Az Alma Mater százados épületeinek tövében gyűltünk ma össze azért, hogy tiszteletet adjunk, s emlékezzünk azokra a honfitársainkra a soproni és egyetemi polgárokra, akik részesei voltak a negyvenhét évvel ezelőtti októberi napoknak, akik átélték és személyes bátorságukkal, tettre készségükkel, cselekedeteikkel előbbre vitték hazánk tán legszebb huszadik századi vállalkozását, 1956-os forradalmunkat és szabadságharcunkat.
A történelmi emlékezet mindannyiunk közös öröksége s nem különben kötelezettsége is, hogy emlékezzen 1956 októberére, szabadságszeretetünk jelképére. Mi kései utódok nem hagyhatjuk, hogy feledésbe merüljenek a történelmi tettek, vagy kiszolgáltatva mindenkori rövid távú törekvéseknek, eredeti üzenetüktől távoli vagy azzal ellentétes érdekek köntösébe burkolják azokat.
1956-ban az emberek egy akarattal kiáltottak az igazságért, egy akarattal határozták el, hogy újrateremtik az ország rendjét, megteremtve a mindenki számára élhető Magyarországot.

„Nem győztünk, de harcoltunk.
Nem törtük meg a zsarnokságot, de feltartóztattuk.
Nem mentettük meg a hazánkat, de védelmeztük"

Hölgyeim és Uraim!

Idézzünk fel most néhány eseményt, melyek érzékeltethetik az akkori történéseket:
Október 21-én az akkori Dimitrov téren (azelőtt és ma is Szent Imre tér) 30-40 fő részvételével rendezett ifjúsági gyűlésen a szegedi és budapesti egyetemistákkal való egyetértés jegyében tájékozódik a diákság az eseményekről.
Október 22-én a SOTEX kultúrházban kb. ezer fős, a diákság többségének  részvételével rendezett  gyűlésen,   felforrósodott hangulatban, de rendben és fegyelmezetten lezajlott eseményen kimondták  a  MEFESZ  (Egyetemi  és  Főiskolai  hallgatók rétegszervezete)    megalakulását megválasztották    ideiglenes intézőbizottságát.
Elfogadják azt a proklamációt, amely jó néhány pontban fogalmazta meg a diákság követeléseit.
A követelések egyaránt vonatkoznak a nemzeti sorskérdéseire és az egyetem ügyeire, mely utóbbiak közül az Erdőmérnöki Főiskola és a Műszaki Egyetemi Karok egyesítése soproni székhellyel, a Bánya és Földmérő mérnöki Kar kettészakítottságának megszüntetése révén Soproni Egyetem megteremtését kívánta elérni.
Október 23-án példásan békés és fegyelmezett felvonuláson vesznek részt a hallgatók. Délután három órakor „Együtt a lengyelekkel" transzparensekkel a Tűztorony mögötti 48-as emlékműhöz vonultak, annak megkoszorúzása után a menet visszatért az egyetemre.
Október 24-én küldöttség indul Budapestre, amelyet azonban feltartóztatnak Pilisvörösvár és Budapest között. Ezen a napon az erdőmérnök hallgatók fegyvertelen őrséggel körülfogják a botanikus kertet. Ifjúsági küldöttségek keresik fel a városi üzemeket, hogy csatlakozzanak az egyetemi ifjúság követeléséhez.
Október 25.: a város közigazgatásának irányítását a MEFESZ keretében megalakult Forradalmi Diáktanács veszi át. A rend fenntartása és a közbiztonság megőrzése már az első napoktól kezdve kiemelt feladatnak számított.
Mosonmagyaróváron eldördül a véres sortűz, közel 100 halott marad a helyszínen. Az aggasztó hírek hatására felerősödnek a fegyverszerzési akciók. Először a Katonai Tanszék fegyverei jönnek szóba, de a néhány céllövő kispuskát, gyalogsági puskát és géppisztolyt csak később szerzi meg a diákság.
Október 26-án a város felháborodott polgárai ledöntik a szovjet emlékművet és a Kellner-szobrot.
Október 27-én Megválasztják az Ideiglenes Nemzeti Tanácsot. Egyre több szervezési és rendfenntartási feladat hárul a hallgatókra. A diákság mellett a városban munkás és értelmiségi csoportok is szerveződnek.
Október 28. Ettől kezdve a hallgatók a Sopronba bevezető utakat is ellenőrzik, hiszen a diákság tudomására jut, hogy a feloszlatott ÁVH sok tagja a városban, az üdülőkben bujkál illetve Ausztriába Sopronon keresztül kíván távozni. Ausztriából is többen érkeznek, zömmel 1946-ban kitelepített svábok, akik a politikai változások reményében kívánnak hazatelepülni.
Gazdasági csoport, szállítási csoport, üzemi, híradó és vidéki és rendészeti csoportok biztosítják a város és az egyetem működését. A város elismeri a talpraesett hallgatóság ügyességét, hálás a segítségért.

André Béla egykori hallgató, az alábbi történettel emlékezik erre:

„Felejthetetlen volt az az öreg bácsi, aki letakart kézikocsit húzva kérdezte, hol a diákotthon. Megmondtam, és kérdeztem, miért keresi? Egy kis kalácsot sütöttünk nekik - mutatott a kocsira - úgyis annyit dolgoznak, egyenek belőle."
Október 29. A hallgatók még mindig csak kevéssé vannak felfegyverezve.
Október 30. Az Egyetemi Forradalmi Tanács, amelyben hallgatók és professzorok egyaránt részt vesznek, szinte naponta ülésezik. Két fiatal oktatót és két hallgatót delegál a Dunántúli Nemzeti Tanácsba, azzal a megbízatással, hogy juttassák el követeléseiket a Parlamentbe.
Megindulnak a segélyszállítmányok. Használt ruhanemű gyógyszer, élelmiszer van a küldeményekben. Fegyver hadieszköz nem érkezik. Hallgatók vesznek részt a szállítmányok őrzésében, raktározásában Budapestre juttatásában. A tornaterem ( a mai vadászati gyűjtemény) és több tanterem szolgál a segélyek tárolására.
Október 31. Az első együttműködési zavar a határőrséggel végzett munkában, nem veszik át. az elfogott határsértőket.
November 1. Nyugtalanító hírek az orosz csapatmozgásokról. A csornai Határigazgatóság az Egyetemi nemzetőrséget fegyverrel látja el. A hallgatóságra egyre több feladat hárul.
November 2:. Sopron élelmiszerellátása zavartalan.
November 3. Az Egyetemen és a városban nyugalom van. A Forradalmi Tanács által szervezett fegyveres nemzetőrség ügyel a város rendjére. E napon soproni egyetemisták táviratot küldtek Nehru indiai miniszterelnöknek a forradalom megmentése érdekében.
November 4. A Forradalmi Tanács a Lővér szállóba költözik (mai Hotel Maróni). A szovjet invázió napján a diákok a fegyveres ellenállás mellett döntöttek,  de az orosz csapatok gyors előrenyomulása ezt értelmetlenné tette. A zászlóalj többsége, valamint több, mint négyezren Sopronból és környékéről Ausztriába menekültek.
„Büszkék voltunk arra, hogy Sopronban nem dördült el puskalövés. Ereztük a lakosság szeretetét és bizalmát." Írja André Béla visszaemlékezésében.

Ő is azok között van akik November 4-én a Főiskola oktatóinak mintegy felével, hallgatóinak túlnyomó részével együtt külföldre távozik.
Itthon a tanári kar úgy határoz, hogy maradjon meg a Soproni Műszaki Egyetem és november 12-én megindul az oktatás. Az alma mater elszenvedte történetének talán legnagyobb traumáját oktatói és hallgatói állományának elvesztésével, mely azzal a veszéllyel is fenyeget, hogy más intézményhez csatolhatják alma-materünket.
Az erdőmérnöki Főiskoláról véglegesen külföldre távozik 3 egyetemi tanár, 3 docens, 9 adjunktus 3 tanársegéd és 199 hallgató (1957).
Őket a Bécs melletti Traiskirchenben helyezik el. Mintegy 80 fegyveresen távozott hallgatót internálnak Majd továbbköltöztetik őket. 1956 december 29-én elhagyják Ausztriát, December 31-én Liverpoolban szállnak hajóra. Az Empress of Britain 1957. január 8-án St. Johnban köt ki és lépnek Kanada földjére új hazát keresve hallgatóink és oktatóink. Evvel visszafordíthatatlanná válik sorsuk és évtizedekre kettészakad az Alma- mater, míg 1991-ben a visszafogadás nemes aktusával le nem zárul Intézményünk történetének e tragikus fejezete. Az idegenben élő diákság és oktatóik kivívták új otthonuk elismerését, s Varga Domonkos gondolatai szerint vallják, mint azt az aulában elhelyezett tábla is mutatja:

„Akik elmentek, de el nem szakadtak, 
Kanadában is magyarnak maradtak. 
Akik meggyőztek egy messzi világot, 
De ma sem mások, Soproni Diákok"
 

Tisztelt hölgyeim és uraim!
Az imént felvillantott vázlatos események csak arra alkalmasak, hogy mozaikosan láttathassuk egy korszak nemes törekvéseit, azt, milyen helytállásra ösztönözték a kor kihívásai városunk polgárait, egyetemünk hallgatóit, kik példát mutattak mindnyájunknak, az elkövetkező nemzedékeknek hazafiságból, városunk, szakmáink szeretetéből.

Márai Sándor, mondta:
,,Ha jó ügyet védesz mitől is félhetsz?
Mi is történhetik veled?
Végül is tehetetlenek az igazsággal szemben.
Letiporhatnak, de meg nem győzhetnek. 
Vádolhatnak, de meg nem hazudtolhatnak. 
Elvehetik életed, de nem vehetik el igazságod.
Csak akkor nem vagy magányos az életben, ha jó ügyet védesz."

Köszönöm figyelmüket!
 

A FEGYELMI TÁRGYALÁS UTÁN

Bitang bérencek, száz köpenyű szolgák 
Hideg hangon a vádakat sorolták -
…..
Mikor ellened, érted szóltam,
Ha elpártoltam, veled voltam,
Ha támadtalak, védtelek.
…..
Szépíthetem sok hazug szavamat-
Fényes Október, megtagadtalak:
Elismertem a honáruló kormányt,
A szovjet rabigát is helyeseltem, 
Nagy Imrét annak mondtam, ami Kádár. 
Leszóltam Háyt, szegény Déry Tibort.
.....
Porig aláztak. Lehet magyarázat;
Haszon nélkül pusztulni kár -,
Megalkudtam.
Fáj a gyalázat.
.....
Az arcomat akkor valaki 
Ha figyeli, 
Úgy álltam ott, mint
Galilei 
A vérre szomjas ostobák elott;
S ki tudván tudta, hogy forog, 
Azt mondta mégis: „Nem mozog,”-
 Ebből meríts erőt!
.....
Egyszer még egyenes lesz
Meggörnyedt derekad –
Ne féltsd az igazságot, 
Az igazság marad!

(1957)