Egy folyamatosan változó törvény

Par exemple, a Louvre gyűjteményének jelentős része megtalálható a neten. Ehhez képest a soproni kiállítás nem. A Louvre-ban nem lehet fotózni, de a soproni kiállításon sem. A múzeumi törvény értelmében.Tudtam meg legutóbb, mikor munkatársamat erről felvilágosították. Franciaországban is van múzeumi törvény, (de ők most egyébként is mással vannak elfoglalva.) Mindamellett sokat adnak a reklámra. A soproni intézménynek pedig, ezek szerint, az ingyért-reklám sem kell. Pedig nem is állnak hosszan kígyózó, tömött sorokban a látogatók a bejáratnál. Legalább is ma nem álltak.
Felmentem. Mondtam, hogy fotózni szeretnék és vártam ezúttal a rám következtetett múzeumi törvényt. Ehelyett villany fel, ingyen újságíró jegy ide, és mosoly. Módosították volna időközben – 4 nap alatt – a múzeumi törvényt? Bizonyára igen, kiegészítve azzal a passzussal, hogy asszongya: ha a közkincsről, annak népszerűsítése végett bármely közhasznú tevékenységet önszántából végző látogató olyan felvételt szeretne készíteni, amely által ő maga nem válik ugyan milliomossá, és talán oly mértékű bevételtől az intézményt sem fosztja meg, mint amennyi látogatóval többet hoz be a tárlatra, akkor hadd fotózzon. A saját szabadidejében, a kiállítás népszerűsítése végett (320×240-es, kereskedelmi értékesítés céljából használhatatlan jépeg fájlokat - annak aki érti...).
Egyébként meg a kiállításra MEGHÍVTAK (nem szaglászni mentünk oda), és a megnyitón többen is folyamatosan – azóta már napilapban leközölt képet – fotóztak.
Következtetés: többször is változhatott az ominózus törvény. Mert az kizárt ugye, hogy alkalmazása idő- és személyfüggő?
Esetleg, ha közben még módosulna a törvény, jut eszembe, nem lehetne egyúttal az újságíróknak – kiváltképpen-par excellance a fotósoknak – pezsgőt is egy záradékkal esetleg belevenni?
A legjobb talán mégis az lesz, ha a képekkel megvárom a holnapi közlönyt, addig pedig, letöltögetem szépen a Louvre képeit.
Par excellance.

(té)