CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2024. április 13., szombat, Ida napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

Lapszemle  

Gyógyszert kapnak a szegény országok
2www.dunatv.hu

A Kereskedelmi Világszervezet megállapodást fogadott el a szegény országok szabadalommal védett gyógyszerekkel való ellátásáról. A döntés célja, hogy enyhítsék a gyógyszerszabadalmak világméretű szabályozásának merevségét, valamint hogy lehetővé tegyék a gyógyszeripar nélküli szegény országoknak a létfontosságú gyógyszerek importálását olyan súlyos fertőző betegségek gyógyítására, mint az AIDS vagy a malária.



Magyar műszer is feljutott az ISS űrállomásra
www.nol.hu

Az előzetes terveknek megfelelően automata üzemmódban vasárnap reggel 5 óra 41 perckor összekapcsolódott a Progressz M-48-as jelzésű teherűrhajó a Föld körül 385 kilométer magasságban keringő Nemzetközi Űrállomással, amelyre az orosz űreszköz egy magyar műszert is eljuttatott.
 
A Progresszt egy Szojuz-FG típusú orosz hordozórakéta állította pénteken orbitális pályára. A teherűrhajó két és fél tonna üzemanyagot, tudományos berendezést, vizet, oxigént, élelmiszert és az űrbázison dolgozó két űrhajós számára személyes küldeményeket szállított az ISS-re, amelynek a Zvezda nevű orosz modulján kötött ki – jelentette az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség.

Az MTI értesülése szerint a mostani szállítmánnyal került az űrállomásra a Pille magyar gyártmányú, a kozmikus sugárterhelés mérésére alkalmas eszköz legújabb változata. Ezzel kapcsolatban a szakemberek rámutatnak: egyértelműen a magyar műszer fontosságát és sikerét bizonyítja az, hogy az űrállomás ellátásában a legnagyobb részt vállaló amerikai űrsiklók átmeneti kiválása miatti korlátozott szállítási kapacitás időszakában is helyet kapott a Pille az ISS-re indított tudományos berendezések között. Egy másik példányát két éve már használta az űrállomás legénysége.

A Pillét a budapesti Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI) munkatársai fejlesztették ki több mint húsz éve. Első példányát Farkas Bertalan, az egyetlen magyar űrhajós vitte magával 1980 tavaszán a Szojuz-36 űrhajón a Szaljut-6 szovjet űrállomásra. A Pille azóta több nemzetközi űrprogram részese volt. (MTI)



D-503, az Egyesített Állam hőse megelőzte Orwellt
Népszabadság www.nol.hu
 

Jevgenyij Zamjatyin orosz író Orwell előtt huszonkilenc évvel írta meg a totalitárius államról szóló regényét, amelynek lakói ugyanabban a percben kelnek fel, mennek dolgozni és a nevüket számok helyettesítik.
 
Számokká változtatott emberek, akiknek életét „Az órák táblázata” szabályozza és kényszeríti arra, hogy ugyanabban az időben keljenek, ugyanabban a pillanatban kezdjenek étkezni egy Egyesített Államban, amely ezer éve létezik és a mindenható Jótevő irányítja. Egy totalitárius államban, amelyben az Őrök mindent ellenőriznek és elnyomnak minden másságot.

Ezt, a mai nyelven „orwellinek” nevezhető világot Mi címmel 1920-21-ben írta meg Zamjatyin, huszonkilenc évvel az 1984 születése előtt. Orwell akkor még csak tizenhét éves volt. Nyugaton a könyvet bő tíz évvel korábban publikálták, mint ahogy a nyugtalanító utópiák másik mestere, Aldous Huxley megírta a Szép új világot, amelyről maga Orwell is úgy nyilatkozott, hogy a Miből vett ihletett.

Zamjatyin bolsevik értelmiségi volt, részt vett már az 1905-ös mozgalmakban is és lelkesen üdvözölte az 1917-es forradalmat. De már 1920-ban keményen bírálta a rendszert, azoknak a proletár íróknak az egyre növekvő hatalmát, akik azt állították, hogy mindent a forradalom győzelmének kell alárendelni.

