Errefelé az járja, ha van kit szeretni, s téged is szeretnek, magad virág vagy s örökké süt rád a nap.

Errefelé az járja, ha van kit szeretni, s téged is szeretnek, magad virág vagy s örökké süt rád a nap. A helybéliek nem rövidítik a falu nevét, Csáfordjánosfának mondják. Sokféle történet kering itt, tudja valamennyit a tőzikés település polgármestere, Titkovits Pál, aki szentül azt hiszi, csak a virágok miatt zavarjuk.

Ami igaz, igaz, a kistelepülés – 298-an lakják – ősidők óta arról nevezetes, hogy ide köszönt be legelőször a tavasz, még pedig azzal, hogy előcsettinti csengős virágait a volt urasági erdőben, közel az egykori megyei főispán, Simon Elemér kastélyához, még közelebb a Répce vizén állt malom helyéhez, közel az Erdőaljához, a Csörgevölgyhöz, a Kapitányréthez. Lehet-e szebb hely Csáfordjánosfánál azoknak, akik itt születtek, akik itt élnek? Ugye nem? Az otthon, a faluközösség melege még a rossz napokon is átsüt, Bodó Gábor egykori fotóján szintén, akárcsak a kőris-tölgy-szil ligeterdők utolsó maradványfoltján. A természetvédelmi terület legfőbb értékei a kocsányos tölgyek és a tavaszi tőzike. Ha deliben virágzik a tőzike (bekerült a falu címeré-be!), az az igazi tavasz. Könnyen lehet, a jövő héten már illatos lesz a virágoktól a hat hektáros csáfordi erdő. Való igaz, a szapora virágért egykor messzi vidékekről jöttek a népek, szaggatták, gumóstól tépték, Piacra vitték, három megyébe hordták.

A helyiek persze örülnek a virágoknak, de még jobban a gáznak. Mondja Titkovits Pál, a szakemberek végzik a munkákat, május végére elkészülnek, mindenki várja a változást, a bekötöttség hetvenöt százalékos. Pályázat útján sikerült pénzt szerezni, de a lakók is a zsebükbe nyúltak. Most a csatornázásra adtak be pályázatot, a szervezett szemétszállítást pedig a második félévtől akarják megoldani.

Az ember csodálkozó szemmel néz a polgármesterre, azt kérdi: – Akad még jó hír? Titkovits Pál kettőt említ.

– A Béke utcában, a régi tűzoltószerház épületében falumúzeumot szeretnénk kialakítani. Összegyűjtjük a múlt tárgyait, dokumentumait, emlékeztetve az elődök életére, átadva a kincset az új nemzedékeknek. Azután lassan kezdünk tervezgetni, készülődni az augusztusi falunapra. Már a nyolcadik ünnepünk lesz.

Március elején a legérdekesebb a csáfordi erdő. Rágondolok Titkovits Jenőnére – született Dulicz Rozália –, aki egy-szer régen azt mondta nekem, a tőzikékből kiolvasható a természet parancsa. Bizony ám! – emelte fel a kezét, aztán szépen visszatette a térdére, úgy tartotta, mintha vándor-fényképész előtt ülne, s úgy nézett, ahogy ezen a tőzikés vidéken dukál. Nyugodtan és derűsen. A mondást tőle hallottam: virág vagy, ha szeretnek.

J. J.