CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2024. március 28., csütörtök, Gedeon, Johanna napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

SzínházVilág  

A víg özvegy

Lehár Ferenc-Victor Léon-Leo Stein művét
Baranyi Ferenc és Zsadon Andrea fordította magyarra.
Nagyoperett három felvonásban

A szereposztás
Glawári Hanna Zsadon Andrea
Danilovics Danilo gróf Jankovits József
Mirko Zeta, nagykövet Makay Sándor
Valencienne, a hitvese Gál Judit
Rosillon Nyári Zoltán, Mati György
Njegus Szolnoki Tibor
Cascada Ozsgyáni Mihály
Raul St. Brioche Petőcz András
Olga Márkus Judit
Kromow Bálint Péter
Praskowia Horváth Eszter
Bogdanowitsh Zsolnay András
Sylviane Németh Hella Zsófia, Simon Andrea
Pritschitsch Sövegjártó Áron

Kórus és tánckar Operettvilág Együttes
Díszlet, jelmez Operettvilág Együttes
Koreográfus Szolnoki Tibor
Zenei munkatárs Félix Györgyi, Bíró Attila
A rendező munkatársa Simon Andrea
Karmester Dárdai Árpád
Rendező Félix László

Lehár örökzöldjét láthatóan egy, a szakmában és a darabban magában is rutinszerűen begyakorolt együttes adja elő a Soproni Petőfi Színház színpadán. Az operett furcsa műfajában, mely a látszatvilág hitelessé varázslásával vívja ki a jogot újra és újra sokat kétségbevont létéhez, nyilván nem szokatlan, hogy a kezdeti "Hol is vagyok én" színészi dilemmája rövid idő alatt feloldódik az előadás folyamán. Ezután, ha már legalább a szereplők elhelyezkedtek a virtuális pompa világában, megy a dolog, mint a karikacsapás. Ehhez nyilván szükséges a még soha nem látottan zsúfolt nézőtér, és a mozdulatlan mesefigyelő néző, aki olyan szívesen adja át magát annak a virtuális környezetnek, partner a játékhoz, ami után tudatalattija talán mindig is vágyott, és itt megtalálja zsák a foltját.


Jó előadást láthat a soproni néző, amikor Lehár nagyoperettjét három felvonásban végignézi. Nem hiszem, hogy a kritikus feladata volna Lehár zenei eszközeit felsorolni, amivel a műfajba új színt hozott (oktáv párhuzamok, szóló hegedű kísérte dalok, hangszercsoportok jellem- és szituációábrázoló szerepének tudatos alkalmazása), de ezek mind jól érvényesülnek a darab soproni színrevitelében. Dárdai Árpád vezénylése rugalmas, jól követi a rutinos szereplők tudatos zenei formálását, s ehhez a legtöbb esetben jó partnernek bizonyul a zenekar alkalmi együttese is.
Fontosnak tartom megemlíteni, hogy tiszta éneklést hallunk a színpadon, és egy-egy, következetesen szereplőhöz kötődő esettől eltekintve, érthető szövegmondást is. A tenor-hangok túlzott igénybevétele néhány magas hangon hallatszik, ennek ellenére - nagyon helyesen - nem mondanak le a szereplők az igényes formálásról, mely csak még nehezebbé teszi a technikai teljesítést.


Jól sikerül a relatíve kis színpadon a tömegjelenetek, bálok megjelenítése, és rendre "bejönnek" a hosszú évek tapasztalataiból előre bekalkulált, formailag jól változatossá tett ismétlések, az antrék, a tapsot hozó gegek, begyakorolt fordulatok. Ez pedig láthatóan pozitívan hat vissza a művészek teljesítményére.
Az egyéni kiemelések közül hadd vegyük előre a nagykövetet megformáló Makay Sándor alakítását, aki a nagyon is hiányos operett-emlékeimmel való összehasonlításban a legnagyobb rutinnal cselekvőnek, a leghagyományosabb nevettetőnek és a cselekmény központi figurájának bizonyult. A "szűz" közönség agyában az előadás során sorra "ültek" a legkonvencionálisabb tréfák, helyzetkomikumok, melyeket nyilván már nagy elődök nyomán talán ezredszer, de nagy kedvvel és lelkesedéssel adott elő. Talán maga sem vette észre, hogy akkor, amikor nem ő a központi szereplő, talán túlzottan "leül", illetve néha észrevehetően "számolja" a taktusokat a belépéshez.
Szolnoki Tiborban láttam azt a táncos komikust, aki fantasztikus gyakorlattal rendelkezik és ugyanakkor még egyáltalán nem fáradt bele a szakmába. Pontosan, óraműszerűen, ugyanakkor kedvességgel, a rutint a szerepből minden lehető módon száműzve tudta eljátszani Njegus hálás alakját, mindenképpen az egyik legjobb alakítást nyújtva. A tervezett koreográfiák pedig láthatóan a szereplőkre és nem a tervező saját virtuozitására voltak tekintettel: ez néha kicsit kevésnek bizonyulhat a nézőnek, a korosabb szereplőnek viszont már láthatóan testre szabott a terhelés.


Zsadon Andrea gyönyörűen énekel és kisujjában van a szerep minden fortélya. Nagyon szépen megformált dalok csendülnek fel a primadonna ajkáról, jó partnerválasztással igazán hiteles operettalakítást nyújt. Láthatóan "vezeti" partnereit a darabban, fantasztikus biztonsággal alkalmazza azokat az eszközöket, melyeket elsajátítani csak gyakorlás útján aligha lehet, csak a veleszületett tehetség kibontakoztatásával. Tudatosságát, szituáció-megoldó képességét dicséri a nyilvános főpróba jelmez-beakadásának szinte észrevétlen és mosolygós megoldása. Talán az első felvonásbeli kosztümöt lehetett volna a többi ruhához hasonlóvá alakítani, és ha már a szerep szerint le kell vetnie a cipőt, a megfelelő modellel gondoskodni arról, hogy egy ilyen művész ne kerülhessen általa az