Az Szent István Királyról alkotott kép - ünnepén - ugyanúgy polarizálódik az emberek bensőjében, mint ahogyan maga a társadalom is csúszik a szélsőségek felé.
Az egyszerű polgárnak mégis ezekből a minimalizált, a végletekig leegyszerűsített, immár csaknem a népies bábszínház jellemeiből kell összeraknia - ha tudja - egy teljes, szent uralkodó bonyolult jellem-rendszerét.
Nem egyszerűsít a dolgon az időbeli távolság; az, hogy egészen más közvetlen előzmények és egészen más társadalmi körülmények, keveredő hitvilág adja a hátterét István mozgáslehetőségeinek.
De tekintsünk a pozitív oldalát a dolgoknak! Ne legyintsünk a baloldali pártvezérre, aki Istvánban csak a kényszeredett politikus helyes helyzetfelismerését látja, aki úgy fogalmaz, hogy abból a végkövetkeztetés adott: akkor az volt, most viszont teljesen más kell! Örüljünk neki, hogy legalább az elmúlt ötven évhez képest tompított szablyaéllel kaszabolja az ideálokat, a példaképeket, miközben ő maga - helyettük - a hatalom mai előnyeit célozza meg. Tőle több nem várható, a vér nem válik vízzé; hiszen a gondolat nála csak arra jó, hogy írásba szedje, amit ígér ugyan, de biztosan meg fog szegni. Ő nem tör kanonizációra; sokkal kevesebbel is beéri...