A hétfejű tündér a Berzsenyiben
Nem tudom, hogy elgondolkozott-e már valaki azon, hogy a jótékony célú
kezdeményezések mindig több irányba hatnak. Egyrészt a jótékony akciót
szervező ad a közösségnek, úgy, hogy egyúttal segíti az arra rászorulót;
másrészt a segíteni szándékozónak pedig megadja az ajándékozás örömét,
úgy, hogy végül a folyamattal egyidőben mindenki a folyamatban keletkező
értékekkel gyarapodik.
Amint arról
már hírt adtunk a Berzsenyi Dániel
Evangélikus Gimnázium (Líceum) és a Rákóczi
Szövetség Soproni Csoportja jótékony célú kulturális rendezvényeket
szervez, amelyekkel három kárpátaljai település - Kisdobrony, Nagydobrony
és Tiszaártelek - iskoláit és diákjait támogatja.
Ezúttal az iskola magyar nyelvű színjátszó csoportja Lázár Ervin A hétfejű tündér című darabját mutatta be a Líceum
dísztermében. A teltházas előadás
osztatlan sikert aratott. A kamaraszínházi körülmények között játszott
nagyszínházi produkcióban a színjátszók, rendező és díszlettervező igazi
színházi élménnyel ajándékozta meg közönségét.
A szereposztás a következő volt:
Aromo: Bartokos Tamás
Bruckner Siegfrid: Darabos Gergely
Ló Szerafin: Hackl Rita
Szörnyeteg Lajos: Kocsis Zoltán
Vacskamati: Salamon Klára
Mikkamakka: Tompa Ádám
Zordonbordon: Révay Gergely
Gepárd Giza: Bősze Veronika
Dömdödöm: Vincze Bernadett
Rendező: Bartokos Tamás
Zene: Suha Kálmán
Fény/Hangmérnök: Árkosi Máté
Az előadás kapcsán Tölli Balázst, a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum igazgatóhelyettesét,
a Rákóczi Szövetség Soproni Csoportjának elnökét kérdeztük a rendezvénysorozatról
és a Líceum és a Rákóczi Szövetség által gyűjtött adományok céljáról és
sorsáról.
- A Berzsenyi Dániel Líceum négy évvel ezelőtti kárpátaljai árvízet
követően került kapcsolatba az említett három iskolával, amikor megismertük
a kárpátaljai viszonyokat és többszáz könyvet, iskolaszereket és ruhaneműt
vittünk ki. Miután minden adományozó mindig szeretné biztosan tudni azt,
hogy az adománya odaér, ahova ő szánja, ezért fontos, hogy minekünk a három
iskolával közvetlen kapcsolatunk van. A Rákóczi Szövetségen keresztül Kárpátaljáról
három ösztöndíjasunk van, olyanok, akiknek a gimnázium ideje alatt, gyakorlatilag
az összes költségét - kollégium, étkezés, tankönyv, útiköltség - fedezzük,
azzal a céllal, hogy gimnáziumi tanulmányainak befejeztével visszamenjenek
Kárpátaljára. Tehát konkrétan ismerjük az ő gondjaikat, amelyek közül az
egyik legnagyobb, az, hogy nincsenek magyar könyveik. Az adományok gyűjtésében
több alapítvány - a határon túli magyar könyvtárok könyvekkel való ellátását
segítő Kölcsey Alapítvány - között, könyvkereskedések, az ovóképző, a városi
könyvtár is segített. November 22-én egy komoly mennyiségű könyvből álló
szállítmány fog útra kelni a három kárpátaljai településre.
Ezeknek a könyv- és egyéb segélycsomagok kijuttatására gyűjt a Rákóczi
Szövetség és a Líceum a meghirdetett kulturális rendezvények szervezésével.
- Hogyan született az előadások rendezésének ötlete?
- A Líceum színháztermének elkészültével megteremtődött annak lehetősége,
hogy annak igen korszerű technikai felszereltségét, kamara-jellegű adottságait
olyan tevékenységre is használjuk, amely nem feltétlenül a megszokott iskolai
tevékenységek közé tartozik. Gondolok arra, hogy egy színházterem mindenképpen
használható arra, hogy a városi kulturális palettát színesebbé tegye olyan
előadásokkal, amelyek - lehet, hogy nem vonzanak nagy tömeget - de mindenképpen
értéket közvetítenek.
Ezek az akciók nem bevételre törekednek. A fellépők nem kapnak gázsit,
a közönségtől nem szedünk belépődíjat.
