|
Várkerület Galéria: Dorosmai
Erzsébet kiállítása
A Soproni Tavaszi Napok rendezvénysorozat kiállításaként
a Várkerület Galériában Dorosmai Erzsébet művész-tanár kiállítását
Bősze Balázs költő nyitotta meg. Dorosmai János műveiből
Bősze Bernadett olvasott fel, amelyet követően Bősze Balázs köszöntötte
a művészt és az egybegyűlteket:
A kiállítást Bősze Balázs költő nyitotta meg
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Vendégeink!
Köszöntöm Önöket szent márciusunk neves dátuma utáni
két nappal, ábrándos ég szerelmes Tavaszelő havának, nagyböjtünk 5. vasárnapján.
Egy kicsit kizökkenve a megváltásra készülődésből köszöntjük képei között
Dorosmai Erzsébetet, aki Böjtmás havában tárja elénk a reménykedést, mert
fényesen csillogó munkássága közénk hozza a derült éggel harsogó ébredést,
szívünkbe lopja selymeken pompázó virágaival a megigazulás vágyát, arcunkra
a rózsák vérvörös pirosát, amint lenge ifjú hónapunk március arculcsap
hódarás szeleivel egyszer-egyszer, kora reggelen.
Ünnepeltünk - már családi indíttatásból – jegyes a művészetekkel.
Így ír erről: "Hogy ki fordított a művészet felé? A közeg, ahonnan indultam,
gyermekkorom. Az elsődleges ég legközelebbi példát nagyapám, apám adta.
Elnézegettem, ahogy apám rajzolt. Tőle, s nagyapámtól kaptam az első könyveimet,
apám ajándékozta nekem az első művészeti albumokat. Akkor még titoknak
tűnt sok minden. Apai ágon minden rokonom rajzolt, rajzol. Tehetségesek,
Nagyanyám szőtt, keleti szövéseket is ismerve, selymet festett, s az őáltala
tervezett ruhákat nem csak városunkban viselték. Festményeit őrzi a világ
több tájára szétszóródott és egyre fogyatkozó családunk. Szeretném egyszer
látni, megkeresni a festményt, amely Arad templomában látható.
Anyai ágon mesteremberek voltak elődeim, nagyapám tanult Bécsben,
Németországban, a valamikori balfi fürdő teljes bútorzatát ő tervezte és
készítette, ő is jól rajzolt."
Ugye - Hölgyeim és Uraim - csak kevesek osztályrésze lehet, hogy
kiállításán nagyapja rövid meséi és verse köszöntse. Az ősök úgy nyúlnak
át évtizedeken. Szinte hallani a csizmasarok tompa kopogását Arad kövein,
a felső-kereskedelmit itt járó nagyapa lépteit, és úgy visszhangozhatott
a léptek baljós vergődése ama 1849-es hajnalon, amikor őrség között, egymás
után érkeztek magyar március fénylő csillagai a vesztőhelyre. S amikor
a tükrös lakkcsizmasarkakon fennhéjázva kopogó kölniszagú román tisztek
grasszáltak 1918 - ban Arad terein, a család Sopronba költözött,
Az unoka, Dorosmai Erzsébet "1957-ben született Sopronban. Tanítói képesítését
a Győri Tanítóképző Főiskolán rajz szakos tanári diplomáját a pécsi Janus
Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Főiskolai Karán szerezte. 1997-ben
a Magyar Iparművészeti Főiskola vizuális- és környezetkultúra szakán végzett."
S közben lendült kezében az ecset, virágcsendéletek születtek mintegy
nyugtatónak arra a belső forrongásra» aminek kezelését még ma sem ismeri
pontosan, de jó úton halad a reményteljes megoldáshoz. A pálya 'boldogságos
és fájdalmas, akárcsak a vigaszt adó Boldogasszony útja, s ennek
egyik jól fogható, érthető és látványos állomása a kiállításon többségben
látható kollázsok sora. A képek technikája a ragasztott, tépett
vászon és papír, üveg és műanyag, és mindaz amit a művész - mély gondolati
ritmusából erővel feltörő elvont, látványos világba rendez képein.
Honnan is ered a kollázs és technikája? A dolog megértéséhez
rövid időre Párizsba kell látogatnunk, mégpedig a XX. század első évtizedeibe.
