CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2024. április 23., kedd, Bel napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

Hírek - események  

Vízgazdálkodás és politika - egymásrautaltak, vagy természetes szövetségesek ?

    A 17-18 századik visszamenőleg és az alapvető meghatározó tényezők figyelembevételével elemezte a vízgazdálkodás és a politika viszonyát Fehér László, a Vízügyi Múzeum igazgatója a Magyar Hidrológiai Társaság Soproni Szervezete februári ülésén.
    Egyik fő tanulsága az előadásnak az, hogy amennyiben egyáltalán létezne a gazdaság és társadalom különböző szegmenseiben a politikától független terület,  a vízgazdálkodás semmiképpen sem az
 

Havas András, a MHT Soproni területi Szervezetének elnöke az előadóval, 
Fehér Lászlóval, a Vízügyi Múzeum igazgatójával a MTESZ-székházban tartott előadáson

    A szakma és a vízügy kapcsolata társadalmi rendszereken átívelő, érdekektől függően más és más.
    A természeti viszonyok, a társadalmi-gazdasági-politikai helyzet állandó jelleggel változó tényezőként hatottak a vízügyi tevékenységre, ugyanakkor mindig is egyértelmű és szükségszerű volt a politika és a vízgazdálkodás területén résztvevők egymásrautaltsága.
    A politika artikulálja a gazdasági érdekeltségek által támasztott igényeket, amelyek megvalósításában a szakmai szempontok, valamint a szakember maga is meghatározó.

    Ugyanakkor a vízügy, szintén jellegéből adódóan, igényli a hatalmi centralizációt, amely többnyire előrelendítő erőként hatott az ágazat fejlődésére - hangzott el az előadásban.
   Fehér László a magyar vízgazdálkodás fő korszakait is bemutatta. A 18. század utolsó harmadáig tartott az ártéri haszonvétel, az ártéri gazdálkodás korszaka, amelyet az árvízi szabályozások – reformkortól a 19. század végéig tartó – időszaka követett. A vízhasznosítások kora a 20. század fordulójától 1948-ig, a vízügy új helyzetet teremtő átalakításáig tartott. Az 1948-60 közötti időszakot a vízgazdálkodás korszakaként határozta meg az előadó.

    A továbbiakban a Széchenyi István nevével fémjelzett gazdasági- és országépítés korától követte a hallgatóság nyomon a magyar vízügyi politika fejlődését.

    Érdemes megjegyezni, hogy a korszak humán kultúra területén alkotók alakjai mellett, a köztudatban sokkal kevésbé maradtak meg a műszaki területen nagyot alkotók, akiknek teljesítménye, életműve nem kevésbé jelentős.

    Az előadó Széchenyi István egyik legnagyobb alkotásaként aposztrofálta a Tisza-szabályozás beindítását, amely az Alföld mezőgazdasági termelésre való alkalmassá tételét, következtetésképpen – a közlekedési utak, Alföld vízszabályozása révén – a térség ország gazdasági vérkeringésébe történő bevonását is jelentette, amelyben kiemelkedő szerep jutott Vásárhelyi Pálnak.

    Érdekes és elgondolkoztató több elhangzott megállapítás is: a vízszabályozás az a terület, ahol a centralizált és "kevésbé demokratikus" eszközök hatékonyan befolyásolták a munkálatok és a fejlődését menetét; az aszályos és árvizes időszakok váltakozásának függvényében az éppen hatalmon lévőket mindig is érték támadások, mint ahogyan a hosszabb aszályos időszakokban az árvízvédelem szolgálatában álló fejlesztésekre kevesebb hangsúly esett. Több jellemző példája is elhangzott annak, ahogyan az adott időszak gazdasági helyzete a műszaki fejlesztéseket is meghatározta; például a 19. század végi mezőgazdasági gabona-konjunktúra hasznát az ipar és a vasútfejlesztés nyelte el.

    Az 1880-as évek gabonaválsága, az áremelkedések és a Tisza-szabályozás ellentmondásainak ismertetését követően következett annak a korszaknak a bemutatása, amelyben előtérbe került az ármentesített területek termékenységének növelése, és az erre szolgáló kultúrmérnöki hivatalok, valamint Kvassay Jenő neve által fémjelzett dualista korszak, amelyet mi sem jellemez jobban, minthogy a korszak két jól működő területe a csendőrség és a kultúrmérnökség volt. A vízjogi rendszer kialakítás, a vízi beruházási programok ismertetését követően politikai a támogatókat is megnevezte az előadó: Andrássy Gyula, Lónyai Menyhért, Szapáry Gyula, Darányi Ignác, Hieronymi Károly, akik vízügyi társaságok képviselőiként vezető kormányzati pozícióikban a politikai színtéren is képviselték a szakma érdekeit.

    Az 1890-es években a vízügyet ért politikai támadások – a mérnökök "kiszárították az Alföldet "– mai napig érződő szakmai presztízs-vesztességet okoztak a szakmának.

    Alapvetően megváltoztott a háború utáni és alvízi országgá vált Magyarország helyzete. Például a monarchia ideje alatt nem léteztek két oldalú vízügyi megállapodások.

    Az ipari nyersanyagot importálni kényszerülő Magyarországon az Alföld, gazdaságban betöltött szerepe felértékelődött. Ez időszakban a vízügy aktuális kérdéseinek megoldását támogató politikusok között tudjuk Horthy Miklóst, Kállay Miklóst. 1931-ben születik meg Sajó Elemér tanulmánya, amely a takarékosság, rentabilitás, a kísérletek fontossága, a vízügyek egységes kezelése, a propaganda szükségességének alapelveit fektetik le.

    A két világháború között aztán új földrajzi és gazdasági körülmények között zajlott az újjáépítés, ami 1945-ben újra összeomlott.

    A háború utáni diktatórikus forradalmi rendszer megint új feltételeket nyújtott a vízügyi kérdések kezelésére. Az 1954-70-es évek közötti időszak gyakori árvizei kikényszeríttették a költségvetés magasabb támogatását, a hálózati rendszer kiépítését.

    A Dégen Imre korszakot (1955-76) a szakmai és gazdasági fellendülés jellemezte, majd újabb visszaesés következett.

    A végső döfést a rendszerváltoztatás adta az ágazatnak, miután a Bős-Nagymaros szakmai kérdéseit politikai lejáratássá degradálták. Tovább nyílt a közműolló, elmaradtak az árvízvédelmi fejlesztések.

    Az integrált vízgazdálkodás programjának kidolgozása, a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése, a víz-keretirányelv hazai viszonyokra való alkalmazása (egyelőre koncepció szinten) a környezetvédelem és vízügy szétválasztása, majd újra-integrálása jellemzik az eddigi folyamatokat, illetve mutatnak rá a vízügyesek munkájában várható jövőbeli változásokra.

    Tény, hogy a vízügyi szolgálatra mindig szükség lesz

    A vízügyesek csak reménykedhetnek abban, hogy az EU-csatlakozás újra fejlődést biztosít az ágazatnak és súlyának megfelelő politikai és gazdasági szerephez jut. Kérdés, hogy a környezetvédelem jelenleg (még) átpolitizált közege fogja-e a vízügyi szolgálatot a maga képére formálni, vagy pedig a vízügyi szolgálat szakmaiságában megtartja erényeit a politika ingoványos terepén, amely ugyanakkor a vízügy egyik legrégebbi és legtermészetesebb szövetségese is.
T.É.



2003. február 21., péntek 00:12


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület