CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2024. május 18., szombat, Erik, Alexandra napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

Nyugati Kapu  

A soproni Rotary Klub és a Perkovátz-ház baráti társaság kirándulása

Erdélyben jártunk

útinapló

A soproni Rotary-klub és a Perkovátz-ház baráti társaság 10 napot töltött Erdélyben. Kiváló cseh sört és a legendás John Bullt vittük magunkkal a nagy útra. Többen közülünk előszőr jártak a történelmi tájakon, a vajdák és fejedelmek földjén. Egyesek pedig már elég régen ahhoz, hogy újból felkeressék a nevezetes látnivalókat, ismét viszontlássák a varázslatos tájakat, műemlékeket és a vendégszerető kalotaszegi és székely magyarokat. Az útitervet a társaság közösen állította össze; s a terv már csak kis mértékben módosult a kirándulás alatt.

A társaság idősebb tagjaira tekintettel, nem egyhuzamban utaztunk Csíksomlyóig. Az első megállónk Kalotaszentkirály volt; az a település ahol Ady Endre ezekete a sorokat írta 1914-ben. "Pompás magyarok, templomból jövet mentek át a Kalota folyón..." A most éledező erdélyi falusi turizmus lehetőségét kihasználva, benn a faluban, a házaknál kaptunk szállást. Vendéglátóink a szívüket is kitették volna értünk, a messziről jött vendégekért, hogy jól érezzük magunkat. Pompás vacsora után, a kultúrházban voltunk hajnalig. Kissé álmason keltünk, de aztán egyre vidámabban robogtunk Kolozsvár felé. Megnéztünk a dómot, a világhírű Mátyás szobrot, majd reneszánsz nagy királyunk szülőházát. Ezt követően a Szervátiusz szobrászművészek állandó kiállítását néztük meg. Ha már kincses Kolozsváron jártunk, nem mulasztottuk el a Házsongárdi temetőt. Benne az erdélyi magyarság legkiválóbbjai alusszák örök álmukat: Koós Károly, Brassai Sámuel, Misztótfalusi Kis Miklós, Dsida Jenő, hogy csak néhány kiragadott nevet említsünk az erdélyi pantheonból. Leróttuk kegyeletünket. Útunkat folytatva gyönyörködtünk a tordai hasadékban. Bár az igazat megvallva elég nehezen találtunk oda. Kiváló buszvezetőnk, Matyi, a lehetetlent is megpró-bálva biztos kézzel vezetett bennünket oda az úttalan-utakon. Következett Erdőszentgyörgy. A kis település, amely a Rhédeyek bírtoka volt, örökre büszke arra, hogy itt nevelkedett az a gróf kisasszony - Rhédei Claudia - akinek márványtábláján angol és magyar felirat hirdeti, hogy az angol királyi ház vérében erdélyi magyar vér csörgedez. Csak este érkeztünk Csíksomlyóra, a Jakab Antal kultúrházba és turistaszállóba. Végig az úton már hazafelé tartottak a zarándokok buszkonvojai. Somlyón a legfinobb vacsora várt bennünket és pompás szállás. Reggeli után megtekintettük a Ferences székesegyházat és a kolostort. A kéttornyú barokk templomban őrzik Közép-Európa legnagyobb és legcsodálatosabb hársfaszobrát, a csodatévő csiksomlyói madonnát. Mindnyájan elmondtunk egy csendes fohászt otthoni szeretteinkért, vagy azokért, akik már nem lehettek közöttünk. Kirándultunk a kálváriára, és felkerestük a búcsújáró stációkat a szép műemlék kápolnákkal együtt. A Székelyföld ezernyi csodája várt még ránk. A rákövetkező nap elindultunk a Gyimesbe. Szorgos magyarok lakják a hosszan elterülő falvakat. Meg sem álltunk az ezer éves határig. Felkapaszkodtunk a Rákóczi-vár omladékaihoz, és onnan gyönyörködtünk a tájban. Alattunk zúgott a Tatros, s az embernek eszébe jutott a történelmi múlt. Ma is láthatók a vesztegzár falai, még a kolera ellen emelték, vagy a monarchiabeli határbódék faköpenyei. Visszafelé jövet Csíkszépvizen ebédeltünk: a híres micset rendeltük valamennyien. A velünk tartó szakács fiúk, Balázs és Péter, kissé besegítettek a konyhán, mert az ottani székely leánykáktól akár éhen is halhattunk volna. A két kiváló fiatalember egyben a bárpultosunk is volt a buszon. Segítségükkel már gyorsabban készült az ebédünk. Persze a meglepetést mi okoztuk, mégpedig jókorát. 34 fő akart egyszerre ebédelni. Végül néhányunknak még leves is jutott; igaz, a második fogásnál többségében hiányzott a köret. Mire visszaértünk szállásunkra, már ismét enni kellett, igaz, hogy most már a finom vacsorát. Miközben falatoztunk, gondolataink már a Békás-szoros felé jártak. Aki ezt a természeti csodát még nem látta, bátran ajánlhatjuk, hogy keresse fel. Csak Svájcban láthat hasonlót ! Az szűk szorosban buszok és teheratók között lassan ballagtak a szekerek, és bandukoltak a tehenek.
Az ember áhitattal sétált a harsogó Békás-patak mellett a Pokol nevű résznél. Két nagyobb kanyarulatnál pedig mindenki megvásárolhatta a legkedvesebb szuvenír tárgyat. Legyen az korondi, vagy faragott fűszerkanál. Kissé elnézve a térképet, láthattuk, hogy buszunkkal jó 20 km-t tettünk meg már moldvai részeken. Így hát visszefelé vettük az irányt. Megtekintettük a környék másik természeti nevezetességét, a Gyilkos-tót. A Nagy Cohárd orma őrzi a tavat, ami 1838-ban hegyomlásból keletkezett. A fákat a vasas víz konzerválta. Következett Gyergyószár-hegy egyedülálló műemlék kastélyával, a kolostorral és a kápolnával. Mi a kastélyt néztük meg. E falak között nevelkedett Bethlen Gábor, Erdély egyik legnagyobb fejedelme. A lovagteremben esküvőket szoktak tartani, más helyiségekben képzőművészek alkotásai voltak láthatók. Az a művész, aki elvetődik Szárhegyre, ott hagyja keze munkáját az alkotótáborban. Gyergyószentmiklóson az örmény katolikus templomot tekintettük meg, megismerve az örmények történelmét és hűségét a befogadó hazához. Majd sorra következtek a székely erődtemplomok: Csikkarcfalva, 8 méter magas várfalával, Csíkrákos, ötszáz éves zodiákus falfreskóival a templomtornyán. Karcfalvát, letérve a járt útról, olyan utakon közelítettük meg, hogy maguk a falubeliek is elcsodálkoztak, mire képes a Mercedesbusz. Madéfalvánál, a székelyöldöklés emlékművénél, elénekeltük a székely és magyar himnuszt. Itt, Köllő Miklós emlékművénél készült a legsikerültebb csoportkép. Visszatérve a szállásra, bekaptuk a vacsorát és összepakoltunk. Következő szálláshelyünk Székelyudvarhely volt. Jókora kerülővel indultunk oda. Bementünk egész Kézdivásárhelyig. Minden köve Gábor Áront és legendás rézágyújat jutatta eszünkbe. Egyedül itt volt rossz idő. Felhőszakadásra értünk be a hangulatos kisvárosba. Megebédeltünk, a főtéren megnéztük a házakat és a tüzérőrnagy szobrát. Következett Kézdiszentlélek és Zabola erődtemploma. Az előbbinek várfala egyedülálló; a szász és székely hatás egyaránt megfigyelhető rajta. A zabolainál 127 kazetta díszíti a templom mennyezetét. Útközben megálltunk a Szent Anna tónál - négyen fürödtek is, mert azt tartja a fáma, aki fürdik vizében, minden bűnétől megszabadul. A víz volt csak 15 fokos volt, de nem mindig lubickolhat az ember Európa egyik legszebb krátertavában A busz átzúgott a Tolvajos-tetőn, majd Máréfalva érintésével (műemlék székely kapuk) az esti órákban megérkeztünk szállásunkra. A főtéren Orbán Balázs, "a legnagyobb székely" szobra fogadott és a katolikus templom, a székely Mikó-kollégium, a Benedek Elek líceum. A vacsoránál az alpolgármester úr köszöntött bennünket, minden jót kívánt ottani tartózkodásunkhoz. Másnap felkerestük a Só-vidéket; tisztelegtünk Tamási Áron és Orbán Balázs sírjánál, Parajdnál pedig 80 méter mélyen megtekinthettük a sóból kivájt óriási csarnoktermeket. Egy percre sem állt le a munka a bányában, így volt egy kis kellemetlenség a felgyülemlő kipufogógáztól. Ugyanis még mindig bányászbuszok szállítják a föld alá a turistákat. A rákövetkező napon egészen Berethalom csodálatos erődtemplomáig utaztunk. Ez Erdély második legnagyobb szász templomerődje. Az ember csak bámúlta a háromszoros falgyűrűt és a tornyokat. Oltára pedig egyedülálló, csodálatos műemlék. Ezután következett Segesvár, Erdély legszebb városa. Jelképe az óratorony, ahonnan ragyogó a panoráma. A belváros ódon házai között még felhangzik a magyar szó is. Fehéregyházán megtekintettük a Petőfi emlékmúzeumot. 150 éve már, hogy legnagyobb költőnk eltűnt a segesvári csatában. Az Ispán kút tövénél kiránduló diákok hallgatták lelkes tanárukat, aki a költő verseit szavalta. Itt is elénekeltük a Himnuszt. Székelykeresztúron a Gyárfás kúriánál megálltunk, ahol emléktábla, emlékmű őrzi Petőfi utolsó éjszakáját. Az elpusztult körtefa helyett újat ültetett a költő emlékét oly híven örző és figyelmes utókor...Másnap következett Székelyderzs, csodálatos Szent László freskójával és unitárius templomával. A tornyokban már évszázadok óta a falu élelmiszere van eltárolva. Kaptunk a szalonnából kostólót, a tiszteletes pedig Derzsről beszélt. Megemlítette a falba őrzött székely rovásírásos téglát és a heraldikában egyedülálló faragott nemesi címert a faeke ábrázolással! Innen Zetelaka és Zeteváralja felé robogott tovább a társaság.
Páran a hatalmas víztárolóban fürödtünk, a többség a dombos lankákon napozott. Ebédre szendvicseket ettünk, ami Perkovátz Tamás leleményességét és a székely hölgyek segítőkészségét dícsérte. Mert a környéken egy fia vendéglő sem volt fellelhető. Tíz nap gyorsan elrepül, főleg ha az ember jól érzi magát a messzi távolban, és mégis úgy érzi magát, mintha otthon lenne. A búcsúvacsorát Szejkefürdőn tartottuk meg. Megköszöntünk vendéglátóink odaadó figyelmességét és szívmelengető szeretetét. Másnap már Százkézd érintésével Brassó felé robogtunk. A város a Cenk lábánál fekszik. Főtere csodálatos, a városháza falán címere díszlik: a koronából lenyúló gyökerek. Temploma, az ún Fekete- templom a magyar gótika egyik legragyogóbb emléke. Belülről is megtekintettük. Ezután Fogaras érintésével Nagyszeben következett, hangulatos belvárosával és székesegy-házával. Kenyérmezőnél Hunyadi János és Báthori István diadalát hirdette az emlékoszlop. Beérkeztünk Dévára, ahol utolsó esténket töltöttük el. "Magos Déva várából" dák kultúrcentrumot csináltak. A kiszolgálás is messze volt az elvárhatótól. A reggeli után v'ratlan meglepetés volt a Hunyadi család ősi sasfészke: Vajdahunyad. Sajnos, 75 éve pusztul. A kohók ontják rá a salétromot, az ember csak hallgat, látva ezt a módszeres műemlékpusztítást. Majd Arad következett, a magyar golgota. Velünk lévő osztrák utitársunk is átérezhetett valamit a magyar nemzeti tragédiából.

Aki még nem volt Erdélyben, látogasson el oda. Vegye a fáradságot. Ne csak spanyolba, olaszba, görögbe menjünk nyaralni, kirándulni. Utazzunk minél többen a Székelyföldre. Tárt karokkal várnak ott bennünket. Megéri a fáradságot. Olyan élményekkel leszünk gazdagabbak, hogy az ember, amig él visszakívánkozik a Hargita tövébe. Soha nem feledi el a borvizek ízét; szeretettel gondol vendéglátóira; a jóbarátokra és az alkalmi ismerősökre egyaránt.

ifj. Sarkady Sándor



1999. szeptember 12., vasárnap 00:00


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület