|
Egy kicsit más, egy kicsit mi
Bécs központját a soproniaknak nem kell bemutatni. Kevesen vannak, akik nem bolyongtak klasszicista, átjárókkal, ívekkel, kupolákkal, szobrokkal teli belvárosában, miközben vérmérséklettől függően figyelték a sznobságban felülmúlhatatlan bécsieket vagy még a Budapest régi belvárosból ismert mini boltokat, melyek többségére alaposan ráférne egy kis takarítás, s szerintünk, a mi pénztárcánkhoz képest egy kis árkorrekció. Bár korunknak is megvannak a maguk újításai.
Gondolom, hogy az újabbkori népvándorlás velejárója az, hogy vasárnap délelőttönként bizonyos tereken népi-vallási hovatartozás szerint óriási tömegek gyűlnek össze, s a bábeli zűrzavart híven utánzó karattyolásuk messze űzi az urakat és hölgyeket.
Ahogyan a nemzetközi utak Rómába, úgy a legtöbb sétáló bolyongása a Stephans dóm tornya irányában történik, és Bécs központi terén kellő megilletődöttséggel emeli tekintetét az égbe szökő gótika eme csodájára még akkor is, ha külső-belső állapota - valljuk meg - nagyon sok kívánnivalót hagy maga után, s a tér építészeti együttese is meglehetősen kettős érzést kelt a szemlélőben.
S ahogyan a tér a nagy nemzetközi néptalálkozó állandó színtere, úgy igyekeznek ezt kihasználni a bécsi forgatag hívott, s hívatlan szereplői. Mondjuk nem meglepő, hogy lovagi köntösben ifjak sürögnek-forognak a templom körül, s az oda betérőt pl. ezen a délelőttön éppen egy, a Mozarteumban este sorra kerülő hangverseny látogatására próbálják késztetni.
Ami mégis a figyelem központjában áll ezen időpontban, az egy kis arany szobor a dóm előtt. Kétségtelenül Strauss az, jellegzetes bajszával, hegedűjével. Alacsony posztamensen áll, s ezért kevésbé is látható az emberek gyűrűjében. Előtte ugyancsak aranyozott edényke. Már-már elkönyvelem, látva a merev, rezzenéstelen alakot, hogy íme, Bécsben nincs határa a mondénnek és az ízléstelenségnek sem, amikor valaki pénzt dob az edénybe, s a szobor megmozdul, szempillája megrezdül, új pózt vesz fel, majd nyájasan int a közelállónak, hogy jöjjön közelebb, s fényképeztesse le magát nyugodtan vele, Bécs új látványosságával. Közben ismét szoborrá merevedik, s még az aranyfesték sem hullik le róla.
Kis híján magam is csaknem szoborrá válok, miközben szaporán kattognak a masinák, néhányan vihognak. Néhány újabb érme csörren, újabb póz, majd újabb merevség.
S bennem megmozdul a fantázia, hogy a sógórok fővárosa ilyen közel van. Gondolom, hogy nem kell majd sokáig várnom arra, hogy Sopron főterén bronzfestékkel leöntve Lackner Kristóf fogadja a városházához érkezőket, hogy arany Mátyás király egy darab jégen szobrozzon a Storno ház előtt, esetleg kézenfogva az ezüstbe merevült Liszt Ferencet, aki ha zongoráját nem is, de orrát és ezüst üstökét szaporán mozgatja a forintok hangjára. Hiszen az elvnek nemcsak a magyar fociban ("kis pénz, kis foci...") van előzménye, s a "valóság", mint tudjuk, ragadós.
- DI -
2003. január 27., hétfő 12:42
|