A Mit nem adták ki Szovjet-Oroszországban. 1923-ban felolvasták az írószövetségben és botrány lett belőle. Viszont 1924-ben megjelent Angliában, 1927-ben Csehországban, 1929-ben Franciaországban. Közben hazájában az író élete egyre nehezebbé vált - idézi fel az eseményeket a Corriere della Sera.

A Mi főszereplője D-503 (mivel az Egyesített Államban számok jelölték nevek helyett az embereket), matematikus, akit megbíznak az Integrális megépítésével. Ez egy óriási üveglövedék, amelynek feladata lesz elterjeszteni az egész kozmoszban az államnak a Földön már konszolidált elveit.

D-503 azonban megfertőződik egy irracionális számmal, azaz szerelmes lesz I-330-ba, egy fiatal forradalmárnőbe, aki illegális csoport tagja. A csoport meg akarja szerezni az Integrálist, hogy megdöntse az Egyesített Államot. Az Őrök közreműködésével azonban a Jótevőnek sikerül semlegesítenie az összeesküvést.

A Mi világában az emberek már majdnem robotok. Szolgaian követik az órák könyvének utasításait, amelyek előírják, hogy egyes helyzetekben mit kell cselekedniük. Üvegházakban élnek, az előírt időben és módon szeretkeznek. Van azonban egy hibájuk: működik a képzeletük. Ezért a Jótevő az egész világ lakosságát aláveti a Nagy Műtétnek. Mindenkinek az agyvelejéből kioperálják a képzeletet működtető részt. Az Új Ember végre megfelel az új rendszernek.

A könyv a végén azonban nyitva hagy egy utat a reménynek. A 0-90 terhes és még az agyműtét előtt sikerül elmenekülnie a Zöld Falon túlra.

A szovjet Proletkult egyes tagjainak valóban voltak ehhez hasonló elképzeléseik. A leghírhedtebb talán Alekszej Gasev volt, aki a Taylor-féle ipari termelési módszereket szerette volna megvalósítani az emberek mindennapi életében. Létrehozta Az Idő Ligáját, amelyben a tagoknak pontosan fel kellett jegyezniük napi időfelhasználásuk minden percét. Javasolta azt is, hogy a gyakran használt kifejezéseket helyettesítsék betűkkel vagy számokkal. A kommunikáció mechanizálásának nevezte az ötletet.

Jevgenyij Zamjatyint csak Maxim Gorkij pártfogása mentette meg a letartóztatástól. Sztálin engedélyezte, hogy külföldre távozzon. Az író 1937-ben Párizsban halt meg. (MTI)



Házi őrizet vírusterjesztésért
www.gondola.hu

Egy 18 éves amerikai fiatalembert vádoltak meg Seattle amerikai nagyvárosban pénteken a Blaster B nevű számítógépes vírus terjesztésével.

John McKay, amerikai szövetségi ügyész - aki a vádemelési javaslatot egy bíróság elé terjesztette - kijelentette, hogy Jeffrey Lee Parson tevékenysége rendkívül veszélyesnek bizonyult. Magánszemélyek és vállalatok számítógépeit előre megfontolt szándékkal egyaránt megfertőzte. Ha bűnössége végleg beigazolódik, akár tíz évi szabadságvesztésre is ítélhetik - mutatott rá jelentésében az AFP francia hírügynökség.

Néhány órával korábban a Minnesota államban lévő St. Paulban is házi őrizetbe helyeztek egy tizenévest, aki ellen úgyszintén hasonló vádemelési kérelemmel élt a helyi ügyészség.

A vírus a fertőzött szervereket gyakran lefagyasztja, és ezzel jelentős károkat okoz a felhasználóknak, az NT alapú, Windows NT4, 2000, XP, 2003.NET rendszerekben található biztonsági hiányosságokat használja ki. Augusztus 12-én jelent meg, és automatikusan fertőz, hogy valamelyik rendszerben biztonsági hézagokat észlel.
A Microsoft honlapjáról ingyen letölthető patchcsel, vagyis telepített javítócsomaggal lehet védekezni ellene.
(MTI nyomán)



