|
Közös ég alatt - grafikák és fotók a Káptalanház Galériában
A Káptalanház Galériában nyílt meg D.Hoffer Erzsébet
és Drávai István “Közös ég alatt” című kiállítása.
Az ökumenikus imahét méltó bevezetőjének rendezett
kiállításon Drávai István Járt-e nálad Gábriel? című, a három történelmi
egyház soproni vezető képviselői ajánlásával megjelent elmélkedés-kötetének
– D. Hoffer Erzsébet által készített – illusztrációit és Drávai
István fotóit láthatja a közönség.
A tárlatot január 11-én Vladár Gábor református
lelkész, a Pápai Teológiai Akadémia dékánja nyitotta meg:
Mélyen Tisztelt Egybegyűltek! Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!
A felületes szemlélő minden bizonnyal azt kérdezi most: “Hogyan került
a csizma az asztalra?” Vagyis hogyan lehetséges az, hogy egy mélyen hívő,
egyházához, annak tanításához és hagyományához hűségesen ragaszkodó művész-házaspár
közös képkiállítását egy protestáns prédikátor nyitja meg?! Ráadásul ez
a prédikátor a kálvinista fajtából való! Ez a szemléletmód azonban valóban
felületes. A ma délelőtti lélekemelő érsek-iktató ünnepség is megmutatta,
mennyi minden összeköt minket. Vagy: éppen itt állok a sok gyönyörű katolikus
templomkép között egy református Isten-háza, a litéri reformátusok temploma
mellett. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a litéri református közösség
kicsiny volta miatt jól ismert szólás lelkészeink között: “Litér - mit
ér?” (A Drávai házaspár azonnal mondja: “Nagyon sokat ér!”)
Végignézve D.Hoffer Erzsébet csodálatos képeit, ismét fogalmazódott
bennem: minden művész titok, Isten nagy titka. A művészet ugyanis a Teremtés
első szombatjának ama páratlan örömére emlékeztet, amit Isten érezhetett
munkája végeztével: “és látá Isten, hogy minden, amit teremtett, ímé
igen jó” (Mózes 1. könyve 1:31). A művészet feladata az, hogy visszateremtse
ezt a mai, szomorú, a valóságtól elrugaszkodott világot a kezdet boldogságára.
Az igazi művészet mindig gyógyít.
De hogyan nézzük D.Hoffer Erzsébet és Drávai István képeit? Hogyan
sikerülhet valami nagyon ismerőset úgy elidegeníteni, hogy valami újat
tudjon nekünk mondani? Mert sokszor a bennünk élő, rögzült régi képek zárják
el a Szentíráshoz vezető utat. Ha például egy bibliai történetet idézünk
fel emlékezetünkben, akkor spontán módon előjönnek bennünk a gyermekkorban
látott képek, amelyek azóta is meghatározzák gondolkodásmódunkat, hitbeli
magatartásunkat. E megszokott képek közül azonban nagyon sok nem tárja
fel a bibliai olvasmány vagy történet mélységét, és inkább csak eltakarja
a bibliai leírás poézisét és elevenségét.
Az alapvető kérdés ezért mindig ez: hogyan tudjuk megfigyelőképességünket
úgy iskolázni, hogy értsük is azt, amit látunk, és ne csak azt lássuk,
amit már tudunk. Első veszély a képekkel való túl gyors azonosulás. Szemünk
és értelmünk gyorsan azonosítható tartalmakat keres és ha ezt megtalálta,
bizony, megelégszik. Fontos, hogy Hoffer Erzsébet és Drávai István képeinek
nézése közben ezt a gondolkodást elűzzük magunktól. Inkább ilyen kérdéseket
tegyünk fel magunknak: Hogyan keletkezett ez a kép? Milyen szerepet
játszanak benne a színek, a motívumok? Az egyes személyek milyen kapcsolatban
vannak egymással? Hogyan alkotott itt a művész teret? Milyen titkokkal
ajándékoz meg ez a kép? Ha így végigkóstolgatjuk e kiállítás képeit,
akkor fogjuk igazán értékelni a termést.
De tovább sorolhatjuk a kérdéseket. Milyen segítséget adnak a
képek a Szentírás jobb megértéséhez? Prédikálhatnak-e a képek? Van-e a
képeknek saját igazsága? Miben különbözik az Ige hirdetése a képek üzenetétől?
Mit szól az Ige Egyháza a képek erejéhez? Ezek a kérdések a keresztyénséget
a kezdetektől fogva érdekelték és foglalkoztatták. Olyan kérdések ezek,
amelyekre minden korban adtak valamilyen szintű választ. Ha a kép nem a
szöveg vizuális megkettőzése, hanem önálló és az is marad, akkor reménykedhetünk
abban, hogy a kép új olvasatot, új perspektívákat nyújt a Szentíráshoz.
Ezáltal a művész új tapasztalatokat nyithat meg előttünk.
Általában magától értődő, hogy a Biblia értelmezésében az exegézisnek
elsőbbsége van és hogy a teológiai exegézis logikája alapján mérünk le
mindent. De bizonyos az is, hogy a Szentírás sok részét műalkotásként kell
értékelnünk. A művészet gazdagodás és Isten Lelke felhasználhatja a művészeteket
is. A rajzok és fotók nem illusztrációk, nem a történet megismétlései,
hanem meditációs képek, egy tárgy érzékletes szemlélései, maguk is meditációk
az életről, a valóságról.
Ezzel kapcsolatosan engedjenek meg még egy utolsó gondolatot! Drávai
doktor úr hívta fel a figyelmemet arra a műanyag babafejre, amelyet az
egyik templomajtó kilincsére helyezett valaki. Ő lefényképezte. Szinte
jelzi ez a szokatlan jelenség a valóság és az irrealitás közötti átmenetet,
azt a keskeny mezsgyét, melyre örökké figyelnünk kell Az igazi művészet
ugyanis nem valóság-show, hanem maga a valóság. Kinyilatkoztatás és nem
ködösítés. Tőmondat és nem fecsegés. Az, mert egyedien is egyetemes, személyesen
is általános. Táplálékot ad, a bűnbánat örömével ajándékoz meg, a gyógyulás
kezdetét jelzi. A művészet a vegetálásba süllyedt ember ébresztése, a szépséget
szeretők vigasztalása, hitvallás.
Azt kívánom Önöknek, hogy ilyen lélekkel nézzék ezeket a képeket!
Vladár Gábor
(Elhangzott a január 11-i kiállításmegnyitón a Káptalanház Galériában,
Sopron, Szent György u. 7.)
D. Hoffer Erzsébet és Drávai István közös tárlata a Wrenkh Ede Katolikus
Közösségi Házban január 26-ig, naponta 10-18 óra között tekinthető
meg.
2003. január 17., péntek 17:20
|
