Kiállítás és filmvetítés a Don-kanyarban harcolt hősökről

Hatvan éve, 1943 január 12-én kezdődött a Don folyónál a szovjet támadás a 2. magyar hadsereg arcvonalán. A védelemnek résztvevői, tragikus-véres szenvedői voltak a 7- könnyű hadosztály szervezetében a soproni 4. gyalogezred és a VII. tábori tüzérosztály zászlóaljai, amelyeknek emlékét idéző korabeli fényképekből, dokumentumokból nyílt kiállítás a soproni Széchenyi István Városi Könyvtárban.

Sarkady Sándor könyvtáros-történész, Horváth Csaba könyvtárigazgató, v. Molnár László alezredes

Az ifj. Sarkady Sándor által rendezett tárlatot v. Molnár László nyugállományú alezredes nyitotta meg. A megnyitót követően a nagy számú érdeklődő megtekintette a korabeli filmdokumentumokból készített, megrázó erejű, közel negyven perces filmösszeállítást. A kordokumentumokat bemutató tárlat a Don-kanyarbeli tragédiát feldolgozó könyvek bemutatásával is kiegészült.
A rendezvényen részt vett Walter Dezső, Sopron polgármestere.

Molnár László: Katonákra, hősökre emlékezett kegyelettel

Soproniak a Don-kanyarban fénykép és dokumentum kiállitás megnyitóbeszédében v. Molnár László kiemelte a magyar katonák bátorságát, küzdeni akarását, amely ellenére az ellenség fegyverzeti, anyagi, élő- és erőfölénye néhány nap alatt érvényesült és elvezetett történelmünk legnagyobb vérveszteséggel járó csatájához és - 30 fokos hóviharokban visszavonulásához. A doni áttörésnek sok soproni és Sopron- megyei áldozata volt.
Előadásában Molnár László méltatta Szabó Péter hadtörténész, a Hadtörténeti Intézet, Múzeum és Levéltár dokumentumaira támaszkodó, 1994-ben kiadott "Don-kanyar" című kötetét, és ifj. Sarkady Sándor, Szabó Péterrel közösen összeállított, "Soproniak a Don-kanyarban " 2001.áprilisában megjelent, 438 oldalas könyvét.

- Én három-négy évvel fiatalabb vagyok a doni csatákban résztvetteknél, de sok személyt ismerek, akikkel a korábbi, vidámabb években barátkoztunk, sportoltunk, udvaroltunk. Engedjék meg, hogy felsoroljak néhány személyt - az akkori rangjukkal - és szóljak sorsukról néhány mondatot. Pillantsunk vissza a múltba és emlékezzünk együtt... - szólt az előadó résztvevőkhöz, aki a továbbiakban felsorolta a hősi halottakat és a csatát túlélőket.

A zsúfolásik megtelt olvasóteremben a Don-kanyart megjártak is jelen voltak

Bölecz József tüzér hadnagy a Líceum diákja volt, akit a város sportszerető fiatalsága tisztelt. Már az előnyomulási harcok során, 1942. augusztus 6-án elesett.
Követte iskolatársa, Rónay Laci /Fuxi/, igen jóképű, vidám fiatalember volt, a leányok kedvence. Augusztus 13-i halálának híre az egész várost megdöbbentette,
Peterdy Ödön hadnagy 1945 márciusában esett el. A volt bencés diák idős szüleinek egyetlen gyemeke volt. A Mátyás király utca 12-ben laktak.
Hruby György hadnagy 1943 március 5-én a Spárta nevű orosz községben halt hősi halált. A Várkerületi 11-es bolt-épület első emeletén laktak. Édesapja, Hruby Ede belgyógyász főorvos is tragikus körülmények között halt meg háború után.
Itt sorolom fel sógorát, Mika Béla századost. Egyesek emlékezhetnek rá, hogy az 1997- i, Deák-téri megemlékezésünkön szót kért és felelevenítette a doni emlékeit. Azóta már őt is eltemettük a Szent Mihály temetőbe.

Azonossági jegy

A csatákat túlélő, de azóta elhunytak közül a rangidős Csoknyay Pál ezredesre emlékezzünk. Vezetésével vonult ki a keleti hadszíntérre a 4. gyalogezred I. zászlóalja. A fronton ezredparancsnok lett, majd a 7. hadosztályt vezette. Visszaemlékezéseit fia - Csoknyay Péter rendezte és az ausztriai Felsőőrről küldte meg. Az anyag egy része szerepel a kötetben, a másik része feldolgozásra vár.
Gilde Barna százados a soproni Rákóczi főreáliskolában érettségizett 1932-ben. Sopronban is, a Ludovika Akadémián is évfolyamelsőként végzett. Számos ütközet után januárban az Uriv-i reteszállást védte. 1944 végén került fogságba, az orosz haditörvényszék először halálra, majd kényszermunkára ítélte. 1955 végén került haza, a forradalom után Svájcban telepedett le. 40 éven át szerkesztette a Duna folyóiratot és mintegy félszáz magyar könyvet adott ki Nyugaton. 1990 után többször járt Sopronban. A városunk 1277. és 1921 évi történetét megörökítő Somogyváry könyveket 1995-ben adta ki újból. 2000 novemberében hunyt el Svájcban.

Kosztka Vilmos százados térképe

Kosztka Vilmos százados 1935-től szolgált a 4. gyaIogezrednél. 1942 áprilisát követően egy évig vett részt a Don-i hadműveletekben, szinte naponta számol be rövid számadatokkal a harcokról. Naplója 1943 január 12-én megszakad rövid időre, nem volt ideje az írásra. Urivnál az ő százada kapta az első támadást. Több jelentés kiemeli az alakulata hősi ellenállását. Csodával határosan nem sebesült meg és zászlóaljparancsnokként irányította a visszavonulást. Sára Sándor sokszor kérdezi a dokumentumfilmjében. A honvédek között szóbeszéd volt, hogy van egy zászlóaljparancsnok aki a szűkös étkezés-osztásnál mindig utolsónak veszi magához az adagját.
Hosszú betegség után 1996 november 22-én hunyt el.
Hartmann István hadnagy, Pimpi néven közismert, népszerű sportember volt. Nekem házassági tanúm. Ismerősi körömből az egyetlen, aki részt vett a doni áttörésben és a budapesti harcokban is február 12-ig. Neki valóban kijutott... 1998 október 23-án hunyt el.
Prőhle Jenő főhadnagy a soproni üteg felderítője volt a Donnál. A Líceum tanára, majd 1947-től 1986 májusi haláláig igazgatója volt. Nagyon fontos és tartalmas harctéri hagyatékát iskolájának könyvtára őrzi.
Rőder Vilmos tüzérhadnagy a soproni főreáliskola 1935-38 közötti parancsnokának volt idősebbik fia. A 7. tábori tüzérosztály kötelékében vett részt a harcokban. A személyét - édesapja és volt honvédelmi miniszter nagybátyja révén - sokan ismerték, sok visszaemlékezésben írnak róla. Sorsa a háború után nehéz volt. Az előadás során az hangzott el, hogy Rőder Vilmos Budapesten hunyt el, azonban fia, Rőder Tamás közlése szerint a tüzérhadnagy 1983. december 28-án hunyt el Dunaújvárosban.

Itt említem meg, hogy a magas rangú tisztek fiai közül is sokan elestek.
Mező Endre vezérőrnagy 1942. október végéig volt a VII. könnyű hadosztály parancsnoka. Hadnagy fia a soproni főreáliskolában érettségizett, 21 éves korában halt hősi halált.
Mérey Zsolt tábornok a soproni főreáliskola parancsnoka volt 1932-35 között. Fia, Mérey Zsolt hadnagyként esett el 22 évesen.
A Kismartonban született kisbarnaki Farkas Ferenc altábornagynak, a Ludovika Akadémia parancsnokának egyetlen fia /volt évfolyamtársam/ az 1944. augusztusi avatásunk után az első hősi halottak között volt októberben, Nagyszalontán.
Faragho Gábor altábornagy írta alá 1944 októberében Moszkvában - a Kormányzó megbízásából - a fegyverszünetet. Fia, Faragho Sándor -tüzérhadnagyként már 1942-ben elesett.
A katonaorvosok is kivették részüket a Don-i tragédiából, talán ők látták a legtöbb szenvedést. A 7. tüzérosztály orvosaként szolgált a Donnál dr. Lippner Pál, az Erzsébet utcában rendelő akkori családi orvosunk és az 1900-as születésű dr. Walter Károly, polgármesterünk nagybátyja. Gimesi Szabolcs - leköszönt polgármesterünk - orvos édesapja a Donnál teljesített szolgálatot, de nem soproni alakulatnál.

A hála lstennek élő, és Sopronban lakó Bont megjártak közül adatokkal és néhányan anyagiakkal is támogatták a könyv megjelenését.
Makkos Mechle Géza zászlós, a tüzérezred 7. ütegének bemérő tisztje.
Mágel Ágost hadnagy, a 9. könnyű hadosztály fogatolt vonatosztály kocsioszlop parancsnoka.
Rétfalvy Lajos zászlós. a tüzér ezred 3. ütegének felderítő tisztje.
Tarcsay László hadnagy, a III. hadtest III/3. távbeszélő építő század parancsnok-helyettese.
- Az ő irásos visszaemlékezését idézem a könyvből, mely mondatok elhangzottak a Duna Televízió 1999. június 16-i "Régiók" című műsorában is. "A harcokban, a kilátástalan visszavonulásban a 156 fős századomből 28-an maradtunk. Katonáimra emlékszem kegyelettel, akiknek nem jutott még fakereszt sem, de érctábla sem őrzi emléküket." - fejezte be a hősökre való visszaemlékezését Molnár László nyugállományú alezredes.