"Aki tényleg annak született, avagy annak érzi magát, ne vegye sértésnek a fenti mondatot..."
Nem értem, fiú vagyok…
Aki tényleg annak született, avagy
annak
érzi magát, ne vegye sértésnek a fenti mondatot. Aki ezt a
kijelentést
tette, a szó szoros értelmében nem tudta, mit beszél. Csak a kezében
szorongatott
papírlapon lévő túlélőszótárt próbálta használni: Nem értem,
finn
vagyok.
Ebből is kiderül, hogy ha külföldiek
jönnek
hozzánk, adódhatnak kommunikációs problémák. Ha a külföldiek diákok,
ezen
problémák aránya akár a többszörösére is megnőhet…
Az igaz, hogy a héten itt járt seinajoki-i diákok nem igazán
tudták
kihasználni a magyar és a finn nyelv rokonságát (meg a soproniak
sem),
de azért egy sereg más nyelvet beszéltek. Majdnem mindenki tudott
például
angolul meg svédül. A magyar fogadó diákok közül majdnem mindenki
tudott
németül… Még szerencse, hogy germánéknál a nyelvek közelebb állnak
egymáshoz,
mint finnugoréknál,
Néhány vendég még oroszul is beszélt.
Például
a Malév repülőjáratán. A légikisasszonyok nagy örömére. Finnugoréknál
a
poénkodás közös vonásnak tűnik…
Másik közös vonás az izénél durvább
jelentésű
kötőszavak használata. Ezt persze csak az veszi észre, aki már
kellőképpen
tájékozódott. De ha egy magyar diák túl sokat használja a
“persze,
persze” kifejezést, ne csodálkozzék, ha északi rokonaink látszólag
minden
ok nélkül, folyamatosan röhögnek rajta.
Nem vall viszont semmiféle rokoni kapcsolatra, hogy jóformán alig
nyitják
ki a szájukat, akkor is többnyire táplálkozás céljából. (Apropó,
táplálkozás:
azt mondták, a magyar konyha nagyon egészségtelen. De nagggyon finom…
hízott
ám a hazaiak mája…) A csoporttal egy kanadai és egy ausztrál
cserediák
is utazott. Velük negyedóra alatt sikerült annyi információt
kicserélni,
mint az egyébként nagyon kedves finn vendéggel négy nap alatt. Azért
eme
tulajdonságuknak annyi haszna van, hogy bátran kijelenthetjük: aki
jól
hallgat, jól beszél finnül.
De vajon mi lehet az, ami a messzi északon hiánycikk, vagy a
magyar
árakhoz képest méregdrága, vagyis amit innen a finn diákoknak megérte
magukkal
vinni? Az első helyek egyikén áll a Pick
szalámi,
amiből rúdszámra vásároltak, valamint a magyar sör, bor, konyak, rum,
amihez
jóval nehezebb hozzájutniuk (bizonyos életkor alatt majdnemhogy
lehetetlen).
Vettek még ruhákat, pólókat (áj lav hungari/sopron felirattal),
valamint Dunakavicsot (mint speciális magyar édességet).
Mire ittlétüknek négy napja eltelt, a
magyarok
angolul beszéltek egymással, magyarul próbáltak a finnekkel
társalogni,
a két angol anyanyelvű cserediáknak pedig azt a néhány finn szót
ismételgették
állandóan, amit ilyen rövid idő alatt sikerült megtanulniuk.
De végezetül, annak bizonyítására,
hogy
azért nagyon jól megértettük egymást, elmondom még, hogy a
túlélőszótár
ügyes gazdájának megtanítottunk egy mondatot: Nem értem, finn fiú
vagyok…
Tóth
Réka
