A közelmúltban jelent meg Lovas Gyula Légoltalom vigyázz! Sopron... című könyve. A könyv bemutatóját a GySEV-palota dísztermében tartották. Az eseményen a szerző a könyv anyagából összeállított vetítettképes előadáson szólt a helytörténeti mű keletkezése műhelytitkairól.
    A könyv következő bemutatója november 6-án, csütörtökön, 17.00 órakor a soproni Széchenyi István Városi Könyvtárban (Sopron, Pócsi u. 25.) lesz.

,,Ma sajnos egyetlen ország sem engedheti meg magának a békés illúziókban való ringatózást" Írja a Magyar Cserkész 1936-ban, három évvel a háború kitörése. előtt. S bár s hírek közvetítette világban élve óhatalanul  is vannak a harmadik évezred elején hasonló félelmeink, érdemes egy kis időutazást tennünk a hetven évvel korábbi, háborúra készülődő , majd azt megélő, végigszenvedő Magyarországra.
Egy olyan világba pillanthatunk be, amely költői, túlzások nélkül felidézve mutatkozik meg, amely a több évtizedes emlékek között is megdöbbentően pontosan rajzolódik  a visszaemlékezések során előttünk.
Nyugdíjas emberek mesélnek akiknek a második világháború után még szörnyű évtizedeket kellett megélniük, mégis az itt leírt emlékek az ifjúkor megkapóan szép szűrőjén keresztül égtek az agyukban. Szeverényi Béla naplójában mindczt sűrítve látjuk a magyar történelem mai napig vitatott szomorú pillanatáról: Teleki Pál, főcserkész halála -írja le négy szóval.

Kik ők?
Cserkészek. akik az iskola mellet végezték felelősségteljes munkájukat.
Hóban-fagyban, szélben-viharban, alig vagy éppen nem fűtött helységekben, éjnek évadján. a felnőttek irányítása mellett, a szülők féltő-óvó, ámde büszke segítségével napról napra, évről évre kitartva, egy pillanatra sem kétséget hagyva, hogy számíthat rájuk a család, a város, a nemzet.

Fiút (és lányok) akik  védték a várost akik számára minden utca Pál utca volt, s a grund egész Sopront jelentette, a fűvészkert a várost körül ölelő erdőket, a Dudlesztől a Lőverekig.  A ,,vörösingesekesek" pedig mindazok, akik azokban az években átrepültek város felett.

A könyv és írója elévülhetetlen érdeme, hogy a város védelme érdekében tett közös  erőfeszítések bemutatásán túl felsejlik egy másik kép is: mint amikor  a Károly-magaslatról a felszakadozó párán keresztül nézünk körbe, s hol élesen. hol egy kicsit homályosabban rajzolódik ki előttünk az öreg Sopron. Így válik láthatóvá a ,,Civitas Fidelissima", a polgárváros élete, a mind sanyarúbb helyzet élhetővé tétele.

A huszonnegyedik órában íródott a könyv. Egyre kevesebben vannak köztünk azok akiknek a ,,légoltalom" nem csak olvasmány, nem csak
levéltári  kutatási terület, hanem maga volt a valóság.
Reménykedő éveken át tartó várakozás hogy mégsem ér el hozzánk a pusztítás, a szenvedés. Többek között ennek a múlhatatlan reménynek az életben tartása ez a könyv Lovas Gyula cserkésztiszt egyik önkénvállalt jócselekedete. -írja a könyv Előszavában Ivanics Ferenc.

Lovas Gyula, a szerző a vetítettképes előadás alatt a könyv ,,történetéről" szólt:

    ,,A Sopront ért légitámadásról többhelytörténei munka jelent már meg. Azokat íróik aprólékos gonddal készítették. Én csak tisztelettel forgathatom azokat. Magam ugyan azokhoz számos kiegészítő adatott rakhattam volna, mégsem tettem, jóllehet 1941-től 1944 április közepéig cserkész- és diáktársaim egész seregével együtt magam is a légoltalom  szolgálatában álltam. Így azt a szolgálatot, amivel a polgári védekezést igyekeztek eredményessé tenni, belülről ismerhettem meg. Minthogy azokban a két Sopront ért légitámadást nem a városban, hanem, Nagycenken éltem meg, s csak közel két óra múlva érkeztem a városba, nem is forgott az agyam összefoglaló, a soproni légoltalmi szervezet munkáját bemutató munka elkészítésének gondolata sem.
    Kubinszky professzor, Hárs József helytörténész, Dr. Németh Alajos káplán ugyan kiválóan bemutatták a város elleni légitámadásokat, Ugyanakkor vasúttörténészként számos olyan információt szereztem elsősorban a vasúti berendezéseket ért légitámadásokról, amikhez a vasúton kívül álló nem juthatott.
    Amikor pedig a magyar vasutak a második világháborúban című könyvemhez az egész országos vasúthálózatról igyekeztem a légitámadásokat bemutató adatokat összegyűjteni. Magnóval járva az országot: Szolnok, Nagyvárad, Szajol, Miskolc, Kolozsvár, Győr, Komárom, Szombathely, Hegyeshalom, Békéscsaba, Székesfehérvár stb. Természetesen Sopron vasúti létesítményei elleni légitámadásokról gyűjtöttem adatokat, zömében már 15 évvel azelőtt nyugdíjban ment kollégáktól szereztem részletes adatokat. Ugyanakkor személyes diákkori emlékeim apró részletességgel megőrződtek memóriámban.
    Ahogyan a hajam fehéredett, emlékeim is úgy tértek vissza bennem, hogy szinte valósággá váltak az évekkel korábbi történések. Ott jártam a a Keglovich ház tömegóvóhelyén a Széna téren, a várostoronyba, a Petőfi téri légo parancsnokságon, meg a tómalmi kilátótoronyban. De akik az emlékekkel együtt bennem éltek, az egykori küldöncök, kárfigyelők, rádió és telefonügyeletesk vészes gyorsasággal fogytak az életből. Rá kellett döbbennem, hogy az utólsó évtizedhez értem és értünk ma még élő egykori légo szolgálatosok, de az egykor a bombázásokat végig élt-szenvedett egyszerű polgárok is.
    Valamilyen belső parancs gyorsított ütemben gyűjtöttem a visszaemlékezéseket, dolgoztam levéltárban, raktam válogattam a fényképeket. Szaporán kopogott az írógépem, s 2002 tavaszán együtt állt az induláskor, a kezdettől elképzelt szöveg és képanyag. Ekkor kaptam meg a város tűzoltóparancsnokától, Kovács János alezredes úrtól a hirdetést, melyben közzétették, hogy a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pályázatot hirdet katasztrófák elhárításának, háborús események során történt védelmi munkák, szolgálatok leírására, bemutatására. Lelkendezve vették át Budapesten a Németvölgyi úton a vaskos anyagot. Mindenki úgy vélte, aki látta az anyagot, hogy az a pályázaton csak elő helyezést érhet el, és bizonyosan kiadásra kerül.
    A lelkendezés után következett az elutasító döntés: a pályázatnak a történeti részére csak egy pályamű érkezett. Így nem lehet ütköztetni munkámat másokéval, tehát majd máskor...
    El sem tudtam képzelni, mi zajlott le a háttérben, a kulisszák mögött. Csak sejteni. Meg valaki megsúgta: könyvemben túl sokat szerepeltek cserkészek... Dr. Gimesi Szabolcs akkori polgármester azonban még biztatott: bizonyosan találok szponzort, s lesz lehetőségem a könyv megjelentetésére.
    Fel a fejjel! Ezt énekeltük cserkészek évtizedeken keresztül, én is, talán nem is hiába.
    Amikor 2002. december 6-án az egykori vármegyeházán a soproni légoltalom egykori beosztottai átvehettük az évtizedekkel korábbi szolgálatainkért kapott emléklapot, legidősebb unokám már a gépírásos szöveg átírásán dolgozott. Három hónap alatt számítógép lemezén volt a kész szöveg. Már csak az anyagiak hiányoztak.
    2003. nyarán a MÁV megjelentette a Bakterház c. könyvemet, ám az érte kapott pénz a nyomdaköltségek felére sem volt elég, hiszen bármilyen takarékosan is számította a Hillebrand nyomda a költségeket azok csaknem elérték a milliót.
    Közben minden szalmaszálba belekapaszkodva, a könyvem szövegrészét benyújtottam a Szülőföldünk pályázatára a Menetirányítóként a forradalomban c. könyv szövegével együtt. Bár az előkelő helyezést kapott, az anyagi értékelés 4000 forintja nevetséges összeg volt a nyomdaköltségekhez képest. Akiknek nem volt pénze a segítséghez, az mindenki segített, ma mintegy 900 példányban lakásom zárt teraszán várja könyvem, hogy eljusson az olvasóhoz.
    A még diákkoromban tanult latin mondás szerint a könyveknek is megvan a maguk története. Ez az én légoltalomról, Sopron és a soproniak tragikus hónapjairól szóló könyvem története."

Fotó és szöveg: Németh Béla