CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2017. augusztus 19., szombat, Huba napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

SzínházVilág  

Sikerekről, kudarcokról és színészetről Kaszás Attilával

Egyetlen módon van értelme a színészi létnek, ha az, amit csinálunk, néha átcsaphat művészetbe.

Kaszás Attila azon szerencsések közé tartozik, akinek megadatott a többműfajúság lehetősége. Bejárta a zenés színjátszás csaknem összes magyar színpadát, és egy ideje jelentős drámai szerepek is rátalálnak.
- A prózai pályájával párhuzamosan kisebb-nagyobb szünetekkel mindig egy zenés is fut.
- Jó kirándulás, ha egy igazi zenés darabban is játszhat néha az ember.

- Mi határozza meg azt, hogy éppen melyik műfajt választja?
- Elsősorban a kínálat; a választásban szeretném, ha az igényesség érvényesülne. Amikor az ember súlyos drámai szerepeket játszik, rizikót jelent egy zenéset is bevállalni. Régebben hazardíroztam azzal, hogy egyik este a West Side Storyt énekeltem, másik este pedig a Dühöngőt játszottam, ma már úgy látom, hogy ez majdnem fizikai képtelenség, elsősorban technikai okok miatt: énekelni csak pihent hangszállal és torokkal lehet.

- Érték kudarcok?
- Harmincéves koromig szinte csak kudarc ért. A Leonce és Léna húzott ki a hitetlenség csávájából. Már majdnem abbahagytam a pályát, amikor a Leonce és Léna színrevitele során megtörtént valami, ami nagyon sokat segített abban, hogy elkezdtem megint abban hinni, hogy érdemes ezt csinálni. Ez konkrét fordulópont volt a pályámon. Az egész addigi színézi létemben folyamatos hiányérzeteim voltak.

- Pedig a Vígszínházban sikeres darabokban játszott.
- Hogyne, tapsolt a közönség. A Vígszínház szempontjából a legsikeresebb darabokat játszottam, a Csókos asszonyt, a Padlást, de ez egyáltalán nem azt adta számomra, amit én a színházról elképzeltem.

- Mit képzelt el a színházról?
- Nehéz megfogalmazni. Az embernek van egy képe arról, hogy hogyan szeretne színházat csinálni, vagy mit szeretne magáról elmesélni, ezért amikor estéről estére úgy érzi, hogy képtelen, akkor arról kezd el töprengeni, hogy talán alkalmatlan minderre. Olyan ez, mintha egy festő le akarna festeni valamit, és a festménye elmaszatolódna, vagy rajz közben elbicsaklana a ceruzája: marad egy vízió, amit képtelenség megjeleníteni.

- Jó kritikát kapott a Szegény Lázár. Telitalálatos a szerep?
- Nem egészen, de azt gondoltam, hogyha a szerep nekem való részét jól eljátszom, akkor visszamenőleg hitelesítem a "maradékot". Amikor döntenem kellett, hogy elvállalom-e, abban bíztam, hogy Valló Péter tudja, hogy miért rám gondolt, mint ahogyan abban is, hogy a próbák folyamán pontosítja bennem a megoldás felé vezető utat.

- Most is voltak kételyei?
- Az emberben a kételyek nem szűnnek meg, csak átértékelődnek. Én a kételyeimből dolgozom, bennem azok energiákat szabadítanak föl. A mindennapi kételkedéseim inspirálnak arra, hogy újrafogalmazzak valamit, és arra is, hogy újra rávegyem magam arra, hogy fogalmazzak. Én egyébként lusta ember vagyok, éppen a kételkedés tesz munkamániássá.

- Azért a színészi pályához a kétkedés mellé hit is szükséges.
- Hiszem, hogy abból, amit el akarok mesélni a nézőknek, ők megértenek valamit.

- A közönség igényeinek kielégítése, vagy a színésztpróbáló feladatok megoldása a fontosabb?
- Ha csak a közönség kielégítése érdekelt volna, akkor megmaradtam volna a Vígszínházban.

- Mit jelent Önnek a színészi lét, mi az, ami egyenértékű a színészettel?
- Egyetlen módon van értelme a színészi létnek, ha az, amit csinálunk, néha átcsaphat művészetbe. Ez egy nagyon ritka áldott állapot. Ha a színész nem erre törekszik, akkor nem sokat ér az egész. Számomra ez a mozgatórugó. Soha nem az érdekelt, hogy sikerem lesz-e vagy sem, hanem az, hogy én el tudok-e azzal a szereppel mesélni valamit magamról, a világról.

