|
Emléktáblát avattak az egykori evangélikus teológia épületén
Az emberi építményeknek hangulatuk, üzenetük, tanúságtételük
van. És az épületeknek lelkük is van, amely a bennük élő emberek lelkéből
adódik össze. Ezért a mai Deák tér végében álló egykori evangélikus teológia
impozáns épületének lelkéhez a szolgálatra elhívott egykori tanárok és
diákok lelke is hozzáadódik
Ittzés János a Magyarországi Evangélikus Egyház
Nyugat-Dunántúl püspöke Pál apostolnak szavaival – az egykori soproni
evangélikus teológia tanárok és diákok élete által meghatározott genius
locit felidézve – köszöntötte az egybegyűlteket:
,, Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért, emlékezvén
rólatok a mi imádságainkban; szüntelenül emlegetve a ti hitetek munkáját,
és a ti szeretetetek fáradozását, és a mi Urunk Jézus Krisztus felől való
reménységeteknek állhatatosságát az Isten előtt, a mi Atyánk előtt".
,,Ebben az épületben működött 1930-51-ig a Pécsi
Erzsébet Tudományegyetem Evangélikus Hittudományi Kara, tervezte Sándy
Gyula műegytemi tanár." - olvasható az ötven éve végzett évfolyam öregdiákjainak
kezdeményezésére, a soproni Evangélikus Egyházkerület által állítatott táblán
a felirat.
Gabnai Sándor, Ittzés János püspök, Jankovits Béla esperes, Magassy
Sándorné, Volker Menke lelkészek
Nem egyszerűen az épületre emlékeztek a szemerkélő
őszi esőben egybegyűltek. Az Erzsébet Tudomány Egyetem Evangélikus Tudományi
Fakultása 21 esztendőn keresztül a magyarországi evangélikus egyház lelkészképzésének
intézménye volt, az emlékezés ezért a teológián folyó munkának, és
a munkára elhivatottaknak is szólt, azoknak, akik Isten szolgáiként a jövendő
nemzedékét nevelték. Egykori diákok, hallgatók, vizsgák, órák, ünnepélyek
emlékének is szól a tábla, amely a professzorok, az intézményben tanítók
szavát, gesztusait is idézi.
A táblaavató elsősorban a hálaadás alkalma volt:
az 1930-51 közötti időszak lelkésznevelő szolgálatáért mindazokért, akik
egykor az épületben hittel, reménységgel és szerettel végezték munkájukat,
akiket Isten eszközül hívott el, arra, hogy rajtuk keresztül százezrekhez
jusson el az Evangélium. Huszonegy évfolyam végzett lelkésze vitte Sopronból
a gyülekezetekbe az evangélium világosságát.
És szomorúságról is szólt az emlékezés:
- Fáj a szívünk, mert minél többet veszít az ember, annál inkább
szomorúbb a lélek; mert nem egy házat veszítettünk el 1951-ben, nem a kedves
soproni intézmény szűnt meg, hanem a munka, a szolgálat feszítettett keresztre
embertelenül, egyházellenes döntésekkel. Számunkra nem kétséges, hogy akkor
a lendület valóban megtört. Budapesten a Teológiai Akadémián másképpen
folytatódott a munka. - szólt a püspök az egybegyűltekhez, volt diákokhoz,
a teológiához kötődő soproniakhoz.
Végül az emlékezés, és a tábla a reménységről is
szólt, hiszen az intézmény nehéz élethelyzetben, a megcsonkított Magyarországon
született meg, – Pozsony, Eperjes után, – egy szűkreszabott élettérben,
a hazai evangélikusság gerinc-roppantotta életkörülményei között. De megszületett
és működött.
Örökséget és teljesítendő küldetést ró minden evangélikus
egyháztagra és sopronira egyaránt a teológia szellemisége.
Szabó Lajos az Evangélikus Hittudományi Egyetem
rektora is köszöntötte az egybegyűlteket. Még ma is sokszor és sokan ejtik
ki Sopron nevét a mai evangélikus teológián, amelynek a könyvtárában a
,,soproni anyag" az, ahol valóban tudományos precizítással elhelyezettek
a könyvek.
- Van mit felépítenünk és továbbépítenünk, és van miért hálával
gondolni az elődökre. A soproni elődők méltó utódaivá kell lennünk -
hangsúlyozta a rektor, aki szólt arról is, hogy bizony hiányzik az az ,,ereklye"
, az a hely, amely a ,,nagy" múltat idézi a diákoknak.
"Jelentem, hogy megtisztelű feladatomnak eleget tettem, a magyar
iparosok és munkások becsületes munkájával az építést befejeztem. Isten
engedelmével, Sopron építészetérti lelkesedéssel, hazám és egyházam javára
építettem e művet, hogy kő kövön maradjon, időtlen időkig." E szavakkal
adta át az épületet és a díszes művű aranyozott kulcsot dr. Bozóky Gyula
rector magnificusnak, aki a Kormányzótól kapott engedély után tárta ki
az egyetem kapuját.
Az avatóbeszédet dr. Klebelsberg Kunó gr. vallás- és közoktatásügyi
miniszter tartotta. Az avatást követő napok a berendezések, bútorok elhelyezésével
és a költözéssel teltek. November 15-én ünnepélyes szertartás keretében
búcsúzott a teológia régi épületétől, mely 270 éven át otthona volt, és
foglalta el új Deák-téri palotáját és maradt ott 1951-ig.
Nagyhírű teológusok és tanárok oktattak az épület falai között.
Közülük is említést érdemel báró dr. Podmaniczky Pál, Németh Sámuel, dr.Kiss
Jenő, dr. Wiczián Dezső, dr. Jánossy Lajos, dr. Karner F. Károly, dr. Kovács
Sándor, dr. Prőhle Károly, dr. Deák János, dr. Payr Sándor.
(Soproni Szemle; Bánkiné Dalmay Ágnes) |
- A teológia alapozta meg mindazt, ami a szolgálatomat gyümölcsözővé
tehette; annyira örömteli volt, hogy a teológia évei alatt a gyülekezeti
élet és a teológián tanultak összeforrtak. Azt amit itt tanultunk a soproni
gyülekezi életben tudtuk elmélyíteni, úgy, hogy az így szerzett tapasztalatok
a későbbi szolgálatomban is mindig segítettek. - mondta Szimon János
nyugalmazott evangélikus lelkész, aki 1948 és 1951 között volt hallgatója
az egyetemnek, amelyet követően Budapestre került, majd egy somogyi faluba
lelkésznek. Szimon János 1980-től 1998-ig a soproni gyülekezet lekésze
volt.
- 1939-43-ig voltam hallgatója a teológiának és jól emlékszem Sándy
Gyula bácsira, aki ezt az épületet tervezte. Akkoriban nagyon sok templomot
építettünk - emlékezett vissza a teológián eltöltött időszakra Sümeghy
József, öregdiák, nyugalmazott evangélikus lelkész, aki megmutatta
az ifjúsági köri elnöki szobájának a mai Deák térre néző ablakát is. A
sok, máig szívesen őrzött emléke között említette, hogy négy éven keresztül
minden hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön Pröhle professzorral, együtt
jöttek be a teológiára. A 38-39-es ifjúsági köri mozgalmakban is
jelentős részt vállalt Sümeghy József, aki Németh Lászlóval, Karácsony
Sándorral, – mint mondja – Móricz Zsiga bácsival, Reményik Sándorral is
találkozott azokban az években. Reményik '43 tavaszán szállt meg a teológián.
Sümeghy József és Szimon János, a soproni teológiai egykori diákjai
- Itt a kövek beszélnek – mondja Sümeghy nagytiszteletű úr,
aki kissé azt sajnálja, hogy azt egyre kevesebben értik, és arra egyre
kevesebben kíváncsiak.
- Akkoriban nagyobb volt az összetartás és a hazaszeretet, a teológián
és általában a városban is. Sopron közhangulatát is befolyásolta az, hogy
teológia működött a városban. Mára már megfogyott a szeretet, a városhoz,
az egymáshoz, a népünkhöz fűződő; a magyar nyelvünkhöz kötődő szeretet
sincsen már meg - mondta a teológia öregdiákja, akivel együtt reménykedjünk
abban, hogy a ma felavatott tábla valamit hozzátesz ahhoz, hogy még a jövőben
is ideje és alkalma legyen az épület, a ház falai és kövei által látott
valamikori szeretetnek, szolgálatkészségnek, hagyományokhoz való ragaszkodásnak,
hűségnek és tisztességnek.
T.É.
2003. szeptember 09., kedd 23:59
|
