A szabadságharc bukása a nép emlékezetében

A szabadságharc bukása a nép emlékezetében

A szabadságharc bukásához kapcsolódó két fő esemény, a világosi fegyverletétel és az aradi vértanúk kivégzése, mély nyomot hagyott a népi emlékezetben.

Az 1849. augusztus 13-ai világosi fegyverletétel szívszorító eseményét Horváth Mihály, szabadságharcunk történetírója 1865-ben így írja le Genfben:

„Görgey rövid párbeszéd után Rüdrigerrel a hadtestparancsnokokat némi rendeletekkel visszaküldé, s a fegyverek lerakása négy óra tájban az egész seregnél megkezdődött. Sokan a kétségbesés dühében fegyvereiket eltörték; mások forró könnyek közt csókkal illették a hideg vasat; míg mások szitkozódva kiabálták, hogy vezettessenek az ellenségre, de ily gyalázattól kíméljék meg őket. Voltak elég számosan, kik önmagukat végezték ki. Tisztek és közvitézek zokogva borulának egymásra s vőnnek egymástól bucsút. Más csapatoknál a közlegénység átkozódva tört ki a tisztek ellen, őket önzésről, árulásról vádolván. Legsiralmasabb volt a huszárok tekintete, kiknek lovaiktól kellett megválniok. (...) Sokan kedves lovukat inkább agybalőtték, vagy leszúrták mintsem hogy más kézre kerüljenek. A szomorú műtétel estenden valahára véget ért. A lőfegyverek zászlóaljanként gulába voltak rakva, melyek közepén a zászló lobogott; a kardok rendetlen halmokba hányva heverének."

A világosi síkon a történetírók szerint mintegy 30 000 főnyi katonaság tette le a fegyvert. Az 1948-as országos néprajzi gyűjtés alkalmával lejegyzett elbeszélésekből, az idézett korabeli szemtanú soraiból megismert hat fő gondolatkör rajzolódik ki:

1. A meglett férfiak, harcedzett és addig győzedelmes katonák szeméből hull a könny a fegyverletétel alatt.

2. Az elkeseredésnek ebben a stádiumában a sereg a saját fegyverei ellen fordul; a katonák inkább maguk pusztítják el kardjaikat, puskáikat, semhogy az ellenségnek kiszolgáltassák.

3. Hasonlóan általános motívum a huszárlovak elpusztítása is.

4. Többen önnön kezükkel vetnek véget életüknek. „A tisztek nagyobb része a kardjába dőlt... sok magyar fiú volt olyan, hogy önmagátul a szuronyába ereszkedett."

5. Tragikus momentum, a helység neve (Világos) és az országot ért végzetes tragédia ellentmondása jelenik meg az elbeszélésekben:

Népdalszövegekben is fellelhető az ellentmondás:

6. A gúlába rakott, fellobogózott fegyverek képe szintén minden nyomatos ábrázoláson és a népdalokban is megtalálható. Ezt a látványt idézi az a több változatban is élő népdal, amelynek itt közölt szövegét a széki Csorba Jánostól ismerjük:

Egy gondolatsor erejéig érdemes még egy kérdéskörrel foglalkoznunk: a fegyvert letevő főparancsnok, Görgey Artúr személye milyen helyet foglal el az emlékezetben. Az utóbbi 150 évben a közvéleményt napjainkig megosztotta Görgey katonai és politikai megítélése. Mi most a népi emlékezetet vizsgáljuk meg. Az 1948-as centenáriumi gyűjtés során feltett kérdésre – amit reprezentatív mintavételnek is felfoghatunk –, miszerint árulás volt-e Görgey cselekedete, avagy jóhiszeműség, katonai józanság, katonái életét feleslegesen nem kockáztató lépésként ítélik-e meg, az alábbi válaszok érkeztek a 457 megkérdezettől: 204 árulónak tartja (44,64%), 194-en nem árulásnak, hanem józan katonai, hadászati számvetés eredményének tartja (42,25%), további 59 megkérdezett nem tud állást foglalni, bizonytalan (12,91%).

Természetesen a Görgey seregében szolgáló katonák az árulás vádját elvetették, s inkább a katonai tényeket sorolták, miszerint a 25-30 ezres, Görgey által vezetett hadsereg ekkor már mintegy 200 000-es orosz és osztrák haderővel állt szemben. Minden bizonnyal a Görgeyt pozitívan megítélők körében született az a dunántúli névnapköszöntők szerkezetét követő népdal, amelyben a szabadságharc nagy hősei közül Görgey sem maradt ki:

A fegyverletétel szomorú emlékezete a népdalokon kívül a sokszorosított képeken, színes, vagy egyszerű kőrajzokon fedezhető fel. Jellemző, hogy a fegyverletétel első ábrázolása már az 1850-ben kiadott, Szilágyi Sándor: „Görgey és fegyverletétele" című pesti könyvecskéjének kiszedhető mellékleteként is megjelenik. Az ábrázolás népszerűségét mutatja, hogy a Vasárnapi Újság még húsz évvel a gyászos események után is időszerűnek látja a névtelenül közölt egykori rajz újraközlését.

A világosi fegyverletétellel kapcsolatos hagyománynak egyik legszebb példája a maga korában népszerű „Honnan jössz te oly leverten jó pajtás..." kezdetű dal, amelynek sok variánsa közül Bartók 1907-es gyergyócsomafalvi gyűjtését mutatjuk be.

Szabó Zoltán
FolkMAGazin VI. évf. 2. szám 1999. nyár
(Bányavidéki Új Szó - Románia)