|
Könyvajánló a Cédrus Art Club ajánlásából
Sopron Anno – Naptár a 2002. évre
Ára: 1998 Ft
Ezen a képen nemcsak egy hatvan évvel ezelőtti őszt, hanem a jövő októbert
láthatja.
Új naptár régi tizenkét soproni hónappal és tizenkét régi soproni fotóval.
Ady Endre: A hajnali táncosnő
Millenniumi Könyvtár - Osiris, 2001
Ady Endre 1907-ben, első novelláskötete megjelenése előtt így írt Radó
Antalnak, a Magyar Könyvtár sorozatszerkesztőjének: “Nem tartom magam hivatásos
és artista novellaírónak. De úgy gondolom, hogy kis tárcáimnak egy része
valamelyes mértékben dokumentumszerű. Hozzányúltam új témákhoz, bátorítást
adtam egy-két hivatásosabb mesélő, konstruáló talentumnak: próbálkozásokat
tettem a magyar földön különben pompásan bevált és tenyésző tárca, novellácska
formagazdagságát gyarapítani. És hogy franciáskodjak egy kicsit: új frissonok
mellett akartam – s a szándék is valami – ideákban sűrűbbé, gazdagabbá
tenni ezt a nagyon kis olvasott, divatos kis genre-t. Ne tessék ebből semmi
dicsekvést kiolvasni, a kis novellácskák nagy hiányosságait én nagyon jól
érzem és ismerem. Ez elsősorban túlságosan lírizáló egyéniségemnek, másodsorban
az úttörés bajos föladatának vétke.”
Molnár Gál Péter: A pesti mulatók
Helikon, 2001
A színháztörténet – ifjú kora ellenére vagy éppen azért
– gyakran szokott gőgösen viselkedni. Bizonyos műfajokat megvetéssel kezel,
vagy egyszerűen keresztülnéz rajtuk, mintha nem is léteztek volna. Sokáig
inkább csak az emelkedett hangvételű, komoly teátrumokat kedvelte.
Ez a könyv a magyar színháztörténet mélyen lenézett,
kitagadott, pirulva emlegetett hajtásairól szól. A pesti orfeumok, énekes-zenés
kávéházak, zsargonkabarék hagymaszagú, szivarfüstös világát eleveníti fel.
Megismerkedünk a legfrivolabb színpadi műfajok vicces-szomorú hőseivel,
a tinglitangli hajdan körülrajongott csillagaival, a kétes hírű zengerájok
bohózataival, kupléival, sikamlós tréfáival, talmi értékeivel és valódi
kincseivel, fiaskóival és kirobbanó sikereivel.
És közben kibontakozik az éppen csak Budapestté
lett főváros. A boldog-boldogtalan békeidők Pestje, amikor még a mai Belvárosig
ért a Kerepesi út, Rostély utcának hívták a Gerlóczy utcát, Retek utcának
a Révay utcát, Landstrassénak a Váci körutat, azaz a mai Bajcsy-Zsilinszky
tat. Amikor könnyebb volt Königstrasseként emlegetni a Király utcát, és
Ős-Budavára a Városligetben volt, Konstantinápoly pedig a Lágymányosra
hurcolkodott.
Újraéled a magyar ezredév tarka forgataga, sikeres
és többszörösen tönkrement színházalapítók, mulatótulajdonosok, kávésok,
cukrászok, vendéglősök, mutatványosok, artisták és komédiások világa: szüleink,
nagy- és dédszüleink hétköznapjai és ünnepei, mulatozásai és keservei.
Pierre Bourdieu: Előadások a televízióról
Osiris Kiadó; 2001
Pierre Bourdieu 1996-ban a Collége de France-ban két,
stílszerűen a tévében is sugárzott előadást tartott a televízió mint médium
működéséről. Az első előadás a képernyőn működő “rejtett cenzúrával” foglalkozik,
s bevezeti az olvasót a sokak előtt titokzatosnak ható folyamatba, melynek
végtermékei a tévé képernyőjén megjelenő képek és beszéd. Második előadásában
a francia szociológus azt fejtegeti, hogy a televízió, amely vitathatatlanul
uralkodó szerephez jutott az újságírás világában, alapvetően változtatta
meg olyan, rendkívül különböző szellemi világok működésmódját, mint a képzőművészet,
irodalom, a politika és a filozófia, de ide sorolható akár a jog, akár
a tudomány is: valamennyit egyfajta “kereskedelmi szempontú népítélet”
igényeinek vetve alá.
“Könnyen bizonyíthatnám ezt annak elemzésével, ahogyan
– a nézőszám növelésének igyekezetében – a televízió az idegen- és fajgyűlölő
kijelentéseket tett szerzőinek megszólalását kezelte Ezt a gyakorlatot
a sajtó egy része is követte), vagy ahogyan nap mint nap behódol a politika
szűklátókörű és szűken vett nemzeti – hogy nacionalistát ne mondjunk –
felfogásának. (…) a nézettség feltornászásáért folytatott kíméletlen harc
illusztrációja talán mégis a nemrégiben Görög- és Törökország között kirobbant
incidens kezelése. Egy aprócska, lakatlan sziget, Imia ügyében, egy magánkézben
lévő tévécsatorna mozgósításra felhívó, harcos kijelentéseinek hatására
a görög magántelevíziók és magánrádiók, melyeket a napilapok is követtek,
egymás hagymázos-nacionalista túllicitálásába kezdtek; a török televíziók
és lapok is harcba szálltak – ugyancsak a nézettségi számok versenyének
hevében. Görög katonák partraszállása a szigeten, flottamozgások; kis híja
volt, hogy nem robbant ki a háború. Az idegengyűlöletnek és a nacionalizmus
fellángolásának – melyet Görög- és Törökországban, nemkülönben a volt Jugoszláviában
és Franciaországban vagy máshol is megfigyelhetünk – újszerűsége talán
abban rejti lényegét, hogy milyen jól ki lehet használni a modern kommunikációs
eszközök közvetítette primitív kollektív indulatokat.” (Pierre Bourdieu)
A kötet a szerzőtől további három, a témához kapcsolódó tanulmányt
is tartalmaz.
