|
Itt kell szeretnem, ha van kit szeressek
„Itt kell szeretnem, ha
van kit szeressek”
Soproni beszélgetés Lukács
Sándor
színművésszel
A Jászai-díjas Lukács Sándor a soproni
vasutasnap
meglepetése volt. A taps nem annyira az egyébként csodálatos Váci-
versnek,
inkább a népszerű színművésznek szólt.
– Tudatos volt a versválasztás?
– Igen. Váci Mihály Ezt! Itt! Most! című
versét
1958-ban írta. Negyvenkét évvel később is aktuálisak a benne rejlő
gondolatok:
„Itt kell szeretnem, ha van kit szeressek,/ itt kell vacognom
húszfokos
magányom,/ itt kell megállnom,/ mint a pompei őrnek,/ amíg elönt a
város
lávafénye… Énnekem ezt a homloknyi országot,/ ezt a kitépett szívnél
nem
nagyobb hazát,/ e népet és e kor meredekjeit/ adta sorsomul a lét… Aki
előttem akar járni,/ itt járjon az! – És itt vezessen,/ ki azt akarja,
hogy kövessem!”
– Hogyan került a vasutasnapra?
– Örömmel, várakozással vállaltam a soproni
fellépést.
Részben, azért, mert Berényi Jánoshoz nagyon régi teniszbarátság fűz,
másrészt
a vasutasok iránti tiszteletem hozott, nem utolsósorban pedig a város
iránt érzett vonzalmam miatt mondtam igent a felkérésre.
– Honnan ez a vonzalom?
– Édesanyám bátyja, aki felettébb jó humorú
és
szellemes ember volt, a soproni erdészeti egyetemen végzett.
Gyermekkorom
legszebb emlékei közé tartozik, amikor a térdére ültetett, és a
diákkori
élményeiről, a városról, az itt élő emberekről fantasztikus
történeteket
mesélt. Nagyon szerettem volna magam is meggyőződni a hallottakról, de
az ötvenes években az utazásnak korlátai voltak. Most szeretném
a
hiányt pótolni, annál is inkább, mert a Hotel Sopron igazgatója,
Pratser
úr igen szívélyesen invitált. Amint tehetem, a feleségemmel együtt
visszajövök
Sopronba.
– Hol tölti a nyarat?
– A nyaralás egy részét már magam mögött
tudom.
Feleségemmel és egy baráti társasággal az Adrián voltunk. Máté fiam
már
külön, a kedvesével Görögországban nyaralt. A továbbiakban itthon
leszünk,
de ide-oda utazgatunk. Többek között – a kedves meghívással élve –
Sopronban
is eltöltünk néhány napot. Barangolunk az Őrségben, készülünk
Gyulára,
ahol a Várszínházban gyakran léptem fel.
– Vannak-e a mesterségéből adódó
kötelezettségei?
– Csak a Kisváros című film következő
részeinek
felvételén dolgozom. Mivel meglehetősen nehéz évad áll mögöttem, a
nyárra
nem vállaltam színházi munkát.
– Milyen lesz a következő évad?
– Kemény. Amilyen az elmúlt évad volt.
Hozzáteszem,
nincs ellenemre. Mindjárt az elején két bemutató lesz. A Shakespeare-
darabban
(Lóvá tett lovagok) főszereppel kezdek a Vígszínházban. A Pesti
Színházban
Csehov Három nővérében játszom. Közben műsoron lesznek a tavalyi nagy
sikerű
darabok, a Sylvia, a Furcsa pár, a Mi kis városunk.
– Közismert, hogy nem csupán színésznek, de
költőnek
is kitűnő.
– Három nagy szerelmem van: a színház, a
feleségem
és a költészet. Noha nincs benne szándékosság, mégis háromévenként
jelenik
meg egy-egy kötetem. 1985-ben adták ki az elsőt. Azóta a könyvespolcon
már négy sorakozik. Az utóbbi években alig van időm a versírásra.
Weöres
Sándor mondta: Az írás kegyelmi állapot. Számomra ez azt sugallja, nem
kell a versírást erőltetni. Ám ha mégis hatalmába kerít ez a bizonyos
kegyelmi
állapot, azt viszont kőkeményen ki kell használni. Az irodalom
szeretetét
egyébként a filmrendezőnek készült, humán beállítottságú édesapámtól
örököltem.
Kiskoromban Arany- és Petőfi-versekkel altatott el. Gyönyörű emlékeim
vannak
ezekről az időkről. Ahogy apám tette velem, a nálamnál sokkal
életrevalóbb,
de lírai beállítottságú fiamnak igyekeztem átadni mindazt a szépet és
hasznosat,
ami bennem rejtőzik.
címlap |
zóna |
archívum |
