A jövőbeli együttműködés reményében
Látogatás Bécsújhely (Wiener-Neustadt) Polgármesteri Hivatalában
Walter Dezső Sopron polgármestere, Hruby
József alpolgármester, Wilfing Ferenc polgármesteri tanácsadó,
valamint Németh Éva, a koordinációs iroda vezetője baráti látogatást
tett Wiener-Neustadt város Polgármesteri Hivatalában.
Köztudott, hogy bár baráti kapcsolatok igen erősek a
két város között, a városok vezetése eddig még nem tett lépéseket az együttműködésre.
A mai látogatás ezért egy új alapokra helyezett, jövőbeli, Walter Dezső
polgármester által kezdeményezett együttműködés kezdetét jelentheti.
A Soproni delegációt Traude Dierdorf polgármester
asszony fogadta és a kezdeti első lépések után meglepően gyorsan találták
meg a közös hangot, amelyben helyet kapott: a mindkét városban - bár nem
összehasonlítható módon - működő ipari park, az intézményi finanszírozások,
a városi vízellátás és szeméttelep működtetése, mélygarázsok építtetése
és fenntartása, illetve egy, Sopronban német nyelven tanító óvónő kérdése.
A találkozáson résztvevők a megbeszélésen több,
további részletkérdést is érintettek, melynek kidolgozását tervezik, és
várják a Wiener-Neustadt-i delegációt - a polgármester asszonnyal - "végre"
Sopronban.
N. É.
2003. április 08., kedd 16:47
|