Johan Huizinga: Hollandia Kultúrája A Tizenhetedik Században
Osiris Kiadó; 2001
“Hollandia kultúrája a tizenhetedik században – múltbéli
valóság, azaz absztrakt valóság, mindazonáltal annyira élettel és formával
teli, hogy az általa felidézett kép aligha tűnik elvontnak. Hogy az ilyen
valóságot élesen magunk elé tudjuk idézni, legjobb, ha abból indulunk ki,
ami minden más tudás forrása: az ámulatból, hogy mindez az élet egyszer
valóság volt. Ez az elképedés a mi esetünkben nagyon is közvetlen természetű.
Hogyan lehetséges, tűnődik az ember azonnal, hogy egy olyan kicsiny és
meglehetősen félreeső terület, mint amilyen Hollandia volt a tizenhetedik
század Európájában, szóval hogyan lehetséges, hogy mint állam, mint kereskedelmi
hatalom és mint a kultúra forrása, olyan vezető helyet foglalhatott el,
mint a fiatal köztársaság? Azt többé-kevésbé megérthetjük, hogy Athénnak
és Firenzének, Rómának vagy Párizsnak mint a kulturális kisugárzás központjainak
hasonló díszhely jutott osztályrészül; de hogyan tehetett szert egy darabig
ugyanilyen központi funkcióra az a kis vízi ország, mely mindössze az Eemstől
és a Vlie-től a Maasig és a Scheldéig terjed?
Ebben a tényben önmagában még nem merült ki a csoda.
Mert azonnal előtolakszik egy második kérdés: hol található még példa egy
olyan nemzeti kultúrára, mely az államnak és magának a népnek a megszületése
után azonnal csúcspontjához ér? – Egy pillanatra se feledjük: Rembrandt
születése előtt száz, sőt ötven évvel sem létezett még a holland nép abban
az értelemben, ahogyan itt beszélünk róla.” (Johan Huizinga)
F. Várkonyi Zsuzsa: Tanulom Magam
Magyar Könyvklub; 2001
Miért teszünk olyasmit, amivel magunk sem értünk egyet?
Milyen belső program irányítja tetteink zömét?
Hol tanultuk az életünket megkeserítő pszichológiai játszmákat?
Valóban mi írtuk-e életünk tervét?
Miért éppen az önismeret menthet meg bennünket a beprogramozástól?
Ezekre a kérdésekre keresi a szerző a választ, remélve az olvasó aktív
közreműködését. Ebben a könyvében F. Várkonyi Zsuzsa sokéves önismeret-tanításai
tapasztalatait összegzi nemcsak a segítő foglalkozású szakember, hanem
az érdeklődő laikus számára is.
Az olvasó megismerkedhet a tranzakció-elemzés alapjaival és jó néhány
olyan gondolattal, amelyek e tanítás-tanulás során születtek, és bizonyultak
sokak életében helytállónak és hasznosnak.
“Nincs érdekesebb kérdés számomra, mint az ember működése. Miért reagál
egyikünk így, másikunk amúgy? Miért nem érzi hasonló helyzetben valaki
ugyanazt, amit a másik, Miért tesz előrevivő vagy éppen esélyromboló lépéseket
az egyik ember, amikor a másik passzívan vár? Miért választ valaki rendszeresen
alkalmatlan partnereket? Miért kapnak mások könnyen érzelmi támogatást
szinte bármihez?
Ezekre a kérdésekre keresi a választ a pszichológia. Az emberi működés
rejtélyei mindenkit érintenek, de nem mindenki akar foglalkozni velük.(…)
Húsz éve végzek terápiás munkát, és közel tíz éve vezetek önismereti tréningeket
szakembereknek és laikusoknak. Nincs olyan csoport vagy egyéni kliens,
akitől ne tanulnék valami újat, érdekeset. Ebben a könyvben azokat a tapasztalatokat
igyekeztem megfogalmazni, amelyeket a velük folytatott munka során szereztem.
Minden ilyen kapcsolatomban tanulok valamit saját működésemről is. Egyre
nagyobbnak érzem bármely szakmai megnyilvánulásom felelősségét. A kísértés
számomra már rég nem az, hogy tökéletesebbnek mutatkozzak. Viselkedésem
hitelességét tekintem a legfontosabb modellfeladatnak. És természetesen
sokat dolgozom azon, hogy önismeretem javítása révén egyre hasznosabb legyen
az a segítségét, amit ebből a remélhetőleg hiteles belsőből felkínálhatok.”
(F.
Várkonyi Zsuzsanna)
Összeállította: Molnár Tímea
2001. szeptember 18., kedd 15:08
|