Loránd Ferenc az intézményes tudathasadásról
Ahogy tetszik
ww.magyarhirlap.hu

/Fotó:  Loránd Ferenc oktatáskutató szerint nálunk a tanulóknak nincsen módjuk rá, hogy megismerjék a saját képességeiket, kipróbálják, hogy miben jók és miben gyöngébbek fotó: Dezsô Tamás/

Itt az új tanév. Ön szerint az ezer sebből vérző közoktatásnak mi a legnagyobb gondja ma?
A legnagyobb gondot abban látom, hogy az oktatásügy szorosan vett szakmai kérdéseiről jószerivel nem lehet úgy vitatkozni, hogy ez eltérő nézetek ne kapjanak egyszersmind pártpolitikai felhangot. Pedig a nevelés ügye sokkal fontosabb annál, hogy pillanatnyi pártérdektől vezérelve irányítsuk. Finnországban amikor a szociáldemokrata kormányzás megbukott, akkor az őket követő konzervatívok egy ujjal sem nyúltak a komprehenzív (átfogó) szemléletű közoktatáshoz. És úgy elhúztak az elmúlt húsz évben, hogy csak úgy porzott utánuk az út. Katasztrófa, hogy nálunk nincsen szakmai jellegű párbeszéd az oktatáspolitikában. Nem az számít, hogy mit mond, hanem az, hogy ki mondta. Tudjuk vagy feltételezzük a pártállását. S így megszentségtelenítünk szent ügyeket.

Szent ügyek?
Igen. Nekem az öregek és gyerekek ügye szent ügy. Meg vagyok róla győződve, hogy a társadalomnak vannak mindenek fölött álló érdekei: ilyen a következő generáció boldogsága, megélhetése, érvényesülése, önmagával való elégedettsége. Ez aztán tényleg a nemzet, a haza ügye, ha már ezeket a magasztos szavakat hitelesen akarjuk használni. Katasztrófa, hogy az erről folytatandó eszmecserének, közös munkálkodásnak nincsenek meg a kitaposott útjai, nincsen kultúrája.

Ön az Országos Köznevelési Tanács elnöke. Ott sikerült a párbeszéd légkörét megteremteni?
Nagy önfegyelemmel, igen. Korántsem gondolkodik a tanácsban mindenki egyformán. De a közös felelősség okán képesek vagyunk eltéréseinket kulturáltan és az eltérő nézeteknek is kijáró tisztelettel elfogadni. Most jelenik meg egy kötet az OKNT 2002-es évéről. A kötet teljesen korrekt. Imponáló, ahogyan kiderül belőle, hogy vannak mindenféle párt- és egyéni érdekek fölött álló közös ügyeink.

Több előadásában, publikációjában szólt arról, hogy a rendszerváltozás óta tovább erősödik a tudás elosztásának polarizációja. Ebben az egész értelmiségnek óriási a felelőssége.
Sajnálatos módon abban minden elit megegyezik, hogy a saját utódait akarja az elitbe bejuttatni. Ez zsigeri reflex. Benne gyökerezik a máig szinte érintetlen feudális gondolkodásunkban és tudatunkban.

Jóindulatúan mondhatjuk azt, hogy a vezető értelmiségi azért viszi elit iskolába a gyerekét, mert a legjobbat akarja neki.
Ezt nem is lehet senkinek a szemére vetni. Ha egy oktatási rendszerben akkora különbségek létezhetnek az iskolák között, mint nálunk, magától értődik, hogy aki teheti, igyekszik a legjobb - mindenesetre a legjobb hírű - iskolába bejuttatni a gyerekét. Attól nem változik meg az oktatási rendszer szelekciós logikája, hogy a saját gyerekemet nem próbálom az általam jobbnak vélt körülmények közé juttatni. A mostani mechanizmus azt is magához idomítja, aki nem ért vele egyet.

Vagyis a probléma nem az egyének szintjén oldható meg.
Pontosan. Ilyen egyszerű a dolog. És nem is a pedagógusokon múlik. Megőrülök, amikor arról olvasok, hogy át kell állítani a pedagógusok tudatát. Mi vagyok én, váltókezelő? Nagyon egyszerűen szólva ez egy marhaság. Hiába hangzanak el az elmélet szép müezzinénekei, ha a gyakorlat lényegében érintetlen. Igazat adhat nekem, elérzékenyülhet a leszakadók sorsától az a szerencsétlen tanár, de aztán kénytelen-kelletlen azt teszi, amit a praxis diktál.

