A megtestesült pedagógus fáradhatatlan

Sosem volt annyi pályaelhagyó, mint manapság. Kevés a fizetés, fárasztó a hivatás gyakorlása. Szerencsére sokan vannak olyanok, akiknek pályafutásuk során meg sem fordult a fejében, hogy a tanításon, a fiatalság nevelésén kívül mást is tehetnének. A vasi születésű Baráth Zoltán (nyugalmazott középiskolai igazgató, magyar-francia szakos tanár) a Sopron Kiváló Pedagógusa-díj birtokosa az utóbbiak közül való.

- Életem egyik nagy szerencséjének tartom, hogy jó sorsom összehozott Uhlár Gyulával, egykori iskolaigazgatómmal, tanárommal, aki a mai napig példaképem. Képletesen szólva, már hatévesen Uhlár Gyula szerettem volna lenni. Számomra ma is ő a megtestesült pedagógus, aki felvállalta a fiatalok oktatását, nevelését, s mindvégig fáradhatatlanul dolgozott. Egyebek mellett neki köszönhetem, hogy egyetemre kerültem, ahol hozzá hasonló, ízig-vérig tanárokkal találkoztam, akiktől gazdag útravalót, egy életre elegendő hivatástudatot kaptam.

- Amikor a katedrán állt?

- Próbáltam olyan magatartást és szakmai meggyőződést vinni a pedagógiába, amely bizonyította, katedrán van a helyem. Mindvégig tudatosítottam a diákokban, a tanítás értük, a jövőjükért történik. A tananyagon kívül is minden tőlem telhető ismeretet átadtam.

- A jó pedagógusok nemcsak tanárai, de kicsit szülei is tanítványaiknak?

- Hogy ez mennyire igaz, azt a magam sorsán is megtapasztaltam. Amikor édesapám meghalt, egyik professzorom táviratban fejezte ki együttérzését, ami nem tartozik pedagógusi kötelezettségek közé. Az igazán vérbeli tanárok átérzik tanítványaik sorsát, szülőkként osztoznak az örömben és a bánatban.

- Mi tartotta a katedrán ötven esztendeig?

- Sopronba kerülve óriási élmény volt, amikor lelkes és mindenre elszánt tanártársaimmal a semmiből hoztuk létre az elmúlt években megszűnt gépipari technikumot, amelyben tanárként, majd tizennégy évig igazgató-helyettesként dolgoztam. 1990-ig, nyugdíjba vonulásomig a Berzsenyi Dániel Gimnázium igazgatója voltam. Nagyon örülök, hogy eredeti szakomat, a francia nyelvet ma is itt taníthatom. Hogy mi tartott a katedrán? A diákság, a pedagógus szakma szeretete, a mindkettő iránti alázat. Aki egyszer tiszta szívvel és őszinte lélekkel belekóstol a tanárságba, az többé nem képes elszakadni tőle. Büszke vagyok volt diákjaimra, akik között van országgyűlési képviselő, neves professzor, híres orvos, elismert tanár, sikeres vállalkozó, ügyeskezű elektromérnök… és sorolhatnám még. Nem csalódtam a pályámban, úgy érzem, érdemes volt. Hálás vagyok a sorsnak, hogy a katedrán tartott, s nem lettem pályaelhagyó.

Lendvai Zsófia