A Nyugat-Dunántúli Régió megyei jogú városainak vezetői tartottak megbeszélést Sopronban
Tájékozódás és konzultáció a Pályázati Előkészítő Alap (PEA)
döntés előkészítési munkafolyamat jelenlegi állásáról
Augusztus 12-én a Nyugat-Dunántúli Régió megyei jogú városainak polgármesterei,
illetve alpolgármesterei soproni megbeszélésén Győrffy Gábor, a Nyugat-Dunántúli
Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. ügyvezető igazgatója tartott előadást.
A Városházán tartott megbeszélésen Nagykanizsát Röst János alpolgármester,
Győrt Balogh József polgármester, Szombathelyt Csermelyi András
alpolgármester, Zalaegerszeget Dr. Gyimesi Endre polgármester, Sopront
Kalmár István alpolgármester képviselte.
A konzultáció utáni sajtótájékoztatón Kalmár István alpolgármester bevezetőjében
elmondta: a Nyugat-Dunántúli Régió előremutató kezdeményezésének
ez a harmadik – nem hivatalos – találkozója egyben együttgondolkodás a
jövőre nézve.
A Pályázati Előkészítő Alap előkészítési folyamatának vizsgálata során
a hivatalos előtti, közös álláspont kialakítása érdekében a résztvevők
áttekintették a nyerési eséllyel induló saját pályázatokat, valamint az
esetleges többszörös jelentkezéseket.
Csermelyi András, Balogh József , Kalmár István,
Dr. Gyimesi Endre, Röst János
Balogh József polgármester szerint a találkozó több volt egy szokásos egyeztetésnél,
konszenzusos alapon érdemi egyeztetésekre is sor került. A régió öt legfontosabb
városának az első körös egyeztetésen figyelembe kellett vennie a megyei,
a kisebb városi és a községi érdekeket egyránt.
Sok ötlet és elképzelés érkezett a megyék, települések részéről,
amelyek alkalmasak az Európai Unióhoz való csatlakozás lehetőségeinek kihasználására.
A résztvevők hangsúlyozták: fontosnak tartják a regionális szerepkör
bővítését, kistérségi fejlesztéseket, a Brüsszelben beadható megfelelő
pályázatok, projektek készítése céljából.
Győrffy Gábor
Győrffy Gábor tájékoztatott arról, hogy a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési
Tanács zárt eljárásban tesz javaslatot a Miniszterelnöki Hivatal felé a
kulcsfontosságú kérdésekben. A Pályázati Előkészítő Alapra az országosan
2700 pályázatból a régióból 271 pályázat érkezett, amelyekből 20-25 a regionális
operatív programok és infrastrukturális fejlesztések száma, de a
település-rehabilitáció és barnamezős beruházással kapcsolatos pályázatok
száma is jelentős.
Az ügyvezető igazgató külön örömét fejezte ki azzal a kezdeményezéssel
kapcsolatban, amely szerint a Pályázati Előkészítő Alapra benyújtott, de
nem nyert pályázatok közül a fontosabbakat fel lehessen használni a következő
három-négy évben az uniós strukturális alapok elnyeréséhez.
A konzultáció alapján a megbeszélésen résztvevők hangsúlyozták: remélik,
hogy a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács augusztus 27-ei döntése
irányadó lesz a központi döntéshozók számára. A régió megyei jogú
városai csak együtt dolgozva tudják biztosítani a megfelelő helyet a magyarországi
régiók között.
Kalmár István szerint, a Walter Dezső polgármester által kezdeményezett
Győr-Sopron polgármesteri találkozó történelmi váltás volt a városok viszonyában,
amelynek alapján politikai hovatartozástól függyetlenül, pártpolitikán
felül a megyei jogú városok együtt képviselik a régió érdekeit.
tsz
2003. augusztus 13., szerda 00:16
|