- Mindig is színésznek készült?
- Egyáltalán nem akartam színész lenni. Erdész akartam lenni, csak nem tudtam, hogy az erdészet tulajdonképpen egy mérnök-szakma. Gyerekkoromban úgy hittem, hogy az erdész puskával a vállán bóklász az erdőben, védi a természetet. Úgy érzem, a sors tolt a színészet felé.

- Felvidéki gyökerei vannak. Van honvágya?
- Én szlovák állampolgár vagyok a mai napig. Ott többet számít egy szavazat, mint itt. Nincs honvágyam, hiszen Komárom alig 100 kilométerre van, bármikor hazamehetek. Soha nem ragaszkodtam helyekhez, mindig emberekhez ragaszkodtam.

- Hol érzi otthon magát?
- Magyarországon nem eresztettem gyökeret, ha erre kíváncsi. Én kifejezetten kisvárosi ember vagyok, a nagyváros irritál, Sopronban például nekem sokkal jobb, mint Budapesten, ahol egyébként sem érzem magam otthon. Én a színházakban vagyok otthon, mindig ott, ahol dolgozom.

- Hogyan viszonyul színészi pályája a magánéletéhez, mi az, amit szívesen tesz a színészet mellett?
- A színészet, ha azt komolyan veszik, nem egy magánéletbarát szakma. Vannak napok, sőt hetek, amikor lényegében nincs is az embernek magánélete; ez egy kapcsolatpróbáló pálya.
Nagyon sok mindent szeretnék. Például, ha megengedhetném magamnak, akkor egy ideig szüneteltetném a szakmámat, és addig utaznék a nagyvilágban, ameddig csak jólesne. Meg nagyon szeretnék egy gyereket.

- Megfogalmazható szerepálmai, vágyai vannak-e?
- Nincsenek szerepálmaim. Azért a Hamletben nagyon szívesen kipróbálnám magam. Már abban a korban is vagyok, amelyben ennek ideje lenne, talán még akkor is, ha beletörne a bicskám. Ez minden férfiszínésznek vágya. Egyébként meg azok a szerepek, amiket játszom, tökéletesen kielégítenek.

- Utasított vissza szerepet?
- Aszerint vállalok el, vagy sem egy szerepet, hogy tetszik-e az, avagy sem. Azért lettem szabadúszó, mert azt gondolom, hogy a létem egyik mozgatóeleme az, hogy én tervezhessem meg a sorsomat, hogy ne legyek külső körülményeknek kiszolgáltatva. Lélekölő állapotnak tartottam azt, hogy egy színházban csak úgy "kiírnak a falra", és szerződésében foglalt kutyakötelességem bármit eljátszani. Szabadúszóként eldönthetem, hogy például eljövök-e Sopronba egy stúdióelőadást játszani vagy sem. Nyilván, akik állandó társulati tagok, azoknak viszont ott a hátuk mögött egy bizonyos fajta biztonság, hiszen énnekem azt is meg kell szerveznem, hogy június és október között is legyen miből élnem. Én ezt így szeretem.

- Jelenleg hol lép fel?
- Dolgozom Szegeden, Kecskeméten, Sopronban, a Vígszínházban, a Nemzeti Színházban, az Új Színházban. Érdekes, jó helyek, egyébként meg nem megyek olyan helyekre, ahol nem szeretek lenni. Sopronban is jól érzem magam. Egy induló színház mindig érdekes, ott mindig történik valami, és mindig kalandos is egyben. Valló Péter tanárom volt, számomra hiteles, amit ő tesz.

- Milyennek találja a magyar színházi életet?
- Azt gondolom, hogy a magyar színházi élet egészen kitűnő helyzetben van. Világszínvonalú – nem elsősorban a minőségét tekintve – inkább azért, mert rendkívül széles skálán mozog, sokszínű. Ha a világban bárhol, bárki felüt egy helyi programfüzetet, akkor – Londont kivéve – nem találkozik a produkciók ennyire színes skálájával. Nagyon meg kellene ezt becsülni. Hogy mennyire minőségiek az előadások, az a szakma belügye. Dolgozni kell azon, hogy egy jó színházi morál legyen. Itt Sopronban Valló Péter rendelkezik azzal az arányérzékkel, amellyel egy népszínháznál szükséges egyensúlyt meg tudja teremteni. Ez pedig nem könnyű feladat.

Végezetül – ugyan részleteket nem árult el, de – úgy tűnik, hogy a zenés műfajban is újra készül "valamire" Kaszás Attila, amellyel remélhetőleg Sopronba is eljut újra, ha már annyira jól érzi magát városunkban.

Tóth Éva
 
 

Kapcsolódó cikk:
A Kisszínház és premierje: Szegény Lázár



2002. december 12., csütörtök 21:44


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület