Valami baj van...

A női kosárlabda Magyar Kupa döntőjéről van szó. Hát igen, már megint kikapott a GYSEV-RINGA a Pécsi VSK-tól! De hogyan! Mert ki lehet kapni hatalmas küzdelemben néhány ponttal, amikor elmondhatjuk, hogy a csapat mindent megtett, hősiesen harcolt a pályán, de ma este az ellenfél egy kicsit jobb volt. De ez nem olyan mérkőzés volt. Az első negyed néhány pontos vezetése után mintha teljesen elfelejtette volna a soproni csapat, hogy miért is van a pályán, miért is nevezik sztár csapatnak és hogy mi vagyunk azok, akik jó eséllyel harcolunk az Euroliga négyes döntőjébe kerülésért, na meg a Magyar Bajnoki címért. Ami azt illeti, valami igen erős amnéziában szenvedhetnek, mert aki őket azon a Magyar Kupa döntő mérkőzésen a második negyedtől nézte, azt hihette, hogy egy szerencsétlen társaság véletlenül összekerült egy jól védekező és jól támadó csapattal, akik öröm kosárlabdát játszanak és 23 ponttal elgázolják szegény ellenfelüket. Jaj, szegény GYSEV! Már megint a Pécs szégyenített meg bennünket! Jaj, de kínos!

Még ha egy mérkőzéses kisiklásról lenne szó, azon persze, hogy könnyen túltennénk magunkat ( bár a Pécs ellenében akkor sem lenne ez egyszerű ). De itt másról van szó. A nagy reményű társaság már a Gdynia elleni idegenbeli mérkőzése óta bukdácsol. A lelátóról úgy tűnik, hogy megbomlott a csapat egység, ritkán van jó formában egyszerre két-három játékos. Sok a sérült, a beteg. Nem tudnak a lányok egymásért, a CSAPATÉRT harcolni. Szerkezeti gondok is vannak. Az irányító poszt egyre gyengébb. Lassan hozzák fel a labdát, sok másodperc eltelik, mire kikerül a labda az irányító kezéből, kevés a szellemes, gyors átadás és az erről a helyről is szükséges pontszerzés. Legalább imitálni kell a dobást, hogy a védő kénytelen legyen rámozdulni, ezzel szabaddá válik egy eredményes átadás iránya, vagy lesz hely a magas embernek passzolni. Ugyanígy mehetünk végig a 2-3-4-5-ös posztokon. Érthetetlen a pontgyenge teljesítmény. A Pécs jól védekezik, erre 41! pontot tudunk dobni! Régóta gyenge pozíciónk a tábla alatti hely. Komoly csapatok ellen kicsi az esélyünk, még ha nincs is Sztyepanovájuk.

Sok hiányosságot lehetne pótolni lelkesedéssel, az egymásért való küzdéssel. Na, az aztán egyáltalán nincs. Szemlátomást romlik az összetartozás érzete. Amikor valakinek az arcáról árad az unalom, ha lecserélik szinte csak le nem köpi az edzőjét, a mérkőzés végén a csapat még köszönti a közönséget, ő már rég az öltözőben zuhanyozik, ott már bajok vannak. Pedig a hírek szerint mindenki időben megkapja fizetését ( nem is keveset), ingyen lakásban laknak, ingyen kocsikkal járnak és egyebek. De hát akkor hol van a hiba? Talán a fejecskékben vagy a szakvezetésben? Nyílván több tényezőnek kedvezőtlen hatásáról van szó. Van belőle kiút? Biztosan mondhatom, hogy van, csak a helyzetet pontosan ismerőknek kell leszűrni a tanulságokat és LÉPNI! Lépni addig, amíg nem túl késő, hiszen még ezután jön a Rózsahegy elleni igen fontos páros összecsapás és a bajnoki hajrá a rájátszással.

Mindannyian szurkolunk a csapatért, azért, hogy a nehézségeken felülkerekedve mi is elmondhassuk: Jaj, szegény Pécs!