Magyar Művelődéstörténeti Lexikon
www.dunatv.hu
Tíz éves munka eredményeként megjelent a Magyar Művelődéstörténeti Lexikon
első kötete. A 400 szakértő közreműködésével elkészült kötet a teljességre
törekedve tárgyalja a magyar középkor és kora újkor művelődéstörténetét,
vagyis az államalapítástól a XVIII. század végéig terjedő időszakot. L
A szócikkeket követő bibliográfiák kronológikus sorrendet követnek. A szerzők
által idézett régi szövegek helyesírását modernizálták. A régiség lexikonának
is aposztrofált kiadványt tíz kötetesre tervezték. Az újabb kötetek megjelenése
4-6 havonta várható.
Eddig már egymillió ember szokott le Magyarországon a dohányzásról
www.mti.hu
Budapest, 2003. november 20. (MTI) - Eddig már egymillió ember szokott
le Magyarországon a dohányzásról, nem lehetetlen tehát, hogy a még ma is
cigarettázó milliók kövessék a példájukat - hangzott el a dohányzás elleni
mozgalom nemzetközi napján, a Novotel Budapest Congress szállóban rendezett
sajtótájékoztatón. "Ma a dohányzás következtében többen halnak meg Magyarországon,
mint járványos betegségben, influenzában, AIDS-ben vagy balesetben. A dohányzás
ugyanolyan veszélyes szenvedély, mint a drog vagy alkoholizmus" - hangsúlyozta
az Országos Egészségfejlesztési Intézet főigazgatója.
"A dohányzás elleni küzdelem összetett feladat, nem csupán az
egészségügyi tárca ügye. A jogi háttér megteremtése, a meglévő jogszabályok
betartása, a cigarettát hirdető reklámok betiltása, a megfelelő színvonalú
kommunikáció egyaránt fontos része ennek az egészségnevelési programnak"
- mondta dr. Misz Irén Írisz.
A Ne Gyújts Rá! világnap az Egyesült Államokból indult.
A hálaadás napjának közeledtével határozták el amerikai családok, hogy
ezen a békés, családi ünnepen kezdeményezik: senki se gyújtson rá november
harmadik csütörtökjén. Legalább ezen a napon - amely idén november 20-ára
esett - legyen tisztább a levegő.
A magyar gyerekeknek már az óvodában meg kell tanulniuk,
milyen káros a dohányzás. Ezt a tanítást meg kell, hogy erősítse az iskolában
végzett felvilágosító munka, mert a rászokás tekintetében a pubertás kor
a legveszélyesebb. Természetesen a családi minta sem hanyagolható el. A
hazai 162 tüdőgondozó közül 100-ban található olyan szakember, aki segít
a cigarettától való búcsúzásban, ám a munkájukat nem becsülik meg sem anyagilag,
sem erkölcsileg. A leszokásról a 06-40-200-042-es kék számon kapható felvilágosítás.
Sajnos, a hazai dohányzásellenes és egyéb, felvilágosító
reklámkiadványok színvonala nem elég magas. A szórólapok többségét az emberek
el sem olvassák, azonnal bedobják a kukába. A nívósabb füzeteket - például
az Országos Egészségfejlesztési Központ ilyen témájú kiadványait - inkább
elteszik, nagyobb az esélye tehát annak, hogy meg is fogadják az abban
olvasható tanácsokat.
A főigazgató szerint elvi kérdés, hogy a dohánygyáraktól
semmilyen segítséget nem szabad elfogadni: a farkasok ne barátkozzanak
a bárányokkal. Tévút, amikor az emberek viccelődnek a dohányzással: az,
aki tréfásan megjegyzi, hogy ő már harminckétszer szokott le a dohányzásról
vagy a cigarettákat koporsószögnek nevezi, rossz példát mutat. Az egészségügyi
dolgozók felelőssége különösen nagy: súlyosan elítélendő, ha egy orvos
vagy nővér dohányzik, miképpen az is elkeserítő, ha a minisztériumban vagy
más egészségügyi szervezetben dolgozók teszik ezt.
Vallás - szekta – tudomány - "A kereső embert nem behálózni kell…"
http://www.karpatinfo.org.ua/
Az emberek többsége kereső: van aki az élet örömeit, van aki az élet
értelmét, van aki az Istenhez vezető utat keresi. Aki ez utóbbit már megtalálta,
oda kell vezetnie másokat is. Hogyan? – kérdeztük Barsi Balázs atyát,
akivel ezúttal a vallás és tudomány kapcsolatáról, a szekták erősségéről
és
gyengeségéről beszélgettünk. (Vele készült interjúnk első részét előző
számunkban olvashatták.)
– Kínáljuk fel a hitet, lépjünk ki a templomból, előadásokat szervezzünk
számukra. Nem behálózni kell egy szektába őket, hanem felajánlani: nézzétek,
ez a mi
reménységünk, hallgassátok meg.
– Miért sikerül ez jobban a szektáknak?
– A szektás testvéreinkben van valami jó. Az, hogy ők aztán nem szégyellik
elmondani azt, hogy miben hisznek. De az Úr is azt mondja, hogy ne járjatok
házról
házra. Ez is benne van a Szentírásban. Ne abalygassátok a polgárokat
ilyennel. Meg van annak a helye, ahol beszélgethetünk, ahol rákérdezhetnek
a
reménységünkre.
Mi a hibájuk, a gyengeségük? Az egyoldalúság. Meg sem hallgatják, amit
a másik mond. Nekünk meg kell hallgatni az ellenérveket. És a Szentírást
sem szabad
fegyverként használni. Hogy meg sem hallgatom, mit mond a másik, csak
idézek… Ez a másiknak a semmibevétele. A keresztény szektáknak is el kell
majd egy
ponton számolniuk a mi Urunkkal. Olyat ígérnek, amit Ő sohasem ígért.
Az Úr Jézus nem mondta azt, hogy add át az életed nekem, és minden rendben
lesz: rendbe
jön a házasságod, anyagi ügyeid rendeződnek, meggyógyulsz, kézrátéttel
stb. Ezt nem mondta. Azt mondta: elvezetlek benneteket az Atyához és föltámadtok
az
utolsó napon. Még egyet mondott: olyan békességet adok, ami a világban
nincsen. Mi nem ígérhetünk be Jézus nevében olyan dolgokat, amire minket
nem
hatalmazott fel. A másik: ők elbizonytalanodott egzisztenciájú embereket
keresnek meg, átveszik a gondolkodást helyettük. Ezt az erőszakosságot
az egyházban is
megpróbálták. De ez ellen egy katolikus embernek tiltakozni kell. Ott
van a lelkiismeretem, elmondom neki, hogy én mit hiszek, kicsoda az Úr
Jézus, mit vall a
katolikus egyház. Ezt fölkínálom neked. Te döntöd el, hogy akarod-e
ezt az életet.
– A vallás gátolja a tudomány fejlődését, mondják egyesek…
– Ez egy úgymond bedobott jelszó volt, hogy a vallás a tudomány ellen
van. Arra a vádra, hogy a keresztények tudománya, a hit elbutít, tudományellenes,
azt
mondanám: a rossz hit, a hamis hit, a babona – az elbutít. Voltak a
kereszténységen belül is tudományellenes megnyilatkozások – a Tiszának,
vagy a Dunának is van
ellenárama, kicsi, de van, ahogy sodródik a vize –, ezt viszont föl
lehet nagyítani. Ha a kereszténység nagy folyamát nézzük, akkor az igazság
másról szól. Fel kell
tenni azt a kérdést, amit Jáky Szaniszló, magyar bencés fizikus feltett:
miért a kereszténységen belül jelentek meg a modern természettudományok?
Nem Indiában,
nem Kínában – ott is van egy nagy kultúra, tanulhatunk tőlük, de a
modern természettudomány nem ott jelent meg. És nem Afrikában. Miért? Mert
ezek a
kultúrkörök, ezek a vallások panteisták. A világot azonosítják az Istennel,
az istenséggel. Nem merik igazából kutatni a világot, legföljebb az álmokat,
kis
gyógyászati technikákat, de belenézni az anyag szerkezetébe nem mernek,
mert akkor az istenséget kapargatjuk meg és akkor megvág bennünket, tartják.
Az a
keresztény dogma a modern fizika elindítója, hogy Isten teremtette
a világot. Tehát a világ nem az Isten megkeményedett része. Azt nyugodtan
kézbe lehet venni,
persze tisztelettel. A Biblia persze nem fizikát, nem kozmológiát,
nem csillagászatot tanít, hanem az Isten és ember viszonyát. És el kell
fogadni: minden ami van, tőle
van.
Marton Erzsébet
A világ legkisebb helikoptere repülő kameraként üzemelhet
www.magyarhirlap.hu
A mindössze 10 gramm tömegű, a világ eddigi
lekisebb és legkönnyebb miniatűr helikopterét "repülő kameraként" használhatják
például olyan természeti katasztrófáknál, ahová csak nehezen juthatna el
egy nagyobb méretű megfigyelőszerkezet.
A helikoptert a tintasugaras nyomtatóiról híres
japán Seiko Epson cég mutatta be. A Mikro Repülő Robotot a tokiói robotkiállításon
debütálz a nagyközönség előtt.
Probléma a "szemmel"
"A kamerával felszerelt robot olyan, veszélyes helyekre
is képes berepülni, ahová ember nem teheti be a lábát. Ha egy szóban kellene
megfogalmazni, úgy működik, mint egy szem" - nyilatkozta Jundzsi Ajióka,
a cég stratédiai fejlesztésekért felelős menedzsere.
Például képes berepülni egy földrengéssújtotta épületbe,
hogy megfigyelje, maradt-e valaki a romok alatt - tette hozzá. A "négylábú"
robot 70 mm magas és mindössze 10 gramm súlyú. Távírányítással működtethető.
A cég három évig dolgozott a prototípuson.
A minirobot apró hiányossága, hogy egyelőre kábelösszeköttetéssel
kapja az áramot, de a fejlesztők reménykednek benne, hogy a következő típus
fedélzeti akkumulátorral is rendelkezni fog.
A probléma egyelőre az, hogy nem tudnak eléggé könnyű
akkut kifejleszteni a néhány grammnyi helikopterhez. AFP/MHO
Mit tegyünk, ha jön a kísértetsofőr? - Osztrák lecke magyar autósoknak
www.kisalfold.hu
Döbbent magyar autósok szembesülhettek néhány nappal ezelőtt,
mit jelent, ha egy autó szembe halad velük az autópályán.
Behajtani tilos: Ha figyelmen kívűl hagyjuk a jelzéseket, életveszélyes
helyzetbe sodorhatjuk magunkat és másokat.
A hazánkban még szokatlannak számító eset Nyugaton szinte hetente előfordul,
az osztrák autóklub honlapján pedig tanácsokat is találunk, mi a teendő
ha úgynevezett kísértetsofőrrel találkozunk. Mónus Ágnes Budapestről tartott
haza győrújbaráti otthonába, amikor Bábolna térségében az autópályán szembeforgalommal
találkozott.
– A belső sávban haladtam, megelőztem egy kocsit, majd visszatértem
a külső sávba, amikor öt másodperccel később velem szemben feltűnt egy
autó – idézi fel valósságá vált rémálmát a szemtanú, s nem titkolja azt
sem, kirázta a hideg, s úgy érezte, rövidesen meg fog halni valaki.
A döbbenettől azt sem tudta, milyen telefonszámot tárcsázzon.
Perjámosi István őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság útellenőrző
alosztályának vezetője kérdésünkre elmondta, bár a megyében korábban is
előfordultak hasonló esetek, adósak a szakemberek a probléma kezelésével.
– A vészhelyzetekre nem lehet felkészülni sem elméletben, sem pedig
gyakorlatban, olyan ez, mintha a tizedik emeletről kellene kiugrani, arra
sem lehet gyakorolni – fogalmazott lapunk kérdésére egy autósiskola vezetője,
aki nevének elhallgatását kérte, mondván, eleget szapulják mostanában a
hazai képzés színvonalát, s nem akarja, hogy ez is rajtuk csapódjon le.
