CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2024. november 21., csĂĽtörtök, Olivér napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

Szomszédvár - Régió  

Ősz húrja


Bú a hídon


Kedves Ivan! Szeretett Mindannyian!


Ahogyan a szép fordításban mi magyarul ismerjük a Verlaine-verset, "Ősz húrja zsong, jajong, busong a tájon", valahogyan e szavakkal lehetne érzékeltetni egy idős hölgyismerősöm lelkiállapotát mostanság. Rákos a férje, gyógyíthatatlan. Mindennap látogatja a kórházban, ahol már három hónapja bent fekszik a kedves tekintetű, koros úr.... immáron alig ötven kilósan... de... nyilván, még tovább könnyül...

A hídon futottam össze a feleséggel, a kicsi hídon itt, a Gyöngyös patak felett. Belekeseredett ebbe az állapotba. Alig ismertem rá. Váltottunk pár lehetetlen-értelmetlen szót... mondtam, amit tudtam, ebben a helyzetben... azután elváltunk.

Ahogyan mindannyiunknak, nekem is vannak már halottaim. Akikre szép szívvel gondolok, ők a kedves halottak. Az elmúlás ellen nincs mit tenni, persze, minket is fognak majd életbenmaradók jó-rossz szavakkal felemlegetni egyszer.

Amióta ember az ember, tudja, hogy előbb-utóbb legördül a függöny akár saját magánál, akár szeretteinél. Miért olyan nehéz mégis "átlépni", túllenni a sivár emléken: elvesztettem valakit? Némileg könnyebb, egyszerűbb annak - mint ennek az idős hölgynek is, például -, akinek van ideje felkészülni az állapotra: társa hamarosan már nem lesz... Kegyetlen a kezdet annak, akit a szeretett hirtelen "rak ki" létköréből, azaz váratlanul távozik. Végül mindkét csoportba tartozó gyászoló ittmaradott továbblép, show must go on... A halott teste porlad békében, lénye pedig, ki tudja, milyen "lelkiállapotban", létezik tovább...

Régebben elhaltjaimról már vidám dolgokat is mondogatok gyermekeimnek, már "könnyen beszélek" róluk. Az időben közel távozott - még "tabu"...

Teszem a dolgom, fekete folttal a lelken... de mégiscsak rendben, nap nap után. Nem akarom elolvasni Dr. Polcz Alaine könyvét, egyiket sem, a témáról... Halottam, számomra, mindig él.

- gyöngyös -



2002. szeptember 30., hétfő 18:06


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület