"Nők és a net - Internetező nők történetei" -nyertes írások

Ez év szeptemberében hirdette meg a MINők, a Magyar Internetező Nők Egyesülete "Nők és a net - Internetező nők történetei" címmel pályázatát. A díjátadásra Budapesten a MINők-klubban került sor 2001. október 24-én.
A nyertes írások közül a Netsztori kategória külföldi nyertesének. Kovács Krisztinának az  írását közöljük.

Akarsz-e játszani?

    Olyan forrón süti a nap a nyakamat, mint a Csillag-hegyi strand tetején, ahova júliusban és augusztusban jártam. Most a Puget Sound fővárosának kikötőjében üldögélek egy kávézó faasztalánál, Olympia-ban. Előttem egy óriás szállítóhajó. Múlt hétvégén amikor vitorlással elsiklottunk mellette, vagy egy ugyanilyen hajó mellett, mértem az időt: öt percig tartott.
    A forróság júliusi, de szeptember második hétvégéje van. Az ég halványkék irkalap, valaki porcukorba mártott ujjal rajzolgatott rá, s most nekünk büszkélkedik vele. Ajándék ez a meleg, mondjak az itteniek, mert nagyon sokat esik itt általában.
    Tavaly nyáron tudtam meg, hogy létezik ez a hely a világon, Amerika nyugati partján. Innen északabbra már csak Alaszka van. S a hippik nem Kaliforniában kezdtek szervezkedni, hanem itt, az örökzöld Washington államban. S a virág-gyerekek idejének elmúltával sem tűntek el és vonultak vissza. Felnőttek, gyermekeik születtek, ők is felnőttek már, és többnyire bio-farmokon tevékenykednek. A földművelés megbecsült és gyümölcsöző munka. Lelkem társa is erről álmodozik: 5 hold föld, rajta takaros faházzal. Ő az, aki miatt megismertem ezt a vidéket tavaly nyáron.
    Szívem apró színes darabjait próbáltam nagy műgonddal egésszé varázsolni, s a kép, ami szemem elé tárult tetszett nekem. S a szerelem is ezt az időszakot választotta arra hogy megjelenjen.
    Nyár elején vettem számítógépet és kapcsolódtam rá a világhálóra, s addigra már félig viccből, félig, mert angol nyelvtudásom szerettem volna gyarapítani bejelentkeztem egy nemzetközi internetes társkeresőbe.
    Úgy gondoltam, ha eddig nem akadtam rá a másik felemre, annak csak az az egyetlen oka lehetett, hogy nem elég nagy helyen kerestem.
    A hirdetés szövege nem sokat árult el rólam, ugyanis a weboldalon található formanyomtatványt töltöttem ki és alakítottam át egy kicsit. Fénykép sem volt rólam. Csak a fedőnévnek választott Helena (anyám neve) és az egysoros üzenet: "Akarsz velem játszani?" Amit persze félreértelmezett néhány férfiember, de akinek szólt így is rám ismert, ő tudta mit jelent.
    Az első levelet attól a férfitól kaptam akivel augusztus végen összekötöttem az életemet. A levél igényes, kreatívan fogalmazott bemutatkozás volt, de egy félreértés és egy nyaralás miatt csak három héttel később kezdtünk el levelezni. Annak ellenére, hogy a bemutatkozó levele elolvasásakor már tudtam, hogy ő az.
    Minden válaszát szívrepesve vártam. És nagyon örültem, hogy az internetet már kitalálta valaki és egy nap akár két vagy három e-mailt is kaphattam tőle, akit az Isten valami oknál fogva a világ másik végére küldött, hogy igazi hőssé kelljen válnia ahhoz, hogy megtaláljon.
    S itt a reklám helyeként elmondhatom, hogy minden internetes (és nem csak internetes) kommunikációs eszközt felhasználtunk kapcsolatunk virtuális korszakában, úgy mint internetes “azonnal üzenő” softver (lásd instant messenger), internetes “találka” softver (lásd netmeeting), amellyel videó képeket lehet reális időben átküldeni, mi ezt arra használtuk, hogy együtt rajzoltunk benne-rajta-vele.
    Aztán telefon és sms. Október végen megvette a repülőjegyet és télapó előtt egy nappal amikor egymás karjaiba omoltunk a Ferihegy reptéren, azt gondoltam: “pont olyan, mint amilyennek elképzeltem”
    Elvitt engem egy másik világba, a világ másik végére, el el.. az óperenciás tengeren is túlra, oda, ahol a kurta farkú malac túr. És élünk boldogan, amíg meg nem halunk.

Kovács Krisztina