|
Winkler András a megmaradt fiatalnak
Jó szerencsét,
cimborák!
Winkler András megmaradt
fiatalnak
Winkler András korán kezdte el a nyelvvel való,
kínokkal
és gyönyörökkel teli játékot - "Nevem vevével indul el / és fut velem/
a végtelen világnak napjain." -, de nem ezt választotta az alma mater,
a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem diákja, oktatója, majd rektora,
aki első könyvének előszavában azt írja: "Nagyon szerettem és szeretem
az ifjúságot. Olyannyira, hogy ezt a kötetet, amelyben zsengéimet,
sokszor
titkaimat, huncutságaimat gyűjtöttem össze, most közreadom."Az előszó
is
Winkler Andrásé, az epilógus is:"Vizem már nem buzog, / mint egykor, /
lassúbb folyása lett. / Így érzem minden vizeléskor / a múló
életet."
A mai ideges, holdjárócipős, VIP-listás
világban
ki tudja már, milyen egy szomorú sanzon? Hogyan szól a vasbetondal?
Winkler
Andrásnak más a hangja, más a látóköre, más a tematikája, mint az
úgynevezett
költőknek. A soproni polgár örülhet, hogy ilyen alkotó is jár a város
utcáin,
aki - talán az öregedés első kis ráncát észrevéve - dalaiból,
verseiből,
prózai írásaiból, sírfelirataiból válogatott, s elegáns kötetét - a
Hillebrand
Nyomda Kft. munkáját dícséri -, Mészáros György remek rajzaival az
asztalunkra
tette.
A könyvön néha kissé el kell szomorkodni,
azután
meg áldott derűt kapunk ajándékba. A szerző egyformán tud lelkesedni
egy
sétára induló, közepesen fejlett kocsányos tölgyért, egy hajnalért,
egy
huszonegysoros lírai versért - ebben az öreg parasztasszonyokat énekli
meg - vagy akár a fával dolgozókért. Egy nagyon érdekes, lé- és
létérzékeny
embert ismerhetünk meg Az égi sörmezőkön jártam című kötetből. Winkler
Andrást észre kell venni, könyvében vonzó a póztalanság, az olvasó-
közelség,
nem fenyeget félreértés, félreolvasás, a számvetés jellegzetesen
Winkler
módra történik: ironikusan-önironikusan. Életigazságokat és
életbölcsességeket
zár magába a könyv, közgondokat is, egy részletet a Kopogástan című
egyetemi
jegyzetből (Orbay Péter a társszerző, a tanszék 1963-ban alakult az
akkori
Kékfrankos - Perkovátz - vendéglőben ), azután emlékeket
professzorokról,
akik közül sokan már az égi sörmezőkön fekszenek szerte széjjel - Jó
szerencsét
régi cimborák! -, töprengéseket, tűnődéseket - a magamutogatás hiú
szándéka
nélkül.
A kötetet az ezen a tájon élő olvasó is
bizonyára
érdemes szeretettel értékeli. Winkler András megmaradt fiatalnak - a
selmeci-soproni
diákhagyományokat ápolónak, aki tudja, hogy az ifjúság között soha nem
fog megöregedni.
Kiss
Mária
1999. szeptember 15., szerda 00:00
|
