|
Naplegenda
Gondolatok a Magyar Állami Népi Együttes táncszínházi
produkciója láttán
Ha egy előadás sikere tapssal mérhető, akkor a Magyar
Állami Népi Együttesnek a fertőrákosi Barlangszínházban bemutatott Naplegenda
előadása hatalmas siker volt.
Nem nagyon illene éppen egy "népi együttes" produkcióját
ünneplő tapsvihar esetében a "standing ovation" kifejezést használni, de
a Kárpát-medence népzenei hagyományból merített elemek, az alkalmazott
színpad-, hangzás-, valamint fénytechnikai megoldások, a számítógép-vezérelt
technikai eszközök tárháza – a "speciális effektek" – a táncos-profizmussal
és Parov Nikola zenéjével párosulva – aki maga "kihívásnak" titulálja a
táncszínháznak is nevezhető world-music zenei alapon bemutatott népi motívumkincset
felvonultató show-t, szóval mindezen idegen szavak mögött a sorban nyugodtan
következhet a zajos ünneplés kifejezésére a "standing ovation" , ha már
az előadást a közönség tényleg hosszan fennállva ünnepelte.
Természetesen egy előadás sikere, azért, több más módon
is mérhető. Például, hogy adott időpontban az ünnepi heti kínálatból hányan
választják az adott előadást. Ebből a szempontból szintén ( a kezdetektől
folyamatos) sikernek számít a Naplegenda; Sopronban a drasztikusan csökkent
előadás-szám, valamint kínálat ellenére is akadt szimultán előadás, rendezvény
a Naplegenda mindkét előadásának idejére. És lám, pótszékes-teltházas nézőtér
várta a Magyar Állami Népegyüttest.
A táncosok elképesztő technikai felkészültsége
és teljesítménye, a produkción belüli zene-koreográfia összhatás, az etnozene
friss és kreatív prezentációja látvány-, fényeffektek tucatjaival párosítva
elégítette ki a vizuális elemekkel túlzsúfolt világban szocializálódott
nézők igényét.
Merthogy, olvasom: : "Az előadás a XXI. század nézőinek
minden igényét kielégítve ...a legkényesebb elvárásoknak is megfelelt."
Ez az a pillanat, ahol a produkciót hatalmas munkával
és tehetséggel, szakmai tudással bemutatókat illető minden elismerés mellett,
fogalmazódik meg az autentikus népművészetet, a gyökereket ismerőkben a
kérdés, hogy kell-e egy népi együttes előadásának "minden igényt kielégítenie?"
Illetve, melyek azok az igények?
"Maga a produkció már olyan kategória, ami elrugaszkodva
a hagyományos népzenei világtól, azokat az embereket is magával ragadja,
akik még csak nem is vonzódnak a folklór stílushoz." - írja az előadás
egy másik méltatója, azt a megállapítást, amely újabb (természetesen szintén
retorikus) kérdést szül. A folklór stílushoz nem vonzódóknak mégis mit
mondhat, és őket a hagyományos népzenei utalásokkal fogalmazó előadás
mely eleme, és főleg hogyan ragadja meg?
A népművészetnek, a néptáncnak, a népdalban besűrített
élettapasztalat, életöröm, vagy bánat éppen természete lényegéből fakadóan
van annyira szuggesztív, hogy semmilyen látványelem, vagy show nem sükségeltetne
ahhoz, hogy egyértelműen és világosan kifejezze a legalapvetőbb emberi
érzéseket. Máshogyan megközelítve: a népi elemekre építő előadás, átfogalmazásainak
megefelelő értelmezéséhez mégiscsak az kerül a legközelebb, akinek a magyar
népművészetet illetően vannak alapvető ismeretei.
Ellenkező esetben tényleg egy szórakoztató show lesz
(vagy inkább marad?) az előadás, amelynek technikai megoldásai, érzékszervekre
külön-külön és együtt ható "effektjei" elkápráztatnak ugyan, csak éppen
a lényeg marad a háttérben, (nem vagyok meggyőződve arról, hogy a kevés
fanatikus autentista kivételével, bárkiben is hiányérzetet keltve).
Természetesen, amikor lassan egy olvasni is alig
tudó nemzedék nő fel, gyorsan rásütik az emberre a "túlbúzgó autentista"
jelzőt, akkor, amikor egy sikeres táncszínházi produkció kapcsán a népzenei
anyanyelv megértésének hiányáről (valamint annak időben és társadalmi vonulataiban
is messzire ható következményeiről) szól, hiszen a Magyar Állami Népi Együttes
Naplegendája a manapság igen divatos táncszínházi produkciók sorában "
a hazai néptánc és népzene palettájára új színt hozott", "varázslatos és
hátborzongató zenei világot teremtett, lélegzetelállítóan monumentálisat
és ugyanakkor meghittet és bensőségeset" - mondja a szakma. Nem vitatható,
hogy a produkció világszínvonalú, és ha belegondolunk, természetesen
az, hiszen atánc-show szereplői a Magyar Állami Nép Együttes művészei,
valamint a legkiválóbb hazai zenészek és énekesek soraiból kerültek ki,
a koreográfus, Mihályi Gábor ezért a munkájáért 2002-ben elnyerte "Az év
legjobb alkotója" díjat.
Nikola Parov dinamikus, ősi motívumokat megszólaltató
populáris zenéje, a szaxofont, dobot és rézfúvósokat is felvonultató etnozenéje
mellett a magyar néptánc legdinamikusabb, legkarakteresebb mozdulatai remélhetően
nem csak a divatos műfaj révén, hanem tényleg az autentikus népzene- és-tánc
kódolt üzenete által együtt hatásosak...majdnem annyira, – csak más eszközökkel
– mint amilyen hatásos lenne egy eredeti népviseletben végigtáncolt széki,
vagy kalotaszeki táncrend, amelyre viszont nem biztos, hogy pótszékes teltház
jönne be, de ez nem a népművészet hiányossága, és nem a world-music napjaink
hangzásvilágában megszólaltatott népzenéjének erénye.
Ha pedig a etnomusic-os, táncszínházas jelenséget
továbbra is konokul a néptánc és népzenei anyanyelv szemszögéből szeretnénk
elemezni, ajánlom megfontolásra és továbbgondolásra éppen Mihályi
Gábor rendező-koreográfus, egy napilapnak tett kijelentését : "
Bízunk abban, hogy ha munkánk nyomán később újabb Naplegendák születnek,
kiderül, hogy a műfaj, melyet az Állami Népi Együttes létrehozott, az egyik
lehetséges - ha nem is kizárólagos - útja a magyar néptáncművészet életben
tartásának." - mondja a művész, vagyis a szakma...
T.É.
2003. június 23., hétfő 02:32
|
