból kitelepítik az embereket.
Egyre többen hagyják el a tiltott zónát – ez
a Szent Mihály-temetőt, a Lenck-háztól a Várkerületet, a Kőműves,
a Bünker és a Giczy közt, a Végfordulat, Ókai, Balfi, Árpád, Csarnok,
Dózsa, a Selmeci utca meg a Koronázó-domb területét jelenti –, mindenki
feszült, a zónán kívüliek viszont élik a maguk megszokott életet, bár egyre
több helyen tárgyalják a történteket. Vannak olyanok, akik nem akarnak
tudomást venni a dolgokról, mennének oda, ahova nem lehet, ahol már bezárt
üzletek, hivatalok vannak, lezárt utak, elzárt közművek, kitárt ablakok.
Nézem az utcát. Kísérteties a csend.
A zónán kívül zsúfolt teraszok, aggodalmas várakozás.
Mindenki, vagy majdnem mindenki tudja, mi történt. De azt is, hogy mi történhet.
Démi Józseffel gyalogolunk a Szent István parkban.
A Panoráma Rádió munkatársa közéleti szereplő, neki is fontos szerep jut,
sok helyről bejelentkezik, hogy elmondja a legfrissebb információkat, helyzetjelentést
adjon.
– Mire gondolsz?
– Néha arra, milyen lehetett a tiszai árvíznél,
milyen szörnyű egy háború, mi járhat az emberek fejében, hogyan élik meg
mindezt az idősebbek, hogyan a fiatalok. A külföldiek megértik a helyzetet.
Sokan a helybéliek közül nem.
Megyünk a parkban, az úton, amely nem sáros,
mert régen esett az eső. Tudott dolgozni a Hotel Sopron melletti építési
területen Ódor Sándor is, aki a markoló nyergében ült, amikor a gép kifordította
a földből a második világháborús szovjet bombát.
Világos, hogy fölgyorsulnak az események.
– A Panoráma Rádióból értesültem arról,
hogy mi történt. Első hallásra hinni sem akartam a dolgot, aztán a feleségemmel
és a lányommal együtt jöttünk a parkba – akkor már hatósági ember őrizte
a házat –, az ajtót bezártuk, az ablakokat kinyitottuk, a védelmi bizottság
felhívása szerint – mutat a tiltott zóna felé Könczöl Lajos, akinek kisvendéglője
van a városban.
A rádió ötpercenként ismétli a tennivalókat,
a rendőrkocsik hangszóróján keresztül mindenről tudnak a népek.
Tizennégyezer embert érint a kitelepítés.
A várostérképen az első mozdulat ezerkétszáz
méter sugarú kört metsz ki. Azután döntenek a szakemberek, a kör hatszáz
méter sugarú lesz. A helyi védelmi bizottság élén a polgármester, dr. Gimesi
Szabolcs.
– Fölborulhat minden, hibát nem lehet elkövetni,
fel kell készülni a legrosszabbra is – mondja.
Támadhat mindenkinek aggodalma.
Mindenesetre, ha az ember az utcán forog, kap
valami ízelítőt, ami réges-régi évekből való, szomorú hangulatot idéz a
tiltott zóna, ijesztően néma, akár egy puskacső, bármily hihetetlen is,
de így van.
– A bátyám hívott, a vendéglátóiparban
dolgozom, a Fő téren, zártuk az üzletet, rohantam haza, igyekeztünk ki
a lakásból, aggódtunk: mi lesz az emberekkel, a belvárossal – mondja Magyar
Péter. Hozzáteszi: – A tűzszerészeink kiválóak, reméljük, semmi baj nem
lesz, hamar hatástalanítják a bombát, mehetünk haza.
Molnár Sándor mérnök-ezredes, a tűzszerész és
aknakutató zászlóalj parancsnoka ekkora méretű robbanólövedékkel még nem
találkozott. A Petőfi hídnál volt hasonló, régen. Ez itt féltonnás, FAB
500-as, két gyújtószerkezettel.
Igazi boszorkánybomba, de ezúttal a varázserőnek
elsődlegesen a tűzszerészek a birtokosai.
Egy középkorú férfi nem túl meggyőzően bizonygatja,
az egész csak kitaláció, sehol semmi bomba, káposztáshordóba való nehezék
az. A mondatot, mint figyelmes ember, a férfi italos szemeihez mérem.
Horváth Ilona testvérével, férjével és kisgyerekével négy óra előtt pár
perccel lép ki a Sas téri házból, mennek az Erzsébet kertbe, táskájukban
a legszükségesebb holmikkal. Budai Jolán aggodalmaskodik, nem emlékszik
rá, kinyitotta-e az ablakot.
– Kinyitottam? Nem nyitottam?
Pratser József, a Raabergast igazgatója:
– Rögtönzött kirándulást szerveztünk Nagycenkre
és a Fertő tó partjára a Sopron Hotel lakóinak, köztük azoknak az üzletembereknek,
akik a Top 100 konferenciájára érkeztek Sopronba. A vendégek fegyelmezettek
voltak.
Négy óra előtt az utolsó autóbusz elindul a Várkerületről,
viszi a lakókat. Fogalmuk sincs róla, hogyan végződhet a dolog. Az ilyesmi
nem tartozik az élet örömei közé. A galambok is érezhetnek valamit, mert
elkerülik a zónát. Kérdem valakitől, hogy mi lesz itt, ha nem sikerül hatástalanítani
a bombát.
Legyint.
Talán éppen akkor – 17 óra húsz perckor –, amikor
Pozsár János zászlós túl van már a gyújtószerkezetek megsemmisítésén.
De ez a varázslás – itt és most – egy veszélyes feladat végrehajtása.
Az ilyen munka végzésére nem mindenki alkalmas,
mert ez a hivatás veszélyes, aki azonban bátor, az szembe mer nézni a veszéllyel,
vállalkozik a munkára, magát semmi titokzatossággal nem veszi körül, titkos
erőkkel sincs kapcsolata.
A futó tekintet is megállapíthatja, hogy fél
hat előtt néhány perccel megváltozik a város, ezt úgy tessék érteni, hogy
nincs már elfoglalva a világháborúból itt maradt boszorkánybombával.
Rövid utam van, megtehetném gyalog a szerkesztőségig,
de elvisznek kocsival. A Panoráma Rádióban éppen a jó hírt olvassák be.
Horváth
Zsolt
Hajdú
László és Németh Béla felvételei
2001. május 17., csütörtök 09:27
|
