CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2024. november 23., szombat, Kelemen, Klementina napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

Lélektől lélekig  

Világosság és sötétség között
Grafika: D. Hoffer E.

Jn 3.14-21 Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában. Ez az ítélet: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, s nem megy a világosságra, nehogy kiderüljenek a tettei. Aki ellenben az igazsághoz szabja tetteit, a világosságra megy, hadd derüljön fény a tetteire, amelyeket az Istenben vitt végbe.”
Nem kell kiemelkedően magas IQ ahhoz, hogy az evangéliumi részlet első és második mondatában felfedezzük az analógiát. Ahogyan az előző vasárnapi idézetben Jézus magát, mint a Fiút ott nyilatkoztatja ki, ahol a hagyomány szerint Ábrahám Izsákot akarta feláldozni, úgy most beszédében ismét az Ószövetséget veszi előképül. A rézkígyót választóvonalul és "átjárónak" szánta Isten a Benne hívők és a hitetlenek között: ismét egy határ az Isten fogalmai szerinti élet és halál között, melyről a legmarkánsabban a Mtörv-ben (30,15) olvashatunk.
Ennek a választóvonalnak újszövetségi megfelelője azonban nemcsak élesen osztja meg, vágja ketté a létezők csoportját cselekedeteik szerint, de egyben lehetőség is a váltásra a sötétség és a világosság között. Ha ugyanis nagyon szó szerint vesszük a megfogalmazást, akkor a két csoport, a sötétségben és a világosságban élők között nem lenne semmiféle átjárás. Márpedig Jézus éppen azért jött, hogy híd legyen a sötétségből a túloldalra. A szöveg és a fogalmazás éppen arra világít rá, hogy mennyire nem könnyű a rosszat a fényre vinni: egyedül, emberi erővel, Isten segítsége nélkül nem is lehet. Amikor Jézus arról beszél, hogy nem ítélni, hanem üdvösséget szerezni jött a világra, akkor egybekapcsolja a felemelt rézkígyó, a kereszten felemelt Emberfia képét a feltétlen lehetőséggel Őbenne. Nem kevésbé utalás Ábrahámra a rész második mondata ("Mert úgy szerette...") Szokták ezt a legteljesebb egy mondatos evangéliumnak is mondani. Igazi mélységét emberi ésszel talán nem is igazán lehet felfogni.
Még egy apró, de fontosnak látszó gonndolat. Jézus azt mondja, hogy a jót cselekvő ember Istenben cselekszik. Szándéktól, hitállástól és -vallástól, minden vallomástól függetlenül. Minden jót tevő emberben tehát Isten szándéka valósul meg: valamilyen fokú közösség a Teremtővel. Nem részletezi, nem "kukacoskodik" azon, hogy ez belefér-e vagy mennyire meríti ki a hit fogalmát, de reményt ad a becsületes keresőnek, hogy ne essen saját hibáján kívül az ítélet alá.
- DI -



2003. március 29., szombat 07:45


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület