A nyeremény: egy hét Sopronban
A nyeremény: egy hét Sopronban
- Vendégek Belgiumból -
Egy Sopronban eltöltendő hét volt a nyereménye annak
a vetélkedőnek, amelyet a tavaly decemberben a belgiumi Eupenben a négy
napig tartó – népművészeti kirakodóvásárral, étel-, italkóstolóval, néptáncos
bemutatóval, dzsesszkoncerttel egybekötött – , Sopront bemutató eseményen
rendeztek.
A vetélkedő boldog nyertese Linda Schmitz, harmincnégy
éves ápolónő harmadmagával – testvérével és barátnőjével – érkezett Sopronba.
A tizenkét órás autóutat megtett vendégek először
járnak Magyarországon; elmondták: a város sajátos történelmi hangulata
mellett leginkább az itt élők közvetlensége, segítőkészsége tűnt fel nekik.
|
Schmitz Linda, a soproni vetélkedő nyertese
|
A programokban gazdag hét alatt, a városnézés, múzeumlátogatás,
Sopron környékének bejárása mellett a jellegzetes soproni ételeket, italokat
is megkóstolták a vendégek, akik azt már elhatározták, hogy soproni Kékfrankost
mindenképpen visznek majd emlékbe.
Schmitz Rainer elektrotechnikus úgy találja, hogy
az Európai Unióba készülő Magyarország nem sokban különbözik a többi
uniós tagállamtól. A Polgármesteri Hivatalban Németh Éva irodavezető köszöntötte
a vendégeket, akiknek elmondta: turistaként is visszavárja őket Sopron.
|
Német Éva irodavezető és a vendégekkel: Schmitz
Linda, Sonja Poqvay és Schmitz Rainer |
B.T.É.
Kapcsolódó cikk:
Belgiumi
Magyar Hét soproni résztvevőkkel
Jó volt
Belgiumban magyarnak lenni
2003. szeptember 10., szerda 01:04
|