„ A tanulóvezetők a harminc gyakorlati órából kétszer két órát töltenek
az autópályán, s ennyi idő alatt nemhogy a vészhelyzetekre, de még a rutinvezetésre
sem nagyon lehet felkészíteni."
Kevés pálya, kevés eset
Perjámosi István őrnagy is megerősítette az elmondottakat, s közölte,
nincs tudomása arról, hogy Magyarországon bármilyen baleset-megelőzési
tematikában helyet kapna az autópályán a forgalommal szemben haladók okozta
veszély elhárításának vagy csökkentésének kérdése. Okát abban látja, hogy
kevés ilyen eset volt hazánkban, mint ahogy kevés az autópálya is. A megyei
rendőr-főkapitányság útellenőrző alosztályának vezetője szerint Nyugaton
élőbb a probléma, a nagy számok törvénye alapján több az autópálya s több
a forgalommal szemben haladó autós is.
Olyannyira, hogy német nyelvterületen már speciális szót is alkottak,
kísértetsofőrnek hívják ezt a fajta autóst. Az osztrák autóklub (ÖAMTC)
honlapján pedig javaslatokat is adnak, mit tegyünk, ha jön a kísértetsofőr.
Az első tanács: próbáljuk megőrizni a nyugalmat. Ezt követően csökkentsük
a sebességet, alacsony fokozatban a borulás veszélye nélkül tudunk manőverezni,
ha szemben jön a nem várt autó. A következő tipp szerint semmiképpen se
kezdjünk előzésbe, s kapcsoljuk be a vészvillogót. Ötödikként a legfontosabb
tanács következik, sürgősen keressünk egy parkolóhelyet, s ott addig várakozzunk,
amíg elmúlik a veszély. Ezt követi az a javaslat, hogy értesítsük a hatóságot
az esetről, végezetül arra figyelmeztet a honlap, a magunk biztonsága a
legfontosabb, s óva int mindenkit attól, hogy a kísértetsofőr üldözésébe
kezdjen.
Részegség, fáradtság, időnyerés
– A nyugati esetek hátterében nemcsak a részegség, a fáradtság és a
rossz tájékozódási képesség áll, hanem sok esetben időnyerés – állítja
Arató Károly, a győri Széchenyi-egyetem adjunktusa arra célozva, a bedugult
autópályákon mindig akadnak olyanok, akik agresszívan és tudatosan szemben
haladnak a forgalommal, hogy előbb célt érjenek.
Az egyetemi szakember szerint növekedni fognak a hasonló esetek hazánkban.
„Meggyőződésem, hogy a magyar autós első gondolata nem az, mit tegyen,
hanem az, hogy mit keres itt ez a barom" – jelzi Arató Károly azt, hogy
az új problémával való szembesülés nem lesz egyszerű egy olyan országban,
ahol a közlekedési morál sok kívánnivalót hagy maga után.
Megyei esetek
Győr-Moson-Sopron megyében 1996-ban szinte hetente fordult elő, hogy
autósok szemben haladtak a forgalommal az autópályán. Szerencsére baleset
nem lett belőle, a járművezetőknek azonban gondot okozott az akkor még
újnak számító M1-es autópálya megfelelő irányának kiválasztása – tudtuk
meg Perjámosi István őrnagytól, aki elmondta azt is, 1996 és 2003 között
két-három ilyen esetre emlékszik, szerencsére a súlyos hibát vétő sofőrök
nem ütköztek senkivel.
Mentesíts az azbeszttől!
www.dunatv.hu
Szerte az országban különböző lakóépületekben több mint 153 ezer négyzetméteren
található úgynevezett szórt azbeszt vakolat. Szakemberek szerint az azbesztpor
belélegzése rákot okozhat.
Az elmúlt 80 évben körülbelül 3 ezer féle terméknél használtak azbesztet.