Itt gyülekezik a képzőművészet nagy iskolájának, az új térszerkesztéi módot
teremtő kubisták köre. Amikor a tizes években a harmadik X-et közelítő
Georges Braque és Pablo Picasso Párizs sajt- és virágillatú terecskéin,
fás, ligetes útjain sétálgatnak, mig rohan a Mirabeau híd alatt a Szajna,
s míg az élet a szigettől jobbra húzódó Quartier Latinban, s a tetőkre
épített lapos és bádogtetejű házacskákban szerelmespárok liaiesonjával
zajlik, abban a szellemben, ahogyan egy pár évszázaddal korábban Jean de
Meung megírta Képmutatás című versében: "Szántani-vetni? Majd ha fagy/
Büdös a munka, jobb csak itt/ így imádkozom egy kicsit;/a ravaszságot -
van eszem - / szenteskedéssel fedezem." /ford:Illyés Gyula./
Festőink a Boulevard Saint-Michelen kávéház teraszára
ülnek a vaskosárban izzó faszén melege mellé, az uzsonnaszalvéta tépkedésével
azokat a nedves márványlaptetejű asztalon rendezgetve, a gúnynévből származó
kubisták kitalálják a kollázst, azaz a reális anyagokból, tárgyakból applikált
absztrakt formák rendszerében a realitással kapcsolatba hozható köztes
állapotot a festmény és a szobor között. Játékos átmenet ez, bújócska-
játék, ide is-oda is tartozom, tudom is meg nem is, mit akarok, A legtöbb
- elmélyedni ásd: "Mivé lesztek" családi attitűdje / egy meglévő tárgy
vagy tárgyak rombolásával alakított új képződmény."
Párizs teret és lehetőséget ad mindenkinek, s a képzőművészek
kiélhetik legvadabb játékos ötleteiket. A sokféleségből én Goethének adok
igazat, aki 1780-ban ezt írja: Az én istennőm című versében: "Melyik istennő/
nyerje el a pálmát?/ Mondjanak bármit, én / Juppiter kedvelt/ különös leányának,/
a mindig új/ és örökké capondó/ Fantáziának/ nyújtom oda.// Mert őneki/
megengedte/ atyja a szeszélyt, mit / csupán magának/ tart fenn máskor,/
s a bolondos lányban/ öröme telik." /fordította: Hajnal Gábor/
S a kollázs útjára indul, használják és felhasználják
nemcsak a kubisták, de a futuristák, dadaisták, szürrealisták és a maiak
egyaránt. S mindezt Párizs szülte, művészlelkek ringatója, aminek ízlelő
megértéséhez Aragon emígy énekel: A Dauphine téri. szeretők címu versében:
Ócska tragacsokra rakva/ Megy a csarnokba a hagyma/ Döcögve a flaszteron/
E mosdatlan hajnalon/ S a Dauphine téren lemállnak/ Falakról az éji árnyak/
Mint ahogy a morfium/ Mákonya lassan kihúny/ Drágám Hol van ily sokáig/
Hallga a padlásszobáig/ Léptek döngnek fölfele/ Te vagy édes ugye te/ Kulcs
a zárban megcsikordul/ Aludj könyörgök, ne mozdulj/ Hosszú még az éjszaka//
Csókolj meg Julienne-em/ Hagyj Jean-Julien ne ma … Jöttem haza Ha a hold
süt/ A járást észre se vesszük/ Kószálhattam egy nagyot/ Mégis holtfáradt
vagyok/ Azt is csak mert oly világos/ Volt arrafelé a város/ Az is csak
mert oly finom/ Lógni a rue Cambonon/Ördög tudja mit kerestem/ Ebben s
abban a negyedben/ Paradicsom és Pokol/ utcáján míg valahol/ A pokolban
kifulladva/ Lerogytam egy kerti padra/ ó micsoda éjszaka// Csókolj meg
Julienne-em/ Hagyj Jean-Julien ne ma"! /fordtította Somlyó György/
Hölgyeim és Uraim! Dorosmai Erzsébet "A soproni Berzsenyi
Dániel Gimnázium (Líceum ) művész tanára. Vezetőségi tagja a soproni képzőművész
körnek. Jelenleg a Comenius-projekt keretében a dortmundi egyetem közremüködésében
megjelenő német nyelvű irodalmi könyv illusztrálását végzi. Rendszerepen
szerepel egyéni és csoportos kiállításokon, Alkotásai megtalálhatók több
országban, ausztriai, angliai, németországi, argentin - valamint több hazai
magángyűjteményben." Oktatófilmeket készít, kutatja a selyemfestés olykor
öntörvényűnek mutatkozó technikáját, körülveszi magát élő és elszáradt
virágokkal, kívánások és kívánságok, gondok és örömök között él. Jellegzetes
női sors, asszonysors, embersors az övé, ezekbe bezárkózik, ezekből kitárulkozik.
