A falakon bábok, rajzok, újságcikkek, vidám gyermekekről készült fényképek és tájékoztató feliratok: Misi mókus kalandjai, Mesék a rétről, Lúdas Matyi, A világszép kecskebéka, A kiskondás... Ilyen és ehhez hasonló mesék, népmesék szerepelnek a színház egyre bővülő repertoárjában. A bábokon és a szintén textilből készült háttereken látszik, hogy gondosan, minden apró részlettel ellátva – és nem utolsó sorban – szeretettel készültek: profi kezek munkái. A gyermekrajzokból az előadások alatt érzett szenvedély, a történettel való azonosulás tükröződik. Gyermekiek, őszinték, igazak, hiszen tudjuk: ők az igazi közönség. Nem színlelnek, kimondják és lerajzolják amit gondolnak. Igazi kritikusok.

Ezeket a benyomásokat erősíti meg a bámészkodásom közben megérkező Fekete Zoltán, a bábszínház vezetője, aki a mostani kiállítás felügyelője is egyszemélyben. Félbeszakítva gondolataimat, kihasználom az alkalmat, hogy a kezdetekről kérdezzem a legilletékesebbet.
– A bábszínház hobbiként indult 1993-ban, majd 1996-ban "nagyüzemben" folytatódott. Nagyon sok meghívásunk van; zömmel Sopronban játszunk (legutóbb a McDonalds-ban léptünk fel több alkalommal), de egyre inkább előtérbe helyezzük a sopronkörnyéki településeket. Sajnos – idő hiányában – nem tudunk minden helyre ellátogatni.
Ezek után magukról a bábokról kérdeztem, az addigra szinte teljesen eksztázisba kerülő (most tényleg látszik, hogy vérbeli "bábos"!) színházvezetőt.
– A báboknak és a háttereknek nemcsak esztétikailag kell megállni a helyüket, hanem strapabírónak is kell lenniük. Sajnos egy-két példa volt már arra, hogy előadás közben leesett a Mókus füle, vagy a Kiskondásnak az ingujja (ez utóbbinál talán így nagyobb a hatás, hiszen szegénylegény...). Kezdetben én készítettem a bábokat, és többnyire manapság is én tervezem őket. A kivitelezésnél azonban akad segítség. És tudod, nálunk minden kinőtt ruhadarabnak megvan a helye. A színtől és mintától függően az anyagból lehet fenyőfa, domb, banán, eper, virág vagy akár mesebeli paripa. Minden csak a kreativitáson múlik (és ebben szemmel láthatóan nincs hiány!).

Fekete Zoltán, a bábszínház vezetője

Zoltán ezután említést tesz a falakat teljes egészében beborító, szellemes és nagyon kedves gyermekrajzokról is:
– Minden előadást követően az óvódákban, iskolákban az óvónők, tanítók közreműködésével rajzok készülnek az általunk bemutatott meséről. Ezeket aztán összegyűjtik és elküldik nekünk. Az idei (szám szerint a második) kiállításra 1500 rajz érkezett, de – pedig legszívesebben mindet kitettem volna – csak 50 került a nagyközönség elé.
- Az egyik falon helyeztük el a zsűri által kiválasztott munkákat. Idén 17 díjat osztottunk ki, emellett rengeteg különdíjat is. Nekünk az a lényeg, hogy mindenki jól érezze magát. A "jól érezze magát"-hoz az is hozzátartozik – nyúlik vissza egy korábbi témához –, hogy az előadások, a kisgyerekek miatt, szinte sohasem tartanak egy óránál tovább (általában 30-35 percesek). A gyerekek ilyenkor már – bármennyire is izgalmas a történet – nem tudnak egyhelyben megmaradni. Általában akad mindig egy-két, a többinél elevenebb kópé, akiknek a megfékezésére külön módszert dolgoztam ki: mindig is szerettem – és ez már gyakorlattá vált nálunk –, hogy bevonjuk a gyerekeket a játékba. Ilyenkor a bábot a kezemben fogva sétálok a sorok között, szóra bírom a közönséget, és közben kiszúrom azt a bizonyos kiskölyköt. Amikor, a történet folyamát követve, vissza kell jutnom a színpadra, a paraván elé, "véletlenül elbotlom az adott kissrácban", aki meglepődve – és a többiek kacagásától övezve nyugton marad az előadás végéig...