Leggyakrabban lakóépületek, illetve iskolák, óvodák szigetelésére, tűzvédelmére,
valamint tetőfedésre használták. Több évtized elteltével akár egy pöccintésre
is több ezer azbesztszál szabadulhat fel. - Azbesztszálak szabadulnak ki,
amelyeket az ott lakók a légutakon keresztül beszívnak, és a tüdejükben,
és hát a különböző nyálkahártyákon megtapadva, beakadva egy folyamatot
indítanak el, amelynek a vége nem kiszámítható. Eltávolítása elég költséges,
mivel különleges technológiákat kell alkalmazni, amely megvédi a munkát
végzőket, valamint a környezetet is. Az SZDSZ kezdeményezi, jövőre hozzanak
létre egy úgynevezett azbesztmentesítési alapot, amelyből pályázati úton
szerezhetnek pénzt a lakók a káros anyag eltávolítására. - Három forrásból
lehetséges megoldani: részint a lakók, részint a kerületi önkormányzat,
és nem utolsósorban az állami forrás igénybevételével. Csak Budapesten
1080 lakás építésénél használtak azbesztet. Azt azonban nem lehet tudni
például, hogy az országban hány gyár falaiban lelhető fel a káros anyag.
Gazdag fegyvertörténeti magánmúzeum Egerben
2003. november 18. 17:31
MNO
A reformkor óta az ország második leggazdagabb fegyvertárát tartják
számon Egerben, a Fazola Henrik utcában. Tóth Sándor gyűjtő különleges
fegyvertörténeti ritkaságokat tudhat magáénak, többségüket azonban nem
a harcokban használták, hanem ékszerként: rangjuk, hatalmuk jelzéseként
viselték azokat őseink – írja a Heves Megyei Hírlap.
Egyik-másik fegyver külseje a történelmi korról szól ékesen, amelyben
készült, az iparművészet és a kézművesség ötvözetét tanúsítja. Az arany,
ezüst és gyöngyház berakások alkotójuk szépérzékét, munkaszeretetét mutatják.
Valóságos remekmű némelyik fegyver markolata vagy tokja. Nem véletlen,
hogy hajdanán egy fegyver ára az egész falu értékével vetekedett, állítja
a gyűjtő, aki a fegyverek eredetét is kutatja.
A múzeumban, oktató jelleggel a kőkori baltától egészen a szabadságharcig,
időrendben mutatják be a vitrinekben a harci eszközöket. Bronzkori, népvándorlás
kori, Árpád-házi tárgyakat éppúgy találunk, mint XVI–XVII. századi szablyát.
Tóth Sándor büszke rá, hogy az országban egyedül az ő gyűjteményében található
eredeti láncing.
A magyar darabok mellett itáliai, török és perzsa fegyverek is láthatóak
a Török-kollekcióban. A gyűjtemény egyik különlegessége a Bécs ostrománál
zsákmányolt dob, az azonosító verettel. Az egyik vitrinben megtaláljuk
Rákóczi ezredese, gróf Beleznay János szablyáját, továbbá Zichy gróf szablyáját,
markolatán Szent István képmásával.
A 46 éves férfi gyermekkora óta gyűjti a fegyvereket. Minden egyes darabnak
megvan a története. Vannak, amelyeket padlásokon talált, de van olyan kard
is, amelyet az utolsó pillanatban mentett meg attól, hogy régi tulajdonosa
disznóvágó késsé darabolja fel. Talán a legbüszkébb arra a 4 és fél ezer
éves csákányra, amelyet vödörnehezékként használt előző tulajdonosa egy
gémeskútnál.
A gyűjtő kitanulta a restaurálást, a lakatos- és az asztalosmunkát,
s mindazt, ami ahhoz kellett, hogy kincsei eredeti pompájukban tündökölhessenek.
Dobó István vértjének hiteles másolatát önmaga készítette el. Tóth Sándor
a város hírnevét öregbítő fegyverkiállításáért megkapta a Pro Cultura Agria
Díjat.
Forrás: hevesmegyeihirlap.hu
Egy beigazolódó jóslatról
http://www.hhrf.org/rmsz/
Gyűrűzik és mélyül az aggodalom sorainkban, a fokozódó
megosztottság láttán. Az árkok tovább mélyülnek és az álláspontok nem látszanak
közeledni. A viszálykodáson való józan felülemelkedésre és az egységünk
helyreállítására csak üres és hamisan csengô kijelentések utalnak, amelyek
mögött ott áll a konokság és az akarnokság.
