CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2024. november 22., pĂ©ntek, Cecília napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

Nyugati Kapu  

A színészmester: Dobák Lajos

A színészmester: Dobák Lajos
Fárasztó lenne örökké a rivaldafényben élni


Ez a mesterség sosem tartozott a könnyű pályákhoz. Nem egyszerű estéről estére más bőrébe bújva játszani. Kacagtatni, amikor a színésznek sírni lenne kedve, komolynak maradni, ha nevetni szeretne. Szerepet játszanak, komédiáznak egy életen át. De valóban csak a színpadon játszanak? Nem lehet, hogy a magánéletben is szerepelnek? A soproni Petőfi Színház művészét, a hetvenkétéves Dobák Lajost - aki Lucifer kivételével szinte minden kedvére való szerepet eljátszott - ezekről faggattuk.

- Ahogy az orvos sem jár a családja körében sztetoszkóppal a nyakában, otthon mi sem szerepelünk. Ugyanolyanok vagyunk, mint bárki más. Amikor elnémul a nézőtér, legördül a függöny, lemossuk a sminket, kivetkőzünk a jelmezből. Felhajtjuk kabátunk gallérját, magánemberként lépünk ki a színház hátsó kijáratán. Az arra járók nem sejtik, hogy Bánk bán, Rómeó, vagy Harpagon ment el mellettük. Ez így van rendjén. Bármennyire vonzó is a csillogás, fárasztó lenne örökké a rivaldafényben élni. Kell a pihenés, az elmélyülés, a kikapcsolódás, a töltődés és a magány. A színész napközben ne, csak este, amikor fellibben a függöny, akkor játssza a szerepét.

- Volt a családjában művész?

- A közvetlen környezetemben nem. Bátyám feleségének a családjában volt egy előadóművész, aki úgy mondott verset, hogy az letaglózott. Miután hallottam, tudtam, mit akarok. A gödöllői gimnáziumból egyenes út vezetett a színi akadémiára. A zűrös történelmi időszakban tizenketten végeztünk, köztük Ferrari Violetta, Szirtes Ádám, Molnár Tibor. A soproni társulatnál játszó Tándor Lajos szintén az osztálytársam volt.

- Mi a legvonzóbb a mesterségben?

- Nem a csillogás és az ismertség... Nem. Volt idő, amikor annak örültem, ha nem ismertek fel. Ennek ellenére többen kedveltek, mint hittem. Miskolc kivételével az ország szinte minden színházában megfordultam. Boldog vagyok, mert Illyés Gyula és Németh László darabjaiban játszhattam. Olyan szakmai társaim voltak, mint a sorsüldözött Németh Antal doktor, a Nemzeti Színház egykori igazgatója, vagy Latinovics Zoltán, jó barátom, partnerem, egyben rendezőm - de említhetnék másokat is. A velük megélt humánus dolgok adtak hitet: bárhol állunk, maradjunk meg embernek és színésznek.

- A színház világa lányát, Líviát is megérintette. Nemrégiben dramaturgként mutatkozott be. Milyen volt az ő sikerét látni?

- Nagyon kellemes. Amíg magam szakmunkás vagyok, a lányom értelmiségi a pályán. Minden erőmmel azon voltam, hogy Líviát leszoktassam a színházról. Ez nem jött be.

- Miért van, hogy a színészek óvják gyerekeiket a mesterségüktől?

- Az okos színész kíméletből beszéli le gyerekeit, mert ismeri a mesterség árnyoldalait. A művészet rossz értelemben vált áruvá, üzletté. Átestünk a ló túlsó oldalára. Remélhetőleg visszaesünk.

- Öt éve tagja a soproni társulatnak. Jó itt?

- Azt szokták kérdezni, ha Sopronba jövök: és nincs az messze? Erre kérdéssel szoktam válaszolni: mitől? Nagyon jó itt. Ilyen fantasztikus közönséggel sehol másutt nem találkoztam.

- Milyen a jó közönség?

- A tapsból arra következtetek, a bemutatott darabok nagy tetszést aratnak. Megsúgom, a soproniak a kevésbé jó darabot is megtapsolják. Érzésem szerint elismerik a színész produkcióját. Mivel paraszolvenciát nem kapunk, a vastaps a fizetség.

- A játék a kastélyban című vígjátékban lakájként apró epizódszerepet alakít, méghozzá parádésan.

- Életem során rájöttem, óriási lehetőséget rejtenek az epizódszerepek. Számos főszerepben arattam sikert pályám során, kicsit mégis irigyeltem az epizodistákat. Öt percig vannak színpadon, ezalatt meghódítják a publikumot, elviszik a pálmát. Nem véletlenül. Nagyon nehéz ezt csinálni. Néhány perc alatt kell egy karaktert jól eljátszani, e rövid idő alatt kell a szerepbe mindent odavalót belegyúrni. A magánéletben nagyon szeretem a könnyedséget, a vidámságot, a színpadon azonban többnyire komoly vagyok. A lakáj szerepében mindvégig rezzenéstelen arccal szerepelek, miközben mindenki dől a nevetéstől.

- Számos ragyogó és feledhetetlen szereppel, elismeréssel a tarsolyában, aktívan játszó művészként mit üzen azoknak a fiataloknak, akik a színész pálya felé kacsintgatnak?

- Semmiképpen ne válasszák ezt a pályát. Legalább is egyelőre ne. A szakma telített, rettenetesen nehéz kiugrani. Nagy kitartás, szakmai alázat és hatalmas adag szerencse kell ehhez a mesterséghez.

Török Magda



2000. március 20., hétfő 00:00


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület