Hajófigyelés – ship spotting
www.nol.hu
Szerző: Krumpli Béla
Több mindenféle okból szokás hajókat figyelni. A lassan és méltóságteljesen
tovaúszó hajók látványa bárkit képes elbűvölni egy fél órára, vagy akár
egy egész életre. A kikötőparancsnok, például, hivatalból kénytelen rajta
tartani a szemét a hajókon, de lehet csak úgy spontán, kutyasétáltatás
közben is művelni a hajófigyelést.
Mi kell a hajófigyeléshez? Legalább négy dolog: tenger/folyó (bocsánat:
folyam!), sok vízijármű, egy jól kiválasztott megfigyelőpont és nagy türelem.
A hajófigyelés, ha professzionális szinten űzik, ideális tevékenység a
természet négy őselemével való folyamatos egyesülésre, hiszen együtt van
benne a Víz, a Föld (Duna-part), a Levegő (szél) és, ha este tábortüzet
gyújt a hajófigyelő, akkor a Tűz is. (Természetesen nem megengedhető, hogy
ezen járulékos tevékenységek a hajófigyelés rovására történjenek.)
Kalmár Dániel tíz éve esett szerelembe a dunai hajókkal.
Ennek a tartós kapcsolatnak az eredménye ez az információban gazdag dunai
hajóhonlap. Készítője rajongói oldalnak nevezi, amivel az olvasó csak jól
jár, mert így egy szakzsargontól mentes, jól felépített, képekben gazdag
site-ot van szerencséje meglátogatni, melynek minden oldaláról árad a hajók
iránti szeretet. A dunai hajóosztályok leírásától, a hajók névjegyzékén,
fényképein át,a Duna összes (!) kabinos személyhajójáig minden megtalálható.
(Szakmai elismertségét valamennyire jelezheti az a tény is, hogy bekerült
a MAHART honlapjának linkajánlójába, mi is itt bukkantunk rá.)
Zsolnay-kiállítás az Iparművészetiben
www.nol.hu. • Szerző: Székely András
Zsolnay Vilmos fünfkircheni polgár, a pécsi önkéntes
tűzoltók örökös tiszteletbeli parancsnoka lett az agyagművesség megtestesítője,
amikor a XIX. század végén elkészítették a budapesti Országház belső szobordíszeit.
A nagyszabású vállalkozás része volt a Parlament általános „ismeretterjesztő”
művészeti programjának: kívül királyok és fejedelmek, belül a Kárpát-medence
növényei és az egyes foglalkozások jelképes alakjai, többnyire a régi céhmesterekre
emlékeztető ruhában. Köztük volt Lantay Lajos szobrán Zsolnay Vilmos portréja:
az akkori magyar művészeti irodalom számára ő volt „a legnagyobb magyar
fazekas”. Iparos és művész egy személyben, valamint kémikus és vállalkozó
kereskedő is.
Zsolnay Vilmos arról álmodott, hogy szebb és tartósabb
itáliai reneszánsz kerámiát fog csinálni, mint a régi faenzaiak. A „historizmus”
korában volt ez, amikor a gótika teljes formakincsét ismerő építészek „szebb
és tartósabb” neogót templomokat építettek, mint a hajdani katedrálisok
mesterei, akik „csak” a saját páholyuk hagyományát és csak a saját korukig
vezető gótikus fejlődés technológiáját ismerték. A budai Mátyás-templom
talán gótikusabb, mint hajdan a budai németek Miasszonyunk-temploma volt.
De az utánzat akkor is utánzat marad, ha „szebb és tartósabb”.
Egészen különleges esemény lett volna, ha Rippl-Rónai
válik az első számú tervezővé. Mindenesetre valószínű, hogy számon tartaná
ma a legtöbb szecessziós művészettörténeti összefoglalás Pécset. De legalább
annyira valószínű, hogy tönkremegy a gyár. Ráadásul az egységes stílusban
való tervezés igénye szükségszerűen vezetett ahhoz, hogy a megrendelő múzeumi
lakótérbe kerüljön, ahol mindennek tervező megszabta helye van, és nem
lehet egy új vázát vagy egy fényképet odaállítani a polcra, mert felborul
a rend. Alighanem ebbe bukott bele a szecesszió, s váltott át sok tekintetben
ellentétébe, a körökkel és egyenesekkel vagy szinte már csak a legegyszerűbb
mértani formákkal számoló art decós és bauhausos fegyelmezettségbe. A szabadon
csatangoló, költői, szecessziós vonal megmerevedett.
Mindez már Zsolnay fénykora után történt. Az ő igazi
időszaka a század vége volt, amikor a fémszínekkel és az épületkerámiával
kísérletezhetett. A lüsztermáz használata és az épületkerámia Zsolnay műhelyének
kísérleteit és gyárának produkcióját olyan irányba vitte, amely rokon volt
a romantikával, a historizmussal és a szecesszióval, de mégis más. Ez pedig
a Nyugat-Európában manapság egyre inkább felfedezett orientalizmus. A hajdani,
középkori, ókori Kelet felé fordulás, olykor a világuralmi politikai törekvések
részeként, máskor a kulturális önállósági hullám elemeként. Nálunk az utóbbi
volt a jellemző: a magyarság mint „Kelet népe”. Kelet középre került népe.
Nyugatabbról származó vagy ott iskolázott művészek ezt inkább észrevették
talán, mint a magyarok. Az olyan fél- vagy egészen németek, mint Feszl
Frigyes (Vigadó), Lechner Ödön vagy Schmal Henrik (Uránia mozi, Jégbüfé-ház
fedett bazárja, ez a kicsit elhanyagolt, de szépséges bevásárlóközpont,
az európai polgári „bazárvilág” egyik utolsó tanúja). Lechner fedezte fel
Zsolnayt mint építőanyag-szállítót, és e két művész nagyon jól kiegészítette
egymást. Épp az Iparművészeti Múzeum a tanú rá, amely elég különleges volt
ahhoz, hogy Lechnerhez utána ne kerüljön nagy állami megrendelés. Ma Budapest
leghíresebb épülete a Parlament után.
Így azután nagyon is helyénvaló volt, hogy az Iparművészeti
Múzeum rendezett kiállítást Zsolnay Vilmos emlékezetére. Az is, hogy a
kiállítás a személyes emlékekre és a „díszműre” helyezte a hangsúlyt, a
vitrinbe való tárgyakra, amelyeket praktikus háziasszonyok porfogó, törékeny
„csetreszként” is szoktak emlegetni. Vitrinben, a régi lakások e kötelező
tartozékában valóban nincs sok hasznuk, miként a vitrinnek is csak az,
hogy elhelyezhető bennük a csetresz. Hanem könyvespolcon, dohányzóasztalon
ma is nagyon szép színfolt, játékos forma egy-egy Zsolnay-tárgy. Akár a
falevélszerű hamutartóféle (1874), akár az olyan lámpatest, mint a sötét
vasszürke alapon zöldesfekete levelekkel és tompa piros bogyókkal ékes
váza (1879). Zsolnay, ahogy a szintén pécsi festő, Martyn Ferenc mondta,
igazából nem tudott jól rajzolni, de szeretett. És mert az istenáldotta
tehetségek közé tartozott, túlbonyolított vagy a régi mintákhoz túl szolgaian
kötődő alkotások mellett tértől és időtől függetlenül érvényes remekművek
kerültek ki műhelyéből.
Csak „hangosan töprengek”: miért ne készülhetnének
múzeumi műtárgymásolatok a legszebb Zsolnay-kerámiákról? Ahogy a historizmus
idején utánozták a régi faenzaiakat. Vagy ma a habán munkákat. Hiszen már
a historizmus és az orientalizmus, sőt a szecesszió és az art deco is história!
Felszállt az utolsó Concorde Párizsból
www.magyarhirlap.hu
Pénteken elindult az utolsó Concorde a Párzs-New
York járaton. Az egyetlen hangsebesség felett repülő utasszállítókat a
franciák ezután múzeumba küldik.
A magas költségek és a légiipar válsága miatt megfogyatkozó
utasszám arra sarkallta az Air France-t, hogy kivonja Concorde-jait a forgalomból.
A szuperszónikus gép sorsát egy három évvel ezelőtti szerencsétlenség pecsételte
meg, amikor a Párizs melett lezuhanó gépen 113 ember lelte halálát.
A kevesebb, mint két óráig tartó Párizs-New York járaton pénteken repült
utoljára Concorde. A British Airways, amelyik a másik, Concorde-okat üzemelő
társaság még októberig kitart. A brit repülők múzeumba kerülése még kérdéses.
A Virgin Atlantic légitársaság ugyanis ajánlatott tett a brit-francia szuperszikus
gépek átvételére és üzemeltetésére, igaz mindössze 1 fontot ajánlott darabjáért.
BBC
Kárt okoznak a nyereményt kutató sörvásárlók
www.mno.hu
Több élelmiszer-áruházban is biztonsági őröket kellett állítani a dobozos
sörök mellé, mert a vásárlók rendszeresen szétbontják a Borsodi Sörgyár
dobozos söreinek tálcáit.
A HavariaPress értesülése szerint a biztonsági intézkedésekre a hazai
sörgyár “Szabadítsa ki a milliókat” fantázianevű nyereményjátéka miatt
volt szükség. A gyártók ugyanis készpénzt, illetve sokezres, sőt milliós
értékű utalványokat rejtettek el a félliteres sörösdobozokban. A vásárlók
emiatt felbontogatják a tálcákat, méricskélik és rázogatják a dobozokat,
hátha ily módon kideríthetik, melyikben úszik nyeremény. Az akciót szervező
Borsodi Sörgyár képviselője azonban azt állítja, a különleges csomagolástechnikának
köszönhetően ily módon lehetetlen megállapítani, melyik doboz rejt pénzt,
és melyikben van "csak" sör. Az áruházaknak ennek ellenére naponta többször
is újra kell rendezniük árukészletüket, mert a nyeremény után vágyódó vásárlók
széttúrják az egymásra rakott tálcahalmokat.
Radnóti Miklós szobrának újraállítása a szerbiai Bor városában
www.mti.hu
Radnóti Miklós szobrának újraállítása a kelet-szerbiai Bor városában,
becslések szerint mintegy 10 millió forintot igényel - mondta el az MTI
érdeklődésére a mű alkotója, Varga Imre Kossuth-, és Herder-díjas szobrászművész.
Radnóti Miklós viharkabátos szobrát 2001 őszén ismeretlen
tettesek lopták el, s - amint arról az újvidéki Magyar Szó című napilap
korábban hírt adott - a bori értelmiségiek kezdeményezésére, a szerb kormány
támogatásával állítják fel újra.
A budapesti szobrászművész 1979-ben, a költő születésének
70. évfordulójára készítette el az alkotást. A művet a magyar állam ajándékozta
a városnak, ahol Radnóti Miklós munkatáborban raboskodott.
Varga Imre - korábbi nyilatkozatát megerősítve -
az MTI-nek elmondta: nincs jogi akadálya a szobor visszahelyezésének, ugyanis
a nemzetközi előírások szerint egy-egy szoborról öt-öt másolat készülhet,
a szóban forgó alkotásról azonban ez idáig csak négy született. Az alkotások
Mohácson, Salgótarjánban, Münchenben, Überlingenben állnak.
A Bor városából ellopott szobor mását az elképzelések
szerint november 9-én, a költő halálának 60. évfordulóján avatják fel.
Az 1944. májusában Vácról elhurcolt költő négy és
fél hónapot raboskodott a német kereskedővárosról, Heidenauról elnevezett
munkatáborban, ahol rézbányában és útépítésen dolgoztatták.
1944. októberében a menekülő fasiszták erőltetett
menetben hurcolták magukkal a beteg, kimerült munkaszolgálatosokat Abdáig
(Győr megye), ahol az őket kísérő őrök - huszonkét társával együtt - agyonlőtték
Radnóti Miklóst, az egyik legnagyobb magyar lírikust.
Holttestét, s vele utolsó verseit, - amelyek a bori
munkatáborban születtek - az abdai tömegsírban találták meg.
Baktérium boríthatja be Európa műemlékeit
http://www.hhrf.org/erdelyinaplo/
Európa nagyvárosaiban ismert, szinte megszokott jelenség
a kopott, só marta patinás épületek, szobrok látványa. A savas esőben lévő
kén különösen a mészkőből és márványból faragott szobrokban, domborművekben
tesz kárt.
A spanyolországi műemlékek lassú pusztulása láttán
Carlos Rodriguez-Navarro, a Granadai Egyetem ásványkutatója forradalmi
ötlettel állt elő: a kerti talajban levő Myxococcus xanthus nevű baktériumfajon
kezdett vizsgálatokat. A baktérium különleges tulajdonsága, hogy olyan
anyagot választ ki, amelynek szemcséi szinte teljesen megegyeznek a mészkőével
és a márványéval.
A laboratóriumi tesztek során granadai műemléképületekből
vett mintákat a baktériumot tartalmazó táptalajba helyeztek. Harminc nap
elteltével a baktérium fél milliméter mélyen beszivárgott a mészkőbe anélkül,
hogy eltömte volna annak pórusait. A baktérium a kő felszíne alatt egy
karbonátréteget, afféle bio-vakolatot hozott létre, ami a mészkőnél lényegesen
jobban ellenállt a sav támadásának. Rodriguez-Navarro két megoldást lát
a baktérium gyakorlatban való alkalmazására. Az egyik az lenne, ha a veszélyben
forgó műemlékeket a baktériumot tartalmazó oldattal permeteznék be. A másik
megoldásnak az kínálkozik, hogy a baktériumos oldattal átitatott textíliával
vonnák be, "mumifikálnák" a szobrokat. Ez utóbbi megoldás nem új keletű,
hiszen számos díszkőnél gyakori konzervációs megoldás, hogy gyantával vagy
valamilyen szigeteléssel vonják be a felszínt, megelőzve a savas eső okozta
károkat. A mészkő azonban túl porózus ahhoz, hogy ezekkel a víztaszító
anyagokkal kezeljék.
A különféle bio-vakolatok kezdik átvenni a hagyományos
védőszerek helyét, ám az eljárással a gyakorlati hasznosításban még csínján
kell bánni, ismerik be a spanyol szakemberek – korai próbák során előfordult
ugyanis, hogy az oldat nyálkával vonta be a megmentendő szobrot, s az is,
hogy a műemlék elszíneződött.
Mozi: Mátrix - Újratöltve
www.gondola.hu
Az emberiség elpusztítására beprogramozott gépek
elsöprő támadást készítenek elő: kétszázötvenezren indulnak útra az utolsó
földalatti település, Zion városa ellen. Morpheusnak azonban sikerül meggyőznie
a város polgárait, hogy beteljesül a jóslat, és a Kiválasztott – azaz Neo
- véget fog vetni a háborúnak…
A gyártó – jelen esetben a Warner Bros – úgy vélte,
a filmnek nincs szüksége különösebb támogatásra, így a megszokott sajtóvetítéstől
”nagyvonalúan” eltekintett. Ennek következtében a mozi sajátos hangulata,
két órára visszaköltözött életembe: papírzacskók zörgése, mobiltelefonok
csipogása és viccesnek tűnő (?) megjegyzések tömkelege fűszerezte a látványban
egyébként sem szűkölködő alkotást. Mindezek tudatában önként felmerült
a kérdés, képes-e a film olyan hatást gyakorolni, hogy ezektől a kellemetlen
közjátékoktól el tudjon tekinteni a néző.
A Wachowski-testvérek mindent megtettek azért, hogy
maradandót alkossanak. Négy esztendő állt rendelkezésükre: ennyi idő alatt
kellett túlszárnyalni azt az első epizódot, mely egy teljesen új kultuszt
teremtett, s nem utolsó sorban begyűjtött négy Oscar-díjat is. Információk
a folytatásról alig szivárogtak ki, a színészi titoktartás mellett, még
a szövegkönyvek is speciális tintával íródtak, nehogy fénymásolhatók legyenek.
Márpedig a költségvetésből – háromszázmillió dollár – feltehetőleg futotta
volna a sokszorosításra…
De nézzük, hogyan folytatódott az eredetileg szintén
három részesre tervezett történet: Trinity (Carrie-Anne Moss), Morpheus
(Laurence Fishburne) és Neo (Keanu Reeves) hajójukon, - újonnan toborzott
legénységgel kiegészülve - fontos küldetésre vállalkoznak. Míg Zion polgárai
merész ellentámadást szerveznek a negyedmilliós gép-armada ellen, addig
Neoék úgy döntenek, visszatérnek a Mátrixba, hogy végleg eldöntsék a háborút
és felszabadítsák a rabszolgasorsba kényszerített emberiséget. Útjukat
nem csak mesterséges intelligenciájú robotok, hanem a Mátrixban eddig ismeretlen
új mutáns program, a régről ismert, ám új tulajdonsággal felvértezett Smith
ügynök (Hugo Weaving) is nehezíti. Eközben az Orákulum ismét színre lép,
s világossá válik, a ”szentírásként tartott” jóslat sem kifejezetten állja
meg a helyét a valóságban. Azonban, hogy ez mit is jelent valójában, csak
a záró felvonásból, azaz a harmadik részből tudhatjuk meg, amire már csak
alig fél évet kell várnunk (november 20.).
A Mátrix – Újratöltve a hagyományokhoz híven most
is a speciális effektekre, és az akcióra épül. Valóban lélegzetelállító
perceket élhetünk át, ahogy Neo megküzd ellenfeleivel, a sokszorosított
Smith ügynökökkel. A film csúcspontja, az autós üldözés, aminek kedvéért
közel három kilométeres autópálya-szakaszt építettek az egykori Alameda
flottatámaszponton Kaliforniában. Ám az első varázs minden kétséget kizáróan
elmúlt, s az élmény sem olyan eleven. Mindehhez feltehetőleg hozzájárult
az is, hogy a szereplők kisebb-nagyobb sérülésekkel küszködtek a forgatás
alatt: Moss a tréning második hetében eltörte a lábát, a Morpheust játszó
Laurence Fishburne pedig a csuklóját vágta haza, s emellett tizenegy kilót
is felszedett. Persze a történet szürkeségén csúcsformájukban sem tudtak
volna sokat lendíteni a színészek, s úgy néz ki a trilógia puskaporának
nagy részét már az első epizódban elpuffogtatta.
A Mátrix Újratöltve összes bevételei azonban mégsem
adnak okot az aggodalomra. A filmre tizenegy nap alatt több mint 200 millió
dollárért váltottak jegyet.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Bencze Áron
Brit tudósok kiderítették: kísértetek pedig nincsenek
www.mti.hu
A kísértet-témát végre tudományosan feldolgozó
tanulmány a British Journal of Psychology tudományos folyóirat legújabb
számában jelent meg és - mint a dpa megjegyzi - a legátfogóbb az eddig
napvilágot látott hasonló témájú írások közül.
Önkéntes alapon százak vállalkoztak arra, hogy bizonyos
időt töltsenek Nagy-Britannia legfélelmetesebb helyein. Közülük 462-en
szálltak alá például a London közelében fekvő Hampton Court kastélyának
"kísértetfolyosójába", amelyben állítólag rendszeresen megjelenik VIII.
Henrik 1542-ben kivégzett ötödik feleségének, Catherine Howardnak a szelleme.
A kísértet-kísérletben résztvevő minden második
személy "szokatlan tapasztalatokról" számolt be. Voltak, akik mintha érezték
volna, hogy rajtuk kívül még másvalaki is tartózkodik a helyszínen. Egyesek
rosszullétet éreztek. Ugyanakkor más félelmetesnek tartott helyeken semmi
rendkívülit nem tapasztaltak, még akkor sem, ha nem tudták előre, hogy
merre fordulnak elő kísértetek. "Kísértet abban az értelemben létezik,
hogy valóban vannak helyek, ahol egyes embereknek szokatlan élményeik vannak"
- vonta le a tudományos következtetést a vizsgálatot vezető Richard Wiseman,
a Hertfordshire-i egyetem pszichológusa.
Ismeretei szerint azonban semmi esetre sem természetfölötti
jelenségeknek tudhatók be az ilyen élmények. A legtöbb élmény inkább "környezeti
tényezőkre" vezethető vissza, mint például léghuzat, rossz világítás vagy
elektromágneses mezők.
- Ismereteink nagy mértékben arra utalnak, hogy
az állítólagos kísértetjárás nem jelent bizonyítékot szellemek tevékenységére
- írja Wiseman. - Sokkal inkább arról van szó, hogy egyes emberek, talán
tudtukon kívül, környezetük normális jelenségeire reagálnak ezen a módon
- idézte a dpa a pszichológust.
NOL-dosszié - Vita a kórháztörvényről
www.nol.hu • Szerző: T. T.
Ahogy közeledik az egészségügyi privatizációról szóló törvény – a „kórháztörvény”
– parlamenti szavazása, egyre élesebb vita bontakozik ki a kérdésről. Összeállításunkban
a Népszabadság publicistáinak témához kapcsolódó írásait és a lapunk Fórum
rovatában megjelent hozzászólásokat gyűjtöttük egybe.
Mit üzen a kórháztörvény?
2003. április 17-én Szolnoki Andrea, Budapest főpolgármester-helyettese,
SZDSZ-es politikus fejtette ki, hogy kormánypárti politikusként sem tudja
egyértelműen támogatni a készülő törvényt. A többi között ezt írta:
„Mi, szabad demokraták évek óta hangsúlyozzuk, hogy
a szolgáltatás és a biztosítás reformja csak egyszerre, egymás mellett
képzelhető el. Eddig minden kormány csak a könnyebb reformlépéseket próbálta
megtenni: a szolgáltatást (a kórházakat, a járó betegek szakellátását,
a háziorvosi rendszert) modernizálta. A biztosítás reformjához egyik sem
fogott hozzá. Ez a jelenlegi kórháztörvény sem garantálja a magánbefektetőknek,
hogy az amortizáció megjelenik a működési költségek között, és nem tartalmazza
a finanszírozás végleges reformját sem. A privatizációs lehetőségeken kívül
tehát minden bizonytalan.
Én 1990 óta az egészségügyi privatizáció lelkes
híve vagyok. Elsősorban nem azért, hogy az állam és az önkormányzatok helyett
a vállalkozói tőke újítsa és fejlessze fel kórházainkat és rendelőintézeteinket,
hanem azért, mert szent meggyőződésem, hogy a magánérdekeltség megjelenése
az egészségügyben ugyanolyan jó hatású lesz, mint a gazdaság egyéb területein.
Ma egy privatizált patikába lépve rögtön feltűnik a magánérdekeltség hatása.
A patikák átalakultak, a gondos tulajdonosok fejlesztették, kifestették,
modernizálták gyógyszertáraikat. Az a háziorvos, aki közfinanszírozásból,
de magánvállalkozásban gyógyítja betegeit, gondoskodik arról, hogy a tulajdonában
levő rendelő jól felszerelt és tiszta legyen, vagyis a betegek érdekeit
szolgálva magasabb szakmai színvonalon működjön. Hiszem, hogy a magánérdekeltség
a kórházakban és rendelőintézetekben ugyanígy meg fogja változtatni a jelenlegi
állapotokat. Példaként említhetők a szinte 100 százalékban magánvállalkozásban
működtetett műveseállomások is. Ezek a korszerű gépekkel felszerelt, átépített
állomások időben berendelt betegekkel, európai színvonalon működnek.
Most már csak abban reménykedhetek, hogy e korán
jött kórháztörvényt követni fogja a biztosítás reformjának törvényjavaslata,
amely megteremtheti a közpénzekből finanszírozott, de magánvállalkozásba
átvett kórházak és szakrendelők, egészségügyi intézmények korszerű, XXI.
századi igényeket kielégítő, biztonságos működtetését.” Mit üzen a kórháztörvény?
Csőd és konc
Április 22-én dr. Szerémy Zsolt orvos a kórháztörvénnyel
szemben foglalt állást. Idézet az írásból:
„Nem azt tartom a fő bajnak, bár az sem mellékes
dolog, hogy a törvényjavaslat – az egyébként valóban szükséges pénzügyi-jogi
garanciák ürügyén – teljesen kizárja az egészségügy új tulajdonosi szerkezetéből
a tőkeszegény egészségügyi dolgozókat. Az igazi probléma a következő: a
magyar egészségügy lepusztult és évek óta folyamatosan romló állapotban
van. Ennek legfőbb oka az, hogy az elmúlt 10-12 évben az egészségügy finanszírozása
egyrészt elégtelen, másrészt megengedhetetlenül pazarló volt, ellentmondott
a közgazdasági racionalitásnak. Tudjuk, az állami vagyon privatizálásának
is az volt a bevált módszere, hogy előbb pénzügyileg szétzilálták, csődbe
vitték a vállalatokat, majd az – úgymond – csődtömeget a tényleges értékéhez
képest fillérekért felvásárolták (sokszor ugyanazok, akik a csődöt előidézték).
