Randolph Westphal életének kilencvenháromezer-hétszáz
kilométere
Randolph Westphal 93 700 kilométert tett meg eddig
biciklijével és szándéka szerint 132 000 kilométert, – a Föld kerületének
háromszorosát – szeretné végigkerekezni.
Egy újabb megszállott, rekordhajhász, gondolnánk,
aki jó dolgában nem tud mit kezdeni magával.
Különlegesen kialakított biciklijével, amelyen Yukon
névre hallgató kutyájának külön helye van, május 27-én érkezett Sopronba
Randolph. Akadnak ilyenek, gondolnánk, de ha már erre vetődött adjunk hírt
róla. Aztán a beszélgetés alatt egészen más kerekedett a történetből.
Randolh Westphal története 1986-ban kezdődik, amikor
úgy dönt, hogy Németországból Amerikába költözik. A tengerentúlon nem sikerül
tartózkodási engedélyt szereznie. Vissza akarják küldeni szülőhazájába,
hogy ott intézze a kitelepedését. Évekbe telhet az egész – tudatosul a
fiatalemberben, ezért elkezdi inkább körbebiciklizni Amerikát. Az Újvilágban
az ehhez hasonló módszerek többnyire hatnak. Abban bízik, hogy akciójával
elég feltűnést kelt ahhoz, hogy így bebizonyíthassa: nem egyszerűen egy
köznapi ember, hanem kitartóan tud küzdeni…a letelepedési engedélyért.
1987: Sziklás Hegység, Monument Wall Corn, Canyon, a
sivatagon keresztül Los Angeles-ig. Majd San Francisco, Seattle, közben
megsérül; sérülése természetesen vérzik. Nem gondol – miért is tenné? – semmi rosszra…
Alaska, Yukon következnek a sorban, majd visszatérés
Németországba – nagyanyja temetésére. Megint vérzik, orvoshoz megy: a diagnózis:
bőrrák; 4.2 - mondja az "értéket", 1.5 már halálos teszi hozzá a magyarázatot.
Nem kap állást; aki rákos, másodrendűnek számít -
ha lenne munkája akkor onnan nem rúghatnák ki, de neki nincs, így nem is
kap…
Közben eltelik két év, és a halálos betegséggel együttélve,
úgy gondolja, amíg lehet, szeretné azt tenni, amihez kedve van.
Újra előveszi járgányát: 1989 – Kelet-Európa-Csehország,
Szlovákia, Magyarország, majd irány vissza: Németországba : 3500 kilométer,
7 hét alatt, 2000 méter fölötti magasságban.
Életben van, holott akár már rég másként (máshol) is
lehetne… Erről pedig azt gondolja, hogy ha meg életben van, akkor jó, ha
meg jó, akkor nincs semmi gond..
Ő nem betegnek tartja magát, csak rákos…így fogalmaz, így tudatosul
benne állapota.
Újra útra kell: Németországból. 1999 februárjában
USA, Rhode Island, Massachusetts, Maine, Kanada, New Brunswick, Új-Skócia,
Új-Fundland. A túlontúl nagy hideg, a nem megfelelő felszerelése arra kényszerítik,
hogy viszahajózzon Halifax-be.
Háromhavonta ellenőrzésen kell átesnie. Újból New
Brunswick, Montreal; a kontroll-vizsgálat igen sok pénzbe kerülne. Nem
tudná kifizetni, ezért "üzletet" ajánlanak neki: cserébe az ingyenes ellenőrzésért
– megkérik, hogy mondja el a rákbetegeknek, hogy mit csinál, hogyan él,
mesélje el történetét.
Másnap 25 betegnek tart beszámolót; a két legnagyobb
újság, és tévéstáb jelenlétében. Lámpalázas, nem is nagyon tudja, hogy
mit csináljon, a hallgatóságán észreveszi, hogy sokan sírnak.
Nem érti, mi váltotta ki ezt a hatást az emberekben.
Valamit rosszul csinált? - meg is kérdezi egyik orvosát, talán az angollal
van a baj? - mert az angolt "csak beszéli", hallás után tanulta meg,
írni-olvasni nem is tud.
Minden OK - mondja az orvos – az emberek, miközben
mesélsz, rájönnek arra, hogy ők eddig mindannyian kívülről, mástól, az
orvostól várták, hogy segítsen őrajtuk, hogy megmondja nekik, mi a dolguk.
Amit elmeséltél, azzal visszaadtad az önbizalmukat. Az orvos csak
kezelhet, de nem gyógyíthat ki betegségekből, a gyógyulásukban ők maguk kell,
hogy bízzanak.
Ettől kezdve Randolph új célját találta meg életének:
másokon segíteni.
Bicikliútjain – Winnipeg, Edmonton, Calgary, Alaska,
Inniwick – emberek ezreivel beszél. Időközben 25 operáción esik át.
- Ebből csak 7 volt komoly - nyugtat meg.
Hat héttel az utolsó műtét után a Sziklás hegységben, és a
Nemzeti parkokon biciklizik át. Alaszkán és Yukon-on télvíz idején. Medvék, farkasok támadják meg időnként
az úton.
Eddig még mindig megúszta, mint ahogyan azt a balesetet
is Argentinában, amely során az úttesten haladtában egyszerűen átgázolt rajta
egy jármű. Elvesztette az akkor kilenc éve vele tartó kutyáját, majdnem
a fél lábát is; 3 év kellett ahhoz, hogy felépüljön, hogy újra járni tudjon.
Két évig volt korházban, bizonyos szögből most is kettőzve lát mindent,
emlékezetetét is elvesztette. Még jó, hogy részletes naplókat vezetett
- mondja, azokból szerzi vissza emlékezetét folyamatosan. Egyrészt ezért
is indult újra útnak: hogy emlékezzen.
Tizenöt éve él így: először a médiához fordul minden
városban, aztán, ha megkérik, kórházakba is elmegy. Azt nem tudja megmondani
a rákos betegeknek, hogy mit csináljanak, azt meg főleg nem tudja ígérni, hogy biztos
meggyógyulnak, de élete példa, ösztönzés lehet mások számára: ő elfogadja
a rákot, mint a teste egy részét, együtt él vele. Amit elfogad az ember, azon
változtatni is tud - mondja Randolph, vagy ha nem is, akkor pedig legalább
ura lehet annak a helyzetnek, amibe került.
Tudatosítani próbálja a hasonló helyzetben lévőkkel,
no meg a környezettel, hogy a rákos betegek, – a betegek általában –
nem másodrendű polgárok. Olyanok, akiknek saját helyzetük és állapotuk, a világ fölé kell
kerekedniük és addig méltó módon élniük kell, ameddig lehetőségük van rá.
Semmi mást nem tesz útjain, találkozásain, csupán
saját történetét mondja mindig… Ezrekkel beszélt, egyetemeken is.
Sok furcsa dologgal is szembesült: Spanyolországban
például a rákbetegeknek elmondhatta történetét, csak azt nem, hogy ő maga
is rákos..
- Hogy tudnék így segíteni? - semmi értelme -mondja. Az orvosoknak
mindig őszintéknek kellene lenniük. Sok empátiával és együttérzéssel, de
a betegnek mindig meg kellene mondaniuk az igazságot.
Rengeteg levelet is kap, mindenfelől, például Ausztráliából.
Még soha nem volt Ausztráliában. Talán majd egyszer.
Nyári időszakokban napi 80-100 kilométert tesz meg,
napi 12-14 órát van úton, ebből 6-7 órát ül biciklin. Télen "csak" napi
50-60 kilométert kerekez.
Alaska után, Mexikóból – ahol igen nagy volt a hőség
– jött Európába. Az európai utakon megtett 40 000 km között a napokban Sopron -Balaton- Buzsák útvonalon
halad, Balatonfüred és Graz útvonalon indul majd vissza.
Utoljára kelet-európai útján 1989-ben Pozsonyban
találkozott és beszélt rákos betegekkel, Magyarországon még nem, de ha
megkérik rá, szívesen megtenné.
Yukon, a kutyája mindig vele van.
Eredetileg informatikusnak tanult, de már 15 éve nem
a szakmájával foglalkozik. Járja a világot, biciklivel, időközönként bemegy
kontrollra
Most éppen Hanauban (Hessen) él és 44 éves. Szponzorok
segítik "tevékenységét": Jack Wolfskin, BIRIA.
Randolph Westphal a Föld kerületének még nem egészen
háromszorosát tette meg. Ha ez sikerül neki, akkor szeretne valamivel
nyugodtabb életet élni.
Tizenöt évi folyamatos kerekezés után ez teljesen
érthető.
Ön most a szerencsével beszélt - mondja nekem búcsúzóul, mielőtt a 84-esen
továbbindulna Sopronból.
té
2002. május 29., szerda 10:22
|