Búcsú Farkasné Tamás Anikótól

    Elcsendesett a medence parja. Hirtelen állt be a csend. Búcsú nélkül távozott Farkasné Tamás Anikó, mindenki "Anikónénije".
    Ismeretségünk mintegy harminc éves múltra tekint vissza. Akkor , mint megszeppent 5. osztályos kerestem a helyemet a tornasorban, Ő pedig várta türelemmel, hátha megtalálom. Emberségre, a sport szeretetére, tisztességre, fegyelemre, becsületre tanított minket. Tanultunk is tőle rengeteget, nagyon szerettük, ezért is fáj annyira, hogy ilyen hirtelen hagyott itt minket. Minden tanítványát a keresztnevén ismerte, mikor kikerültem az általános iskolából, ritkábban ugyan de azért akkor is találkoztunk. Egy-egy rövid beszélgetésre mindig futtotta idejéből, érdeklődve hallgatta a híreket, együtt örült a sikereink hallatán és ha valami nem úgy alakult , mint vártuk, hitet, önbizalmat sugároztak szavai. Először csak "kezét csókolom" -ot köszöntünk neki, illedelmesen , ahogy egy kis diáktól illik. Aztán ahogy múltak az évek, és kollégák lettünk, a világ legtermészetesebb módján váltottunk a tegezésre. Mindig tiszteltem munkabírását, szerettük harsány jókedvét, amit betegsége idején sem vesztett el. Természetesnek tűnt, hogy két idősebb gyermekem nála tanult meg úszni. Ők is nagyon szerették, a hírt el sem akarták hinni.
    Tegnap még ott volt az uszodában, és edzést tartott mondták, és látszott, hogy tényleg nem hisznek nekem. Ott volt amikor a két kisebb lányom először vízbe szállt. Egy-két jó szava mindig volt hozzájuk is.Tanított úszni felnőtteket is. Voltak közöttük olyanok is, akik már megették a kenyerük javát. Akkora türelemmel, szakmai tudással, tapasztalattal tanította őket, hogy az évtizedes félelmeiket elfeledve önfeledten végezték a gyakorlatokat, és megtanultak úszni, megszerették a vizet.
    Sopronban mindenki ismerte.A Soproni Városi Úszószöteség tagjaként, sokat dolgozott a sportért, ez volt a második családja. Nagyon szomorúak vagyunk, hogy itthagyott minket. Most már felülről figyeli tanítványait, bíztatja őket, javítja ki hibáikat, örül sikereiknek. A medence partján egy szék immáron örökre üresen marad.
    Tanítványai viszont örökre megtartják emlékét. Nagyon siettél, legalább elbúcsúzhattunk volna...

Nagy András