|
Csizovszki Sándor gyógypedagógiai emlékérmet kapott
„Nem az a dolgom, hogy méricskéljek”
Csizovszki Sándor gyógypedagógiai
emlékérmet kapott
A Doborjáni Ferenc Speciális Oktatási, Nevelési
Intézmény és Gyermekotthon nevelőtestülete az ünnepélyes tanévzárón a sérült
gyermekek és fiatalok oktatásában, nevelésében kiemelkedő, példaértékű
munkája elismeréseként Doborjáni Ferenc-emlékérmet adományozott Csizovszki
Sándor gyógypedagógiai tanárnak, az iskola igazgatójának. Az Sz. Egyed
Emma éremművész által készített plakettet Ivanics Ferenc, a megyei közgyűlés
elnöke adta át.
„A kudarcok, éppen úgy, mint az elismerések, összegzésre
késztetik az embert. Zsirai vagyok, szüleim plántálták belém a küzdeni
tudást, a kitartást, segítőkészséget. Tiszteletet tanultam tőlük. Édesanyámtól
a lelki érzékenységet örököltem. Közös döntés eredményeként kerültem a
győri bencés gimnáziumba, ahol bölcs tanárok tették emlékezetessé életem
e szakaszát. Pannonhalmán novíciusként ismerkedtem a rend életével. A mostani
főapát, Várszegi Asztrik volt a fiatal bencések magisztere. Sokan voltunk,
mégis elmagányosodtam a renden belül. Döntést kellett hoznom. Kötelezettségeim
megszegése nélkül, a cölibátus helyett a családi életutat választottam.
A belső válság egyben a megtérést is jelentette.
Emlékeim a tanári pályára vittek, de tudtam, hogy a kereszténységen belül
feladataim vannak. Elindultam az emberszolgálat útján. Mentőápolóként kezdtem
Sopronban, 1981-ben, nagy hirtelenjében ez adódott, meg aztán illett az
emberszolgálathoz. Ősszel a kisegítő iskolába kerültem, gyógypedagógusként
dolgoztam. Azóta húsz év telt el.
A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán
diplomát szereztem, bekapcsolódtam a keresztény bázisközösségek munkájába,
csoportvezető lettem, a domonkos-templomban hatvan-hetven értelmiségi fiatalt
fogtam össze, azt vallottuk, Isten országa ezen a világon van, itt kell
keresni.
Rendőri megfigyelés alatt álltunk. „Ellenséges
politikai beállítottságú, illegális egyházi tevékenységet folytatott az
ifjúság körében” – állt a rendszerváltás után a Történeti Hivataltól kapott,
rólam szóló iratcsomag borítólapján. Az esküvőmről is részletes jelentést
készítettek. A politikában sosem vállaltam aktív szerepet.
A kisegítő iskolában – a testület szorgosan váltogatta
az igazgatókat, hiányzott az egység – 1987-ben, a november 7-i ünnepségen
mondott tényfeltáró beszédemmel magamra haragítottam a város vezetését,
a politikusokat. Igyekeztek megtörni. Demokratikus szakszervezetet
szerveztem, 1989-ben (alulról jövő felkérésre) kifejtettem
az iskolával kapcsolatos gondolataimat, mely száz százalékos támogatottságot
kapott. Kinevezésemet senki nem tudta már megakadályozni.
Nehéz helyzet és az álmodozások időszaka következett.
Egy új intézet anyagi hátterének a megteremtésén fáradoztunk. Nagyszerű
volt a tervezés folyamata, de rendkívüli kudarcokat éltünk át. Az Erdei
Iskola építkezése ugyan megkezdődött, de anyagi forrásokra hivatkozva nem
sikerült az álomintézményt létrehozni. Komoly lelki válságot jelentett,
nem vigasztalt, hogy jobb a réginél. Azt gondoltam, nem a falak, a termek
és a környezet a lényeges. Összeérett a nevelőtestület, adományokat gyűjtöttünk,
pályáztunk, menedzseltünk. 1995 szeptemberétől működik a Doborjáni Ferencről
elnevezett speciális oktatási, nevelési intézmény. Azóta számos országos
és nemzetközi elismerést kaptunk.
Feleségem szintén gyógypedagógus, az iskolában
dolgozik. Négy gyermekünk van, akik számára meghatározó a szülők
munkahelye. Nyitottak az emberi problémákra, ismerik az itt élő gyerekeket,
jó a kapcsolatuk a fiatalokkal.
Életem mottójának egy dán filozófus megfogalmazását
választottam: „Életünket csak visszafelé érthetjük meg, de élni előrefelé
kell”. Persze minden hiába, ha az iskola csak a munkahelyem lenne. Napjaimat
tűz és erő mozgatja. Istennel való bensőséges kapcsolat nélkül mindez nem
valósulhatna meg. Nem az a dolgom, hogy méricskéljek, latolgassam, mit
értem el, hol tartok. Az egyetlen belső mérce a tökéletesedés felé mutat.
A munka kemény feladatot, önnevelést, állandó és kíméletlen tükörbenézést
jelent. Rónay György, kedvenc íróm szerint: „Ha nincs mit égessen,
fegyvertelen a láng, mit lehet attól elvenni, aki mindent odaád?” Mindent
odaadtam magamból.
Gyógypedagógiai hitvallásom, a sérült embertársainkért
való tevés és szolgálat Tagore egyik mondásával megegyezik: „Minden
gyermek születésével Isten üzen, hogy ő még bízik az emberben.”
Török
Magda
Németh
Béla felvétele
2001. július 06., péntek 09:18
|