Jelen állapotában a magyar egészségügy is csődtömegnek tekinthető. Az egészségügy
átalakításának kulcseleme, a finanszírozási reform még csak napirenden
sincs. Avagy hallott valaki itt finanszírozási törvénytervezetről? Ez azt
bizonyítja, hogy a kormányzat érdemben semmit nem kíván tenni ennek a csődtömegnek
a felszámolásáért. Felelős vagyongazdálkodás helyett – ami a privatizáció
előtt a legalább részleges pénzügyi konszolidációt és a finanszírozás átalakítását
jelentené – az állam koncként dobja oda a csődben lévő rendszert a tőkének,
s közben azt hirdeti, hogy visszafordíthatatlan és az egészségügy problémáit
megoldó reformfolyamatot indít el. Ebből csak a visszafordíthatatlanság
igaz. Sajnos.” Csőd és konc
Több figyelem, jobb ellátás
Szolnoki Andreával szemben az egészségügyi reform
kormánybiztosa, dr. Győrfi István kelt a törvény védelmére április 23-án.
Idézet az érvelésből:
„Szolnoki Andrea, aki nyilván olvasta a kormányprogramot,
nyitott kapukat dönget: a program szerint ugyanis az ellátórendszer átalakításával
egyidejűleg a finanszírozás rendszerén és feltételein is változtatni kell.
A kórháztörvény üzenete nem az állam kivonulása. Az intézményfenntartóknak
mindig kevés a pénz, de ezt az állam is megértette, mert igenis növelte
és növeli az egészségügy forrásait.
Az intézményi átalakulás és a magánbefektetések segítése nem jelenti
azt, hogy a kormány nem akar több pénzt fordítani az egészségügyre. A tények
sem ezt mutatják: 2002-ben és 2003-ban 150-150 milliárd többletforrás került
az egészségügybe, és évek óta először nőtt érdemben az egészségügyi közkiadások
GDP-n belüli aránya.”
„A változtatás célja tehát az, hogy a körülmények
javuljanak, a rendszer igazságosabb, az ellátás biztonságosabb legyen,
teremtődjön meg az állampolgár számára az egyenlő hozzáférés esélye a közpénzből
finanszírozott egészségügyi szolgáltatásokhoz. Ma ettől távol állunk.
És a továbbiakban már valóban érdemi különbség van a szabad demokraták
és a szocialisták gondolkodása között. Az előterjesztők – a nemzetközi
szakirodalommal egyetértve – úgy gondolják, hogy a szolgáltatói verseny
javítja az ellátás minőségét, és nem veszélyezteti annak biztonságát, de
a biztosítási rendszer privatizációja már óhatatlanul kockázatszelekcióhoz,
az egyenlőtlenségek fokozódásához vezethet. Kár lenne ezt a kérdést túlideologizálni.
Jó lenne, ha a vita végre a politika helyett arról szólna, amiről kell,
a betegről és az ő ellátásáról. Meg kell kérdezni a magyar társadalmat,
elégedett-e azzal, hogy életkilátásai tíz évvel rosszabbak az európai átlagnál.
Ezen kell változtatnunk, és nem politikai viták mocsarába fullasztani minden
kezdeményezést.” Több figyelem, jobb ellátás
Miről szól a kórháztörvény?
Dr. Kincses Gyula, ismert egészségpolitikus a MEDINFO
vezetőjeként szólt hozzá a vitához. A kórháztörvény meghozatalát sürgető
és elkerülhetetlen lépésnek minősítette május 7-i írásában:
„Mindenki tudja, hogy az egészségügy alulfinanszírozott.
Naponta hallunk a kórházak adósságáról, de a belső adósságok (az elmaradt
fejlesztések, felújítások, a szerkezetváltás elmaradt költségei) ennél
is nagyobbak. Bár az állami kiadások emelkednek, a lemaradás belátható
időn belül közpénzből nem hozható be. Az áttöréshez szükség van a magánforrásokra
is. Erről higgadtan, indulatmentesen kell gondolkodni. A tőkétől korrekt
viselkedést csak akkor várhatunk, ha a más ágazatokban elérhető megtérülés
legálisan biztosítható itt is. Ezért pl. a nonprofit forma kötelező előírása
is demagógia, ami a feketegazdaság felé tolja a befektetőt. Nonprofit módon
működhetnek egyházak, közalapítványok, de a „nonprofit befektetés” fából
vaskarika, mert a tőkebefektetésen alapuló nonprofit vállalkozások ugyanúgy
profitorientáltak, csak a dolgot megdrágítja a mosodai költség…
A nagybefektetők elvárják tőkéjük hosszú távú megtérülését,
de ennek forrása nem a színvonal rontása, hanem a hatékonyabb gazdálkodás,
célszerűbb szerkezet. A kórháztörvénynek hosszabb távon is kiszámítható,
stabil környezetet kell teremtenie a befektető számára. Ha a tőkét gyanús
elemként kezelik, akkor nem rendezkedhet be a hosszú távú megtérülésre,
csak a terület gyors lerablására.” Miről szól a kórháztörvény?
A beteg jogán
Bauer Péter mérnök-közgazdász, május 12-én azt fejtette
ki, hogy – Szolnoki Andreával szemben – liberális szempontból is egyértelműen
vállahatónak tartja a kórháztörvényt.
„Az aggódók fő érve az, hogy amíg a finanszírozás
nincs megoldva, addig nincs értelme a privatizációnak, mert a tulajdonos
által kikényszerített többletfinanszírozás az egészségügy egyéb területeiről
vonja el a pénzt.
Ez az érvelés gyermekien naiv. Egy ilyen országban,
ahol egy öntörvényű miniszterelnök halomra dönthet nagy értékű szerződéseket,
gyanútlan részvényesek (és nyugdíjpénztárak) zsebéből százmilliárdokat
húzhat ki törvényszegéssel (mint a gázár ügyében), ahol a két éve bevezetett
hosszú távú nyugdíjrendszert minden következmény nélkül felrúghatják, ott
milyen finanszírozási garanciák létezhetnének? Nincsenek garanciák. Csak
az, ha ilyen miniszterelnököt, ilyen pártokat még egyszer nem szavazunk
be a hatalomba!
A rendszer persze alulfinanszírozott. Igaz, az SZDSZ
programjában a finanszírozás és a privatizáció együtt szerepel, de szó
van ott az adók csökkentéséről is. Abból lesz a többletforrás? Vagy térítéshez
kötik majd az egyes szolgáltatásokat? Ebben az országban, ahol öt éve a
„mindent olcsón, vagy ha nem, hát ingyen” populizmusával kampányol minden
párt? Be lehet itt vezetni akár a legminimálisabb vizitdíjat? Ezt nem gondolja
komolyan a főpolgármester-helyettes asszony sem. Ezt csak nálunk fejlettebb
vagy talán pragmatikusabb országok engedhetik meg maguknak, Franciaország,
vagy például Románia.” – írja többek között. A beteg jogán
Elfogadható cél, elfogadhatatlan eszközök
Sinkó Eszter közgazdász május 15-i véleményét tökéletesen
kifejezi írása címe: a kórháztörvény célját helyesli, de a törvényt nem
tartja alkalmasnak a cél elérésére. Idézet az írásból:
„A kormány érthető és elfogadható célkitűzést fogalmazott
meg a törvénytervezet megalkotásával, a választott megoldás, a profitorientált
magánvállalkozások korlátok nélküli beengedése azonban nem segíti céljai
elérését, mivel drágább és szakmai szempontból nem kontrollált ellátást
kap érte cserébe. A betegek kiszolgáltatottsága reménytelenül növekedni
fog, az ellátás többszintűvé válik, az egyenlőtlenségek tovább növekednek.
Szakmai és nem politikai vita pontjait vettem sorra.
Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a politikai döntéshozatal természetéhez
hazánkban, úgy tűnik, hozzátartozik a sietség, a szakmai viták negligálása.
A Nemzeti Egészségügyi Tanáccsal, a kamarákkal, a szakszervezetekkel folytatott
egyeztetések nélkülözhetetlenek, de nem pótolják ezeket a vitákat.” Elfogadható
cél, elfogadhatatlan eszközök
Mi az elfogadhatatlan? - és további részletek a www.nol.hu oldalon.
2003. május 31., szombat 14:39