|
MATÁV Szimfonikus Zenekar
MATÁV Szimfónikus Zenekar
Beethoven-est
Nagyszabású Beethoven-hangversennyel
megkezdôdött
az idei koncertszezon Sopronban.
1998. október 2-án, a Magyar Művelôdés
Házában,
a MATÁV Szimfonikus Zenekar elôadásában elhangzott három nagyszerű
Beethoven
mű. A zenekart Kesellyák Gergely vezényelte. Hegedűn
közreműködött:
Lendvai József.
"Klasszikus" felépítésű (nyitány, versenymű,
szünet, szimfónia) hangversenyen vehettünk részt. Mivel azonban
Beethoven
hegedűversenye mintegy 35 perc, s a szimfónia 40 perces, a koncert
végül
túl hosszúra sikeredett - amit a zenészek hôsiesen végigmuzsikáltak.
A műsor elsô számát, az Egmont nyitányt
magabiztos
kézzel, FEJBÔL! dirigálta a fiatal karmester. A zenekar rutinosan
játszotta
a magáét, a dirigens néhol túlzott mozdulatai elôl ügyesen kitérve.
Ezután következett a hegedűverseny, mely egy
igen gyakran játszott mű, melynek népszerűsége a IX. szimfóniával,
Mozart
Kis éji zenéjével, Bach Air-jével vetekszik. Ezen nincs mit
csodálkozni,
hiszen a darab egy remekmű. Ezzel kapcsolatban röviden idézném a
műsorismertetô
füzet tájékoztatását:
" Beethoven korának ünnepelt
zongoravirtuoza
volt, de a hegedű technikai adottságait és lehetôségeit is jól
ismerte,
hiszen fiatalon, bonni éveiben maga is játszott ezen a hangszeren.
Egyetlen
hegedűverseny mégsem a hangszeres virtuozitásra épül: zenei
tartalmának
mélysége, a szólamok míves kidolgozása, a hangszerelés sokszínűsége
magával
ragadó." (Retkes Attila)
A hegedűveseny Lendvai József elôadásában a
fiatal
hangszeres művész virtuozitásán túl nem volt figyelemre méltó. A
legfeltűnôbb
a Paganini Capricciok stílusában elôadott két kadencia volt. A
klasszikus
stílus szabályai szerint a kadencia a műbôl nô ki, a szólista magára
maradva
kibontakozik, s miután visszatér az eredethez, a zenekar befejezi a
darabot.
Ez természetesen nem zárja ki a virtuóz megnyilvánulást, de jelen
esetben
csak a virtuozitás maradt meg - a beethoveni nagysághoz képest "ideges
rángatózásnak" nevezném. Amúgy fiatal művészünk fantasztikus
tisztasággal,
hanghiba nélkül, biztos technikai fölénnyel kezeli hangszerét, s ezt a
mű végén felhangzó vastaps is jelezte. A közönség kikövetelte a
magáét,
s Lendvai nem vonakodott csillogtatni ezen képességeit Paganini egy
művével.
A szünet után felfrissülve vágtunk bele a
következô
nagy kalandba, Beethoven VII. szimfóniájába. Kesselyák Gergely FEJBÔL
vezényelt,
és szemmel láthatóan nem azért, mert otthon felejtette a kottát, hanem
mert ismerte a művet. Túlzott mozdulataiból a zenekar képes volt
kibogozni
a karmester elképzelését, s tolmácsolni nekünk a mű üzenetét az ô
értelmezésében.
Számomra szokatlanok voltak a harmadik és negyedik tétel kapkodóan
gyors
tempói, talán a második tétel is lehetett volna nyugodtabb. A mű ennek
ellenére MEGSZÓLALT, a zenekar kiválót alkotott.
Összességében a felsorolt hiányosságok =
túlkapások
ellenére jó hangverseny részesei lehettünk.
Szerencsére telt ház elôtt.
Benyovszky Imre
|