Az eddigi rendezvények között volt egy klasszikus koncert a győri zeneművészeti
főiskolások előadásában, aztán egy korszerű
hang-, fény-, computertechnikát
is igénylő dzsesszkoncert.
- A mai Lázár Ervin darab előadóiról mit kell tudni?
- A színjátszók - öt berzsenyis, egy széchenyis, két egyetemista, egy vasvillás - tulajdonképpen
egy baráti társaság, amelyet Bartokos Tamásnak sikerült összehoznia, és
amelyet - a bemutatott játék minősége láttán - méltán lehet társulatnak
nevezni.
- Az iskola színtársulatának is nevezhető, összeszokott csapatnak,
úgy gondolom, sikerült kilépni a diákszínjátszás kereteiből.
- A jótékony akció támogatása és a színházterem hasznosítása okán túl,
a társulat fontosnak tartja, hogy legyen egy olyan színház a városban,
amelyiket csak a játék öröme, a művészet szeretete és a tehetség tart össze.
A társulat önfenntartó. Nem túl jelentős gázsiért, amely az utazás, a szállás,
a jelmez, a díszlet, költségeit fedezi, vidéki színházakba - Gyulára, Nagykanizsára
- a Dunántúlon olyan helyekre próbálunk elmenni, ahol a gyermekeknek és
felnőtteknek nincs semmilyen lehetőségük a színházról komoly tapasztalatokat
szerezni. Az iskola szempontjából sem profittermelésről van szó - nem is
lehet -, hanem az iskola megteremti annak lehetőségét, hogy a fiatalok
játszhassanak. A színháznak ez a játék a lényege, és mi azt reméljük, hogy
a színjátszóknak, a közönségnek megmutathatjuk, hogy színházat így is lehet
csinálni.
- Bízik az ügy sikerében?
- Optimista vagyok abban a hitemben, hogy a színház a játékról szól,
a művészetről és nem arról, amit - különböző igények kielégítése okán -
gyakran színház alatt értenek. Azontúl, hogy a Líceum társulata a város
kulturális életének újabb színfoltja lehet, úgy gondolom, hogy a gimnáziumoknak
a klasszikus értelemben is dolguk a színházat tanítani, és ezáltal egyúttal
azt a fajta szemléletmódot is, amely által az iskola a tanítványait megtanítja
arra, hogy ne legyenek irányíthatók. Az iskolának az összes többi feladata
mellett, komoly feladata megadni diákjainak a színházzal való találkozás
lehetőségét. A mai darabról szólva, Lázár Ervint tanítjuk irodalomórán,
kikerülhetetlen a műveivel való találkozás. Ráadásul
A hétfejű tündér esetében
olyan darabról van szó, amely minden korosztályhoz, még a kísérő szülőkhöz
is szól. Tervezünk más darabokat is, akár beavató színházat, amellyel a
gimnazista korosztály is fogalmat alkothat arról, hogy mit jelent a színház.
Szerintem kevés, ha a színházról úgy nyer fogalmat a diák, hogy sznobként
egy közönségben ül és tapsol. A színház nem ezt jelenti, mert ha csak azt
jelenti, akkor a mai diák majd nézőként és a kultúrát keresőként irányítható
lesz, úgy hogy művészet címén bármit elhisz majd; soha nem lesz önálló
véleménye, és ha pénze lesz rá, akkor mindazt, amit kultúra címén neki
el akarnak adni, meg is veszi. A kultúráról lévén szó ez biztos, hogy egy
kényelmesebb megoldás, de semmiképp nem eredményes, nem követhető.
Nem tudom, hogy a soproni színház milyen
utakat szeretne járni, de azt mindenképpen jónak tartanám, ha munkájukban az
ifjúságra is gondolnának. Sopronban, mint kultúrvárosban sokan vannak a
színházat szeretők és a színházhoz értők. A mi kezdeményezésünk - szándékaink
szerint - feléjük is nyit. Azoknak az ifjaknak, akik a színjátszásban résztvesznek
nem mind az a céljuk, hogy színészek legyenek, de a színházzal való találkozás
után egészen mást fognak gondolni sok mindenről; a színházról egészen biztosan.
A színháznak felelősséggel kell lennie a közönsége iránt, minden tekintetben,
akár az iskolának. Nevelnie kell a közönségét, akár az iskola. Néhány év
múlva a soproni gimnáziumok mai tanulói lesznek a színház felnőtt közönsége;
minekünk feladatunk, hogy erre gondoljunk, mikor neveljük őket és szeretnénk,
ha ebben a színházra is számíthatnánk.
té
2001. november 18., vasárnap 20:16
|