|
Aranytorkú kórus, aranykezű karnagy
Aranytorkú kórus,
aranykezű
karnagy
Szerényen csak barokk-estnek nevezték azt a
hangversenyt,
amelyet a Fidelissima Kórus adott a Szent Mihály-templomban.
Sok arcot láttunk az énnekkarban, melyeket
máshonnan
is ismertünk már. Akár a pedagógus kórus tagjait, a Líceum fiataljait,
vagy templomi kórusok énekeseit. Úgy látszik a Fidelissimának nagy a
vonzereje,
de Arany János karnagy személye is kulcs a rejtély megfejtéséhez. Ő
nemcsak
dirigált, hanem értő és értető bevezető szövegekkel is szolgált. Míg a
kórus elfoglalta helyét az oltár előtt, addig az alkalom kontínuósa,
Róth
Márton játszotta el bevezetésként Nicolaus Bruhns egyik
orgonadarabját.
Az első kórusmű egy nálunk eléggé ismeretlen
lengyel
barokk szerző, Gorczycki műve volt. Már ebben a valóságos zeneirodalmi
csemegében is bebizonyosodott az énekesek kristálytiszta intonációja
és
a más kórusoknál oly ritkán megtapasztalható érthető szövegmondás. A
ritkán
hallható lengyel mesterről pedig kiderült, hogy semmivel sem alkotott
"olcsóbb"
zenét, mint híresebb kortársai.
Johann Sebastian Bach legigényesebb vokális
művei
a motetták. Ezek közűl a műsorba a legnehezebbet, a Jesu meine
Freude-kezdetűt
választották. Az egyes tételekben váltogatják egymást Pál apostol
szentírásbeli
igéi és az evangélikus korál versei. Ez a motetta Bachnak nem csupán
zenei
zsenialitását tárja elénk teljességében, hanem teológiájára,
hitvilágát
is hűségesen tükrözi. A Fidelissima bemutatta az egészséges, telt
hangzást
és a kiskórus finomságát is. A közönség az előadást néma áhitattal
hallgatta.
A Bach-mű tökéletes interpretálásáról talán nem túlzás azt
megjegyezni,
hogy egyenesen lemezbe lehetett volna vágni.
A harmadik, egyben a koncertet lezáró mű
Antonio
Vivaldi Gloriája volt. Az ismert latin miseszöveget a szerző tizenkét
bontotta
és értelmüknek megfelelő karaktert adott mindegyiknek. A szólórészeket
Stiblo Anna és Füstös Ildikó stílusosan és gondosan énekelte. A Gloria
zenekari kíséretét soproni muzsikusokból álló kamaraegyüttes látta
el.
A közönség szűnni nem akaró tapsát az
együttes
a Bach-motetta egyik tételével honorálta. A hangverseny bíztató jele
volt
annak, hogy Sopron kóruskultúrája - ennyi lelkesedéssel és a sok
fiatallal
- felemelkedőben van.
Valtinyi
Gábor
1999. jĂşlius 14., szerda 00:00
|
