A színészmester: Dobák Lajos

Ez a mesterség sosem tartozott a könnyű pályákhoz. Nem egyszerű estéről estére más bőrébe bújva játszani. Kacagtatni, amikor a színésznek sírni lenne kedve, komolynak maradni, ha nevetni szeretne. Szerepet játszanak, komédiáznak egy életen át. De valóban csak a színpadon játszanak? Nem lehet, hogy a magánéletben is szerepelnek? A soproni Petőfi Színház művészét, a hetvenkétéves Dobák Lajost - aki Lucifer kivételével szinte minden kedvére való szerepet eljátszott - ezekről faggattuk.

- Volt a családjában művész?

- A közvetlen környezetemben nem. Bátyám feleségének a családjában volt egy előadóművész, aki úgy mondott verset, hogy az letaglózott. Miután hallottam, tudtam, mit akarok. A gödöllői gimnáziumból egyenes út vezetett a színi akadémiára. A zűrös történelmi időszakban tizenketten végeztünk, köztük Ferrari Violetta, Szirtes Ádám, Molnár Tibor. A soproni társulatnál játszó Tándor Lajos szintén az osztálytársam volt.

- Mi a legvonzóbb a mesterségben?

- Nem a csillogás és az ismertség... Nem. Volt idő, amikor annak örültem, ha nem ismertek fel. Ennek ellenére többen kedveltek, mint hittem. Miskolc kivételével az ország szinte minden színházában megfordultam. Boldog vagyok, mert Illyés Gyula és Németh László darabjaiban játszhattam. Olyan szakmai társaim voltak, mint a sorsüldözött Németh Antal doktor, a Nemzeti Színház egykori igazgatója, vagy Latinovics Zoltán, jó barátom, partnerem, egyben rendezőm - de említhetnék másokat is. A velük megélt humánus dolgok adtak hitet: bárhol állunk, maradjunk meg embernek és színésznek.

- A színház világa lányát, Líviát is megérintette. Nemrégiben dramaturgként mutatkozott be. Milyen volt az ő sikerét látni?

- Nagyon kellemes. Amíg magam szakmunkás vagyok, a lányom értelmiségi a pályán. Minden erőmmel azon voltam, hogy Líviát leszoktassam a színházról. Ez nem jött be.

- Miért van, hogy a színészek óvják gyerekeiket a mesterségüktől?

- Az okos színész kíméletből beszéli le gyerekeit, mert ismeri a mesterség árnyoldalait. A művészet rossz értelemben vált áruvá, üzletté. Átestünk a ló túlsó oldalára. Remélhetőleg visszaesünk.

- Öt éve tagja a soproni társulatnak. Jó itt?

- Azt szokták kérdezni, ha Sopronba jövök: és nincs az messze? Erre kérdéssel szoktam válaszolni: mitől? Nagyon jó itt. Ilyen fantasztikus közönséggel sehol másutt nem találkoztam.

- Milyen a jó közönség?

- A tapsból arra következtetek, a bemutatott darabok nagy tetszést aratnak. Megsúgom, a soproniak a kevésbé jó darabot is megtapsolják. Érzésem szerint elismerik a színész produkcióját. Mivel paraszolvenciát nem kapunk, a vastaps a fizetség.

- A játék a kastélyban című vígjátékban lakájként apró epizódszerepet alakít, méghozzá parádésan.

- Életem során rájöttem, óriási lehetőséget rejtenek az epizódszerepek. Számos főszerepben arattam sikert pályám során, kicsit mégis irigyeltem az epizodistákat. Öt percig vannak színpadon, ezalatt meghódítják a publikumot, elviszik a pálmát. Nem véletlenül. Nagyon nehéz ezt csinálni. Néhány perc alatt kell egy karaktert jól eljátszani, e rövid idő alatt kell a szerepbe mindent odavalót belegyúrni. A magánéletben nagyon szeretem a könnyedséget, a vidámságot, a színpadon azonban többnyire komoly vagyok. A lakáj szerepében mindvégig rezzenéstelen arccal szerepelek, miközben mindenki dől a nevetéstől.

- Számos ragyogó és feledhetetlen szereppel, elismeréssel a tarsolyában, aktívan játszó művészként mit üzen azoknak a fiataloknak, akik a színész pálya felé kacsintgatnak?

- Semmiképpen ne válasszák ezt a pályát. Legalább is egyelőre ne. A szakma telített, rettenetesen nehéz kiugrani. Nagy kitartás, szakmai alázat és hatalmas adag szerencse kell ehhez a mesterséghez.

Török Magda