Forma 1-hírek
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Max Mosley
szerdán délután találkozott Bernie Ecclestone-nal és a jelenlegi csapatvezetőkkel
a Heathrow reptéren, ahol megkezdődtek a ’tárgyalások’ az idei és a jövő
évi változtatások bevezetéséről.
A változások a következők :
- Az autókat a Parc Ferme-n helyezik el a végső kvalifikáció
és a verseny között, így a csapatok csak precíz ellenőrzés alatt dolgozhatnak
rajtuk.
- A kipörgés gátló, a rajtautomatika, és a teljesen automata váltó
is tiltólistára kerül a 2003-as idény végére.
- A kétirányú telemetria sem engedélyezett
- A versenyző és a box között megszűnik a rádiós kapcsolat
- Mindössze csak két autó engedélyezett egy csapaton belül, így nincs
lehetőség tartalék autót igénybe venni, bár kivételes körülményekre hivatkozva
a stewards-ok engedélyt adhatnak a használatra.
A Scuderia Ferrari meghosszabbította
tavaly leszerződtetett tesztpilótájuk, Luciano Burti szerződését egy évvel.
Bár sokáig úgy tünt, hogy honfitársa, a Sauber kegyvesztettje, Felipe Massa
ki fogja ütni a nyeregből a Jaguar és a Prost egykori versenyzőjét, végül
mégis Luciano lett a befutó.
Mike Gascoyne beszélt a Renault 2003-as terveiről, mely szerint a francia
csapat célja a 2003-as szezonban a világbajnoki pontversenyben a 3.- hely
megszerzése. Takuma Sato bejelentette, hogy 2003-tól a BAR Honda teszrversenyzője
lesz. Mivel Sato elment, a Jordan csapatnak új versenyzőt kell keresnie.
Sokak szerint Eddie Irvine-nak van a legtöbb esélye, aki bejelentette,
hogy tárgyal a csapattal. A kétszeres világbajnok Mika Hakkinen bejelentette,
hogy Rallye sportágban fog versenyezni. Jos Verstappen a Minardi versenyzője
lesz, Justin Wilson mellett a 2003-as szezonban. Felipe Massa debütáló
éve a Formula-1-ben meglehetősen felemásra sikerült. Bár már az első futamokon
pontokat szerzett, és ezzel bizonyította tehetségét, csapata szerint számos
alkalommal követett el kisebb-nagyobb hibákat, ez pedig odáig vezetett,
hogy a brazil szerződését nem hosszabbították meg 2003-ra. Massa helyét
Heinz-Harald Frentzen vette át, aki már Indianapolisban beülhetett az autóba,
miután Peter Sauber csapatfőnök úgy döntött, hogy a büntetést kapó Massát
nem állitja rajthoz. Bár a teszt- és tartalékpilóta helyét felajánlották
a brazil sofőrnek, mivel hosszú távon számítanának rá a svájciak, Massa
valószínüleg addig nem fog élni a lehetőséggel, amíg esélye van arra, hogy
versenyzői helyet szerezhessen.
Juan Pablo Montoya hét pole pozíciója mellett egyetlen győzelmet sem
tudott szerezni, a tavalyi ősz meghozta a boldogságot számára. A Williams
sztárpilótája több éves viszony után idén novemberben végre feleségül vette
barátnőjét, Connie Freydel-t. "Nagyszerüen érzem magam, Connie és én nagyon
boldogok vagyunk, rengeteg jókívánsággal halmoztak el minket. Mindez azonban
egyáltalán nem fogja megváltoztatni a vezetési stílusomat." Michael Schumacher
szerint az F2003-as építésekor is újításokat kell bevetni, ha nem akarják
elveszíteni a következő idényben domináló szerepüket. Allan McNish a 2003-as
F1-es idényben a Reanult csapat tesztpilótájaként fog dolgozni. A Jordan
istálló három éves szerződést írt alá a német sportszergyártóval, a Pumával.
A Panasonic Toyota Racing istálló
közel 400 újságíró és médiafelelős előtt bemutatta jövő évi versenygépét
a franciaországi Paul Ricard versenypályán. Az új TF103-as teljesen új,
nem is lehet a tavalyi járműhöz hasonlítani. Tervezésének fontos követelménye
volt, hogy az autó könnyebb, a leszorító ereje pedig nagyobb legyen. Ricardo
Zonta lesz a jövő évben a Toyota Racing istálló harmadik számú pilótája
– jelentette be a csapat.
Balra Panis Jobbra Da Matta és mellette Zonta, a tesztpilóta a Toyota bemutatóján
|
Az új BAR Honda a Január 14-ei bemutatón
|
További csapatbemutatók:
Renault január 20.
Jordan-Ford január 20.
Jaguar-Cosworth január 21.
Williams-BMW január
31.
Sauber-Petronas február 9.
Az új pontrendszer:
1.=10p
2.= 8p
3.= 6p
4.= 5p
5.= 4p
6.= 3p
7.= 2p
8.= 1p
Forrás: www.f1hirek.hu
Fotó: www.F-1pics.com.,
Dailyf1.com
T.ZS.
2003. január 16., csütörtök 20:55
|