Könyvet álmodik a rózsáról, erről a mitopoetikus virágról, ami a halottkultusznak,
Vénusznak, a vitustáncnak a jelképe, a rózsafüzérnek vagyis a rózsa-koszorúnak
a névadója, Arpádházi Szent Erzsébet csodatermő virága, Krisztus fejfáján
a feltámadás képe, az alkímia alapanyaga, amint azt a XVIII., századi költő,
Pierre de Lorraine a Mágikus szonettekben idézi: ;"Végy egy palackot, tedd
belé a rózsa/ magja eleven kivonatát, / hamvaszd el, aztán súlyos harmatát/
egy nyári éjnek gyűjtsd a lombikodba,// … Végy egy palackot, önmagadat,
s beléje tedd napjaid élő kivonatát,/ hamvaszd el, aztán súlyos harmatát/
pergesse rá kihűlt szerelmed éje, " — vagy Baka István Carmen című versében
a latin bátorság mítosza: "Az érte meg, nem az a rózsa,/ Mit odadobtál,
hanem az,/ Mi nyelvhegyemtől harmatozva/ Bontotta szírmát: a tavasz// Egyetlen
tavaszom virága,/ Amit csak árulás, halál/ Követhetett." Dorosmai is titkát
akarja megfejteni, miközben vonzódik hozzá megmagyarázhatatlanul.
Kiállító művészünk első munkái pasztell vöröskréta,
tusrajzok. Erőt a virágcsokrok festéséből merít. Kollázsai pedig lelkének
mélységes tavába vezetnek, ahonnan szembesülhetünk tükörképünkkel, ha belebámulunk
a "Belső világ" című képbe, vagy a "Megszakadt 'beszélgetés"-ben
a Teremtővel találkozhatunk párhuzamosok között Mózes vörösen égő csipkebokrában
átérezzük a Megváltó szenvedést a majdnem nonfiguratív "Korpusz"-ból,
az önmarcangoló "Magány"-t az összetépett karácsonyi képeslapok
kompozíciójából. Míg a feltámadás reményét sugallja a "Kapcsolat"
pietikus áhitata, s lelkünk sikolt kék alapon a ''Lélekmadár"-ból.
A "Meditáció" kék, arany és fehér szinesztéziája, az "Október"
őszi virítása, a "Gímesi-tó" érzékletes, szinte tapintható világa
mind az alkotó egy-egy lélekdarabja, ahogyan múlt és jelen ötvöződik álomképekkel,
lélektükröződéssel, amint az "Alkony" elképzelt szerelmespárja emlékeket
örökít a felettük feszülő fák látványából, s a "Kapcsolatok" kiházasítja
az anyagok ölelkezését, egymásba kapaszkodik színes fonal, papír, levéltöredék,
s kapcsolja a mikrokozmoszt sajátos "Imá"-ban a makrokozmoszba.
Dorosmai itt van közöttünk egészen és jelenvalóan "Ki vagyok én"
című képén, ahol a kócos tizenévest már megérintette a gyerekkori csalódások
láza, ám lenyomja azokat gondolatfelhőkbe kapaszkodó vágyaival.
Amikor órám éppen a 6-os tanterembe szólít, gyakran
fordul tekintetem a falat diszítő érettségi tablóra, s a diákok közül rámmosolyog
Dorosmai Erzsébet maturandus fényképe. Ő így vall az alma materről: "Abban
a gimnáziumban tanítok, ahol valaha érettségiztem. Varázsa van. Tanítok
a művészet szeretetére, s vele párhuzamosan teszem a dolgom, festek, rajzolok,
kollázsokat, grafikákat, pasztellképeket készítek. Harmóniapárti vagyok.
Várom, hogy mi felé haladunk, kíváncsian nézem, hogyan alakul a művészet.
Figyelem az embert, hogyan alakul, változik körülményeiben."
Hölgyeim és Uraim! Befejezésül szeretettel ajánlom Dorosmai
Erzsébet tárlatát gondolkodó - elmélkedő figyelmükbe. Márciusnak Szent
József havának cinegéire ébredünk derült reggeleinken, itt pedig a falakról,
képekké változva csicsergik szívünkbe: nyitnikék! Nyitnikék! A tárlatot
megnyitni illenék!
Hölgyeim és Uraim! Érezzék jól magukat a képekké
álmodott tavaszhirnökök között!
Elhangzott: 2002, március 17,-én, Dorosmai Erzsébet
tárlatnyitójaként a Kulturális Egyesületek és Baráti Körök Szövetségének
Székházában
2002. március 18., hétfő 21:26
|
