Kövér László volt a soproni Fidesz Szalon vendége

– A hosszú tárgyalások eredményesen zárultak, tehát érdemes volt türelmesnek lenni. A két párt választási együttműködéséről szóló megállapodás aláírásával óriási lépést tettünk előre annak érdekében, hogy 2002-ben, a választók többségének bizalmát ismét elnyerve, folytathassuk azt a kormányzati munkát, amit az elmúlt három és fél évben egyre több ember megelégedésére sikerült végeznünk. Előremutató és példamutató ez a megállapodás abból a szempontból is, hogy a meg nem értéssel, ellenségeskedéssel terhelt újkori magyar politikatörténetben 1990 óta nem volt eddig példa arra, hogy két párt ilyen mértékben meg tudjon egyezni egymással, saját szűkebb érdekeit egy kompromisszumban alárendelve a polgárok érdekeinek. Úgy tűnik, hogy ilyen szoros megállapodás megkötésére más pártok sem a baloldalon, sem a jobboldalon nem lesznek képesek. A Fidesz és az MDF együttműködésének fontosságát a legfrissebb felmérések szerint a választópolgárok gyorsan megértették, és azonnal többlet-támogatással honorálták. Vagyis nem csupán a két párt eddig mért támogatottsága adódott össze, hanem további szavazatokat is sikerült mozgósítani. Így még jobbak az esélyeink, mert a Fidesz és az MDF a hátralevő néhány hónapban a polgárokkal való párbeszédben és a közös választási program kidolgozása során is ezt az együttműködésre irányuló magatartást fogja tanúsítani, s a magyar emberek nagyon nagy jelentőséget tulajdonítanak az összefogásnak a széthúzással szemben. Ennek következtében várhatóan a ma még bizonytalankodók nagy része is a polgári pártok listájára adja a voksát. A választók nem egymással rivalizáló, egymást rontó, gyengítő Fideszt és MDF-et láthatnak, hanem azonos értékek alapján álló pártösszefogást.

A Fidesz ügyvezető alelnöke munkatársunknak is készséggel állt rendelkezésére.
Kövér Lászlót, a Fidesz ügyvezető alelnökét a Magyar Demokrata Fórummal kötött megállapodás értékelésén túl a választási kampány várható stílusáról, hangneméről is kérdeztük, illetve arról, hogy mivel és mennyire lehet még az ingadozókat pártválasztásra – s ami senkinek sem mindegy – a választásokon való részvételre késztetni.
– Ezt nehéz számszerűen megjósolni. De bízni lehet abban, hogy a polgári oldal támogatottságának három százalékos növekedése csak a kezdet, s ennek lehet folytatása. A legfontosabb annak a politikának a meggyőző ereje, amit egy kormány folytat. A választók véleménye szerencsére nem csak az ellenzék kritikáitól és nem csak a média gyakran romboló hatásaitól függ. Attól is függ, hogy a kormány mit mond arról, amit csinál, s a cselekedeteivel kapcsolatos miértekbe és a hogyanokba miként avatja be a polgárokat, akik a következtetéseket és a válaszokat majd maguk fogalmazzák meg, és hozzák a szavazófülkékben a pártok tudomására. Dávid Ibolya és Pokorni Zoltán üzenete a különböző ízlésű és érzékenységű választópolgárok egyre nagyobb részéhez fog elérni.
– Összefogás készül az ellenzéki oldalon is: az MSZP – igaz, csak a választások második fordulójában – szövetséget kíván kötni az SZDSZ-szel.
- A mi megállapodásunk lényege, alapvető kiindulópontja az, hogy a két párt az értékrendjében, az elveiben és az ezekből levezetett gyakorlati politikában alapvetően azonos nézeteket vall. Az elmúlt három és fél évben nem volt olyan kérdés, amelyben lényegesen szembe állt volna az álláspontunk vagy komoly konfliktus lett volna közöttünk. Ezzel szemben a másik oldalon egy ilyen megállapodás – akkor is, ha nem közös listáról, csak a második fordulós együttműködésről szólna – azzal a veszéllyel fenyeget az SZDSZ számára, hogy a maradék szavazóit is elveszti. Azokat, akiket az elmúlt három évben azzal a politikával próbált megtartani, hogy mind a Fidesztől, mind az MSZP-től – egyformán támadólag – igyekezett elhatárolódni. Úgy, hogy magát a legerkölcsösebb, legkövetkezetesebb, legtisztább, legokosabb pártként, valamiféle arisztokratikus fensőbbségként feltüntetve igyekezett a magyar politika összes többi szereplőjétől megkülönböztetni. Beleértve az MSZP-t is. Tehát amott az elvi azonosság a gyakorlatban csak ellentétet szült. Az elvi azonosságot ugyanakkor nem lehet kétségbe vonni, mégha a politikai deklarációk szintjén az ellenkezőjét próbálják is elhitetni a választókkal az MSZP politikusai. Most majd elég nehéz lesz megmagyarázni, hogy mit keres ismét, immáron csak ellenzéki törpepártként, az SZDSZ az MSZP zsoldjában. Arról a nehézségről nem is beszélve, hogy az MSZP részéről egy ilyen irányú nyitás egyúttal a Munkáspárt irányában zár, pedig azért az MSZP a munkáspárti szavazókra is számít, ennek több jele van.
– Az ellenzék mintha megadta volna a kampány alaphangját: keményen támadni, lecsapni mindenre, amivel a másik hírbe vagy gyanúba hozható.
– Némi elégtételt érzünk, mert amit csinálnak, az egyúttal azt a mondanivalóhiányt és tehetetlenséget próbálja leplezni, amivel a mai ellenzék küzd. Az SZDSZ esetében ez afféle kapuzárás előtti pánik. Szomorúan kérdezheti az ember, hogy vajon milyen kép él azoknak a politikusoknak a fejében a választók intellektusáról, lelkivilágáról, akikről azt gondolják, hogy ilyen politikával többséget lehet szerezni majd Magyarországon? A választ a tisztelt olvasóra bízom... Nekünk elégséges az, ha a tömegtájékoztatási eszközök, az írott és az elektronikus sajtó hitelesen és tárgyilagosan bemutatja azt, amit a kormány az elmúlt három és fél évben a családtámogatások, a lakásépítési támogatások, az oktatási rendszer, az iskoláztatáshoz való hozzájutás elősegítése terén, a nemzetpolitikában, a kultúrpolitikában, a millennium megünneplése, vagy éppenséggel a határon túli magyarok támogatása ügyében tett. És ha ezt a polgárok összevetik azzal, amit az előző, a most ellenzékben levő pártok kormánya tett – a szellemiségét, a konkrét intézkedéseket és azok eredményét –, akkor a megmérettetés előtt nem kell megremegnünk. Ezért aztán nem fogunk besétálni abba a zsákutcába, ahova az ellenzék ezekkel a nemtelen eszközökkel igyekszik bennünket becsalogatni. Ugyanakkor nyugodt sem vagyok. Mert bár az ellenzéknek ez a botránypolitizálás, ez a fajta politikai stílus nem használ, ezzel nem szerez szimpátiát, támogatottságot, és a kormánykoalíciónak sem árt annyit, mint amennyit ettől remélnek, sajnos a magyar politikai kultúrának, a magyar közélet hangulatának, szellemiségének a színvonalát jelentős mértékben csökkenti. Ily módon árt mindannak, ami ennek az országnak az érdeke.
– A kormánnyal szembeni egyik leggyakrabban elhangzó vád az, hogy felelőtlenül osztogat és herdálja az ország pénzét, gazdasági sikereit a Bokros-csomagnak köszönheti.
–  Ezeket valóban ezerszer hallottuk már, nem csupán az MSZP-hez közel álló, magukat függetlennek nevező közgazdasági szakértőktől, akik a kormányváltás óta egy újabb Bokros-csomagot követelnek rajtunk, hanem olykor ebbe a hibába esik némely parlamenti MSZP-politikus is, például Nagy Sándor, Szekeres Imre vagy  Burány Sándor. Ezekre a vádakra Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt szavaival tudnék válaszolni, aki az MTI híradása szerint azt nyilatkozta, hogy a szocialisták – kajánul jegyzem meg: életükben először – „nem vesznek el senkitől semmit, hanem még arra rá is tesznek”... Ígéretekben nincs hiány; az a logika, az az elv vezényli az MSZP kampányát – nem csak az elmúlt hetekben, hanem immár három és fél éve –, hogy nem tud a kormány olyan sokat tenni, amihez képest ők még eggyel többet ne tudnának ígérni. A szavak és a tettek közötti különbséget azonban – ahogyan a mostani ellenzék hangzatos ígéretei és 1998 előtt végrehajtott tettei közötti különbséget is – a magyar választók egészen pontosan érzik.

– az –