„Adjatok egy fix pontot a világűrben és kimozdítom
helyébôl a földet" – mondta a nagy ókori fizikus ezelôtt vagy két és fél
ezer esztendôvel. Adjatok egy biztos fogódzót, egy biztos stratégiát megmaradásunk
gyötrô kérdéseinek a megoldására és mellé állok – mondom –, sôt, holtomig
dolgozni fogok érte. Egy következményeiben legalább a hetedik lépésig kiszámított
biztos tervet, amely megfordíthatná sorsunkat: megállítaná fogyásunkat
és életteret biztosítana fiataljainknak itthon, a szülôföldön.
Mert minden emberfiának alapvetô joga, hogy saját
sorsát kockára tegye, hogy létét veszélyezetve kísérletezzen vele. De egy
másfél milliós közösség sorsát egy biztos stratégia hiányában senkinek
sem áll jogában kockára tenni! Mert ha a kísérlet rosszul sikerül, akkor
közösségünk elvész, eltűnik. A romániai németek, zsidók és a történelemben
sok-sok eltűnt népcsoport sorsára juthat.
Forgatom Bodor Pálnak a Magyar Nemzetben 1985–1990
között Diurnus álnéven írott, 365 jegyzetét tartalmazó kötetet. A fiatalabbak
kedvéért az elôszóból idézek: „A rendszerváltás elsô nemzedéke Diurnuson
nôtt fel… Ha volt jelentôsége a szabad gondolatnak és a szabad szónak a
nyolcvanas évek végén, akkor ennek tömeges jelentôségét a Diurnus- újságírás,
a Diurnus-rovat adta…"
Keresem a vaskos kötetben, hogyan reagálta le budapesti
száműzetésébôl Bodor Pál a romániai ’89 decemberi eseményeket? Az 1990
január 3- án megjelent jegyzetének a címe: A bajszerzés ellen, Erdélyben.
Ebbôl idéznék:
„Könyörgöm, ne oktassa itt senki a románia magyarságot.
Ne Pesten címkézzenek, és ne itt ragasszák ottaniakra. Kiismerik magukat
egymás között kiválóan az erdélyi magyarok. Ôk tudják, kit kell kivetniük
maguk közül, és ki élvezi bizalmukat." Az írás így fejezôdik be: „Akámilyen
sokszínű többpártrendszer lesz is ott, a magyarság föltehetôleg („nagykoalíciós")
választási pártot teremt magának, mint a két világháború között is. Szétforgácsolódása
végzetes lehet. Ne exportáljuk széthúzásunkat. Ehhez kevés az ottani magyar."
Ebben a közel tizennégy évvel ezelôtt papírra vetett
esdeklô figyelmeztetésben az a döbbenetes, hogy az idô múlásával egyre
inkább beigazolódott. Odaát a magyar-magyar szembenállás már-már lelki
polgárháborúvá fokozódott, és ezt „sikerült" hozzánk, Erdélybe is „exportálniuk"
azoknak, akiknek semmi sem elég drága, amikor a másik feletti uralmukról
és a vélt igazukról van szó .
Ha igaz az a Nyugaton megfogalmazott jellemzés,
amely szerint a magyar egy eleve uralkodásra termett és civakodó fajta,
akkor ez most ismét beigazolódni látszik, kint és bent, ott és itt, egyaránt.
Nemeskürthy István, az Ez történt Mohács után és
az Elfelejtett évtized című köteteiben bebizonyította, hogy Mohács után
volt még tizenöt, majd még tíz esztendeje a magyarságnak, hogy összefogva
kiverje a törököt és megmentse hazáját a másfél százados rabságtól, népét
pedig a pusztító megfogyatkozástól. De a civakodás és a gyűlölség és a
másik magyaron minden áron való uralkodás sötét indulata erôsebbnek bizonyult.
Akkor egy nagy nemzetbôl egy kis néppé váltunk. Most vajon mi következik?
NAGY BENEDEK
2003. november 20., csütörtök 22:17