És mit diktál a mai praxis?
Szinte évszázada ugyanazt. A magyar iskolaszerkezet lényegében változatlanul ugyanolyan, mint a Kádár-rendszerben, a Rákosi-érában, sőt olyan, mint 1945 előtt. Az alapképzés után jön a szelekció: a gimnáziumba kerül huszonöt százalék, a szakközépbe huszonöt, a szakmunkásképzésbe pedig durván ötven. Ma az arányok a szakközépiskolák irányába tolódnak el, de az változatlanul kimutatható, hogy melyik társadalmi rétegből melyik képzési formába kerülnek a fiatalok. A magyar iskolarendszer azt tartja alapvető feladatának - ha bevallja, ha nem -, hogy a társadalom fennálló rétegzettségét segítse reprodukálni.

Létezik egyáltalán olyan oktatási intézmény, amelyik ellene dolgozhat ennek a folyamatnak?
Több mint tíz éve küzdök azért, hogy legyen Magyarországon olyan iskola, ahol nincsen szelekció az alapképzés után. 12-13 évre érvényes "vízuma” van arra a gyereknek, hogy ugyanabban az iskolában maradhasson. Ott, ahol az elágazások és választások (lehetőség szerint minél későbbre halasztva) beépülnek az egységes iskolába.

Ez az angol comprehensive school vagy a német Gesamtschule magyar változata?
Úgy van. Létező iskolatípus. Nem én találtam ki.

Milyen sikeres, ahol már működik?
A németet ismerem közelebbről. A legjobb tanulmányi eredményeket ott is a gimnáziumok érik el, nem ezek az iskolák. Mármint ha egy iskola sikerét azon mérem le, hogy milyen az egyetemekre való bejutás aránya. Ám nemcsak így lehet mérni.

A magyar középiskolák eredményességi listáját aszerint állítják föl, hogy honnan milyen arányban vettek föl a felsőoktatásba gyereket.
A magyar pedagógiában csak most jelenik meg a hozzáadott érték fogalma. Meg kell nézni az inputot (milyen gyerekekkel kezdődött a folyamat), és ahhoz képest kell megvizsgálni az outputot, a végeredményt.
Tudjuk, hogy könnyen és gyorsan tanuló, kiválogatott diákokkal érnek el sikereket az elitnek mondott iskolák.
Kis túlzással szólva, az ilyen helyeken akár ne is legyen tanár. Ezek a gyerekek szinte maguktól is (otthoni segítséggel, persze) megtanulják a tananyagot. Düsseldorf külvárosában meglátogattam egy Gesamtschulét. Oda éppen olyan arányban vették föl a városi zaj elől a kertvárosi részbe kiköltözött középosztálybeli család gyerekeit, az ott élő török vendégmunkásokéit meg a helybéli egykori parasztokéit, amilyen arányban azok ott éltek Úgy gondolják, hogy a szocializáció mikéntje, az élettapasztalat megszerzése, a társadalmi rétegek egymás közötti kommunikációjának elsajátítása a felsőbb rétegek gyerekei szempontjából is fontos. Hiszen felnőttként is együtt fognak élni egymással.

Nem éppen jászladányi praxis.
Hát nem. Ráadásul minden tanuló jobban teljesített, mint ahogy elvárták tőle. Az említett düsseldorfi iskola tanulói a befejezéskor mindahányan egy szinttel jobban teljesítettek, mint ahogyan a tanító néni tízéves korukban leírta róluk.

Az iskola sok "hozzáadott értéket” termelt.
Igen, de az is biztos, hogy a tízéves gyerekek számára készített prognózisok teljességgel megbízhatatlanok.

Az alkotókedv alkímiája

A víz évének nyilvánította az UNESCO az idei esztendôt. Ezért rendeztek a nyáron e témakörrel nemzetközi kortársi seregszemlét Ausztria legnagyobb alpesi tava – a Salzburg-tól keletre fekvô Attersee – mellett az azonos nevű helység
kiállítási csarnokában. A tárlat kurátora, dr. Peter Baum professzor a közelmúltban megnyílt linzi Lentos Kunstmuseum gazdag anyagából válogatta a munkák zömét. Így került harmincnál több művésztôl kereken hetven alkotás a nyilvánosság elé. A tó nevét művésznévként használó Christian Ludwig
Attersee életművét a budapestiek is láthatták pár évvel ezelôtt, akárcsak a szintén európai hírű és rangú, egykori COBRA-csoporttag Pierre Alechinsky munkásságát, s a listán találomra tallózva még Maria Lassnigot avagy Rolf Aignert is. Peter Baum régóta ismeri és tiszteli a magyar művészeket, ezért a nemzetközi rendezvény „vendégországának” nevezte ki hazánkat, s négy alkotót hívott meg – Klimó Károlyt, Radák Esztert, Szűcs Attilát és Záborszky Gábort –, akik kimondottan erre az alkalomra szánt, vadonatúj munkáikkal jelentkeztek a rangos mustrán.
Folytatás a 22. oldalon
 
A komprehenzív iskola legfőbb érdeme, hogy igazságosabb?
Nem. Amikor tíz éve elindítottam a hazai komprehenzív oktatás bevezetése melletti offenzívát, komoly vitám volt az elitképzés híveivel. Én is az elit képzés híve vagyok, de csak így külön írva. Legyen a képzés elit! Vitapartnereim azzal érveltek, hogy a mi kis országunk húzóereje mindig is a szellemi erő volt, a tudás elitje, a sok Nobel-díjas. Az unióban is ez a vivőerőnk, és ha gazdaságosabb és biztosabb a szellemi elitet az elit iskolákban kiválasztani, akkor minek erőlködünk valami egészen mással? Nem ízlésem szerint való gondolkodás, de van benne logika. Igen ám, de ma azt mondják, hogy külföldi tőke - többek között - azért nem jön be hozzánk, mert diplomás munkaerő van elég, ámde korszerűen képzett szakmunkás nincsen. A társadalom tehát nem versenyképes, ha megelégszünk az elitképzéssel. És akkor arról még nem is beszéltem, hogyan kommunikálunk egymással, milyen katasztrofális a kulturáltságunk általános szintje.

Tizenéve ijesztgetjük magunkat a latin-amerikanizálódás veszélyével, csak éppen nem sokat tettünk eddig ellene.
Az egyik legizgalmasabb probléma, és nem is tudom rá igazán a megoldást: hogyan képes elválni a pedagógusok úgymond krémjének agyában is a nemzeti tudat és elkötelezettség a saját mikrovilágának összefüggéseiben való hasonlóképp felelős gondolkodástól? Egy jó iskolaigazgató például elismeri egy beszélgetésben, hogy tragédiához vezet, ha a társadalom tovább szakad, ám azt a javaslatot, hogy az ő középiskolájukban nem kellene felvételiztetni, merényletként értelmezi. Az iskola is foglya a rossz szerkezetnek, amelyikben kivívta a rangját. Intézményi tudathasadás.

Megint visszakanyarodunk oda, hogy az egyes szereplők szintjén nem oldható meg a társadalmi szempontból veszélyes helyzet. Ráadásul folyton "jó iskolákról” beszélünk. Jól érzik magukat ott a gyerekek?
Mikor érzi jól magát valaki? Ha tudja, hogy szükség van rá. Ha nemcsak jól vagy rosszul végrehajt, hanem dönt is. Akkor tanulhatja meg a felelősséget, az önfegyelmet. A magyar iskola mindig centrálisan irányított intézmény volt, amelyben hol ilyen, hol olyan ideológia szerint akartak meghatározott értékrendű embereket előállítani. Ez így van a Horthy-rendszer óta máig. Nem is lesz a gyerekből szuverén felnőtt. Nálunk az emberek nem a saját gondolataikért és tetteikért felelősek, hanem azért, hogyan hajtották végre azt, amit mondtak nekik. Jön egy rendszerváltás, sőt elég egy négyéves kurzusváltás, és öt perc alatt úgy fújja el némelyek megtanult nézeteit és viselkedését, hogy hányingert lehet kapni tőle. Ezt a társadalmi jelenséget az iskola reprodukálja. Nálunk például nincs értéke a hibának, egy színvonalas tévedésnek sem.

Milyen egy színvonalas tévedés?
Olyan gondolatmenet eredménye, amelyhez önállóan jutott el valaki, csak egy ponton esetleg eltévedt. Ennek a teljesítménynek az értékelése teljesen idegen a mi iskoláinktól. Óriási a verseny az elit iskoláknak nevezett "versenyistállókban”, egyoldalú az emberi minőség megítélése, s ez mindenképpen káros. Ki a sikeres ember? Az, aki az éppen adott karrieralgoritmusban a legrövidebb idő alatt a legmagasabbra tudott hágni? Vagy az, aki elégedett, boldog, és azt csinálja, amit szeret? Akinek lehetősége volt arra, hogy kiismerje magát, megbizonyosodjék saját korlátairól és erényeiről? Az önmegismerés, a saját adottságok kipróbálása és kiismerése a mai magyar iskolák zömében szóba sem jöhet. Az iskola dolga pedig az volna, hogy a gyereket elvezesse jelenvaló és lehetséges önmagához. Nálunk a gyerek csak tárgya a nevelésnek. Az alany én vagyok: a pedagógus, a szülő, mert én tudom, hogy mi kell neki. Ma már romantikusnak hangzik, alig merem kimondani, de a legfontosabb mégis az, hogy legyen értelme az életednek.

Pályakép

Loránd Ferenc (73) pedagógus, oktatáskutató, kandidátus. A Kertész utcai dolgozók iskolájában túlkoros, hátrányos helyzetű gyerekeknek alapított intézmény igazgatójaként szerzett nevet a szakmában az 1970-es években. Páratlan kísérletérôl könyvet írt, A Kertész utcaiak címmel, a Balázs Béla Stúdióban pedig Mihályfy Sándor készített filmet róla. Számos könyv és szinte megszámlálhatatlan mennyiségű tanulmány szerzôje. Bô évtizede érvel a komprehenzív oktatás hazai bevezetése mellett. Értékek és generációk címmel tavaly jelent meg válogatott tanulmányainak gyűjteménye. A Pedagógus-továbbképzô és Módszertani Információs Központ tudományos fômunkatársa. Az Országos Köznevelési Tanács elnöke.
 
Legutóbbi könyvében meg is írta, hogy ma folyton azt kérdezik a fiataloktól: miből fogsz megélni? És ez persze fontos kérdés. De azt is meg kellene kérdezni legalább egyszer: miért fogsz élni?
Hozzá kell tennem: a társadalom jelentős részének a miből élsz, egyelőre, sajnos, kizárólagosan fontos kérdése.

Sok esetben a tehetős szülő szíve is majd megszakad a csemetéért, aki az elit iskolában óriási megterhelésnek van kitéve. De hajtja, mert azt hiszi, ezzel tesz neki jót.
Ez megint a rendszer káros logikája. Azt, hogy egy ember felnőttként megtalálja önmagát és a megélhetését a társadalomban, nem lehet tesztekhez és időpontokhoz kötött mesterséges szelekcióval elérni. Vekerdy Tamás mondta egyszer: az, aki meg meri határozni, hogy egy tízéves gyerek tehetséges-e, vagy sem, aki megmondja, hogy ki való, és ki nem a nyolcosztályos gimnáziumba, az csaló, és hazudik.

Az ön legfontosabb törekvése évtizedekkel ezelőtt a könyvben és filmen is megörökített Kertész utcai iskolában az volt, hogy a fiatalok igazi demokráciát tapasztaljanak meg. Dönthessenek a saját sorsukról. Erre, úgy látszik, egyik rendszer sem vevő.
Ebben megint semmi sem változott. Az emberi érintkezések nem a demokratikus technológiák szerint folynak. Férfi- és felnőtturalom van a családokban. Az emberek abban nőnek föl, hogy hierarchia van, és mások döntenek rólunk. A legjobb szándékúak úgy ideologizálják ezt meg, hogy én tudom az érdekeidet, azért döntök rólad én. Ez annyiban igaz, hogy esetleg a távlatos érdekeit én tudom jobban, bár én is tévedhetek, de nem lehet a gyerek életét folytonosan alárendelni annak a holnapnak, amit én szánok neki, akár a legjobb indulattal. A gyereknek a jelenéhez is joga van.

Csak nem tudja érvényesíteni a jogát, mert gyerek. Hogyan sikerült a túlkoros, bizalmatlan, nehéz helyzetű fiatalokkal elhitetnie a Kertész utcai esti iskolában, hogy hallgat rájuk, és igazi demokráciát akar?
Nem is tudtam volna másképpen csinálni. Mint afféle "középosztálybeli fehér embernek” fogalmam sem volt arról a szubkultúráról, amelyben azok a fiatalok éltek. Csak tőlük maguktól tudtam tanácsot, segítséget kérni. És nem is próbáltak átverni.

Mert érezték önben a jó szándékot?
Nem erről volt szó. Azt érezték, hogy őszintén tanácstalan vagyok. Nem pedagógiai manír volt. Szükségszerűség. Elkezdett közük lenni önmagukhoz, a saját sorsukhoz és a másik sorsához is. Nem karitatív cselekedetben vettek részt, ha tanácsoltak valamit - ettől kiütést is kaptak volna -, hanem nekem segítettek egy szakmai probléma megoldásában. Így aztán megtapasztalták, hogy milyen az igazi kudarc és siker, amiért ők feleltek. Aki csak végrehajtó, ezt soha nem érezheti. Az iskolai demokrácia ma (is) álságos, a diákönkormányzat a tanárok meghosszabbított keze. Ebből pedig nem kérnek a gyerekek, és igazuk is van.

Azt írta egyik cikkében, és ez is összefügg a demokrácia gyakorlásával, hogy a fegyelem nem külső kényszer hatására alakul ki.
A fegyelem az erők koncentrálásának képessége. Képes vagyok-e abból az esetleg kevés pénzből kijönni, amit éppen keresek? Képes vagyok-e nem félkész terméket kiadni a kezemből, csak azért, mert éppen lusta vagyok vagy fáradt? Ez a fegyelem, nem pusztán a külsődleges parancs végrehajtása. A szabályokat is azért tartom be, mert elfogadom. Ha beleszólhatok a szabályok kialakításába, persze, könnyebben megy. A gyerekeket nem vonjuk be azoknak a normáknak a kialakításába, amelyek az ő életüket szabályozzák. Pedig számos esetben megtehetnénk.

Öntudatos polgárokat akarunk látni, de nem engedjük megtanulni a demokráciát?
Sajnos, ez így igaz. Csakhogy ez a "demokráciásdi” csakugyan fárasztó, és a társadalmi együttélés jelenlegi viszonyai közepette nem is kockázatmentes. Könnyű kijelenteni, hogy a tanároknak is vállalniuk kellene az ezzel járó kockázatokat és több munkát, hogy önállóan kellene elhatározniuk, miben engedik át a döntés jogát, és miben nem, akár a tanügyi bürokráciával szemben is. Kimondani könnyű, megvalósítani korántsem. Mert hogy engedelmeskedni nemcsak a diáknak, a tanárnak is mindig egyszerűbb.

Szóval egy másmilyen oktatási rendszer kellene?
S egy másmilyen társadalom is!
 
Szarka Klára



Ki vezet rosszabbul? Ki tör a legtöbbet? Ki a legönkritikusabb?
www.gondola.hu

Az olaszokat tartják Európa legrosszabb autóvezetőinek. A regisztrált gépkocsik számához képest Németországban, utána pedig Nagy-Britanniában történt a legtöbb baleset.
A Direct Line biztosítótársaság megbízásából készített reprezentatív felmérés szerint a megkérdezettek 36 százaléka válaszolta, hogy az olasz autóvezetők képességeit értékeli a legkevesebbre. Ezzel az olaszok még a franciáknál és a spanyoloknál is rosszabb bizonyítványt kaptak a felmérésben. Viszont a megkérdezettek 27 százalékának véleménye szerint a legjobb autóvezetők a németek, és őket követik a britek és a hollandok. A felmérés készítése során ezer-ezer embert kérdeztek meg Nagy-Britanniában, Spanyolországban, Franciaországban, Olaszországban és Németországban.
A biztosítótársaság szerint azonban a baleseti statisztikák ellentmondanak a felmérés eredményének. Így például a regisztrált gépkocsik számához képest Németországban, utána pedig Nagy-Britanniában történt a legtöbb baleset. Míg Németországban 0,8, addig Olaszországban csak 0,6 százalékos volt a baleseti arány 2001-ben.
Végül a felmérés azt is megmutatta, hogy a németek, mint autóvezetők maximálisan önkritikusan ítélik meg teljesítményüket: a megkérdezett németek 18 százaléka sorolta honfitársait Európa legrosszabb autóvezetői közé. Náluk rosszabb osztályzatot csak a holland autóvezetőknek adtak a felmérés során megkérdezett németek - áll az AFP jelentésében. (MTI nyomán)



Manipulált felvételt sejtenek a National Geographicban
ww.nol.hu
A Magyar Természetfotósok Szövetsége (MTSZ) szerint manipulált fotó került a National Geographic (NG) magyar kiadásának májusi címlapjára – mondta a szövetség elnöke csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.
 A szövetség feltételezése szerint természetfotónak tüntettek fel egy preparált állatokkal készített stúdiófelvételt - közölte Kalotás Zsolt. A tiszavirágra lecsapó jégmadarat ábrázoló felvétellel kapcsolatban a fotósok szerint több biológiai és fotótechnikai aggály merült fel. A szakmai szövetség kételyeinek eloszlatására pedig mind a mai napig nem kaptak választ a magyarországi szerkesztőségtől, illetve a szerzőtől.
Kalotás Zsolt elmondta: Papp Gábor, az NG magyarországi főszerkesztője kereste meg a szövetséget azzal, hogy mondjanak véleményt a felvételről, amellyel kapcsolatban más részről is aggályok merültek fel. A főszerkesztő még a lap megjelenése előtt, de már a nyomdába kerülés után kérte az MTSZ véleményét.
Kalotás Zsolt szerint ellentmondás van a kép készítési technikája, eljárásai és az alatta olvasható szövegben megfogalmazottak között is.
Az érveik szerint kérésznek a képen felvett pozíciója és „lehetetlen” test- és lábtartása, valamint a mozdulatlanságot jelző fodrozódásmentes víztükör keltette fel figyelmüket. Hiteltelen a fotón a jégmadár fejtartása is, mert a madár repülés és zsákmányra tartás közben mindig előre tartja fejét. Természetellenesnek ítélik a madár szárnytartását is. Preparátumra utal az is, hogy a jégmadár a vízfelszínről sem tud anélkül zsákmányolni, hogy ne csapjon bele a vízbe, márpedig a felvételen ilyen helyzetben látható. A fotón a jégmadár szeme körül hiányoznak a bőrgyűrűk, ami szintén arra vall, hogy kitömött állat látható a képen - érvelt Kármán Balázs, az MTSZ alelnöke.
A lappal folytatott egyeztetések alkalmával a washingtoni anyaszerkesztőség képviselője mindvégig kitartott amellett, hogy hiteles természetfotóról van szó.
Ugyanakkor a felvétel készítője eddigi megkeresésükre nem kívánt reagálni, és nem is tett kísérletet arra, hogy bebizonyítsa: valóban a természetben készítette felvételét – állították. A vitatott fotó szerzőjét az idei természetfotós versenyükből kénytelenek voltak kizárni, mert „egyértelművé vált”, hogy a pályázatra benyújtott kép elkészítéséhez kitömött állatokat használt.
Az NG magyarországi szerkesztőségének képviselője a sajtótájékoztatón mindössze annyit mondott: a kifogásolt fotót valamennyi nemzeti lapjukban leközölték. A szerkesztőség az összes rendelkezésére álló információt eljuttatta az MTSZ-hez. (MTI)



2003. augusztus 31., vasárnap 16:12


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület