|
Garamvölgyi László szerint baleset volt
Hogyan halt meg József Attila?
Garamvölgyi László szerint baleset volt
„Így éltem s voltam én hiába, / megállapíthatom
magam. / Bolondot játszottak velem / s már halálom is hasztalan”
– „Kedves Doktor Úr! Sok szeretettel üdvözlöm. Hiába kisértette meg a lehetetlent.”
– József Attila ( Balatonszárszó, 1937. december 3.)
Újdonságot – kiváltképp ha könyvről van szó –
mindig szívesen hall az ember, ám amilyen várakozással vettem kezembe,
legalább olyan csalódottsággal tettem le Garamvölgyi László Hogyan
halt meg József Attila? című, az eddigi öngyilkossági képet kizáró, a baleset
ténye mellett állásfoglaló könyvét.
A könyv ennek ellenére érdekes és elgondolkodtató.
Érveit hosszas és alapos kutatómunka előzi meg, aprólékos részletekkel
és adalékokkal pillant be a költő életébe, az idézet- és levélrészleteknél
gazdag szakirodalomra támaszkodik; mégis úgy érzem, annak, amit igazán
bizonyítani akar, egy „vaskosabb” szemináriumi dolgozat is megfelelne.
Külön érdeme viszont, hogy fókuszába helyezi
azt a központi kérdést, ami az irodalmat hatvannégy éve legalább úgy foglalkoztatja,
mint a szerzőt, nevezetesen: hogyan is halt meg Balatonszárszón ezerkilencszáz-harminchét
decemberében József Attila?
És nem is kell annyira elcsodálkozni ezen, teszik
ezt rajtunk kívül más szerzők esetében más irodalmak is, csak rendkívüli
alázattal, kellő és alapos bizonyítékok alátámasztásával, valamint – ha
már egyszer irodalomról van szó – tudományos érvekkel, tudományos alapon.
Nemzeti irodalmunk nemcsak elvárja, hanem egyenesen
hálás is az efféle törekvésekért, hogy ne kelljen Adyt még egyszer magyartalannak
nyilvánítanunk, vagy Petőfi sírját oly sok helyütt keresnünk Európa szomorúság-szaggatta
térképén.
Ráadásul – hasonló kérdések esetében – rendelkezésünkre
áll, segítségünkre siet egy társtudomány, a hermeneutika, ami közvetlenül
a legfontosabb kiindulópontra, a szövegre mint elsőszámú közegre támaszkodik,
s világít be általa azokba a lelki, illetve alkotáslélektani folyamatokba,
amik az akkori valóságkép és adott helyzet legmegbízhatóbb pillérei is
egyben.
Garamvölgyi László sokat sejtető munkájából ezt
hiányolom a leginkább. Hogy honnan jött a vonat, merre ment, hány kocsit
akasztottak rá és honnét ugrik valaki alá, ez számomra így, több mint hat
évtized távlatából nem lesz más, mint egy feltételezett eshetőség, egy
lehetséges teória, aminek görcsös bizonyítgatása ugyanúgy lehetséges, mint
annak hermeneutikai érvekkel való cáfolata.
József Attila inge, amit a végzetes balesetnél
hordott
Amit – a személyes tiszteleten túl – konkrétan
hiányolok a szerző munkájából: hogy figyelmen kívül hagyja a szöveget
mint elsődleges forrásanyagot, az utolsó versek valóságértékű kulcsmotívumai
mellett / mama-komplexus, kettős én, halálvágy, feláldozási szertartás
/ elsiklik, leegyszerűsíti a költő kezelőorvosának, dr. Bak Róbertnek
írt utolsó levelét, és nem foglalkozik érdemben József Attila akár búcsúlevélnek
is felfogható, közvetlenül a halála előtt írt (vers)töredékével (Drága
barátaim...).
Garamvölgyi László könyve ugyanúgy gazdagítani
fogja könyvespolcomon a József Attiláról szóló szakirodalmat, mint bármely
eddigi munka, azzal az ellenérzéssel, hogy – számomra – továbbra is a versek
adaptációi lesznek az irányadók.
Futó
Árpád
József
Attila versek az Interneten
2001. augusztus 21., kedd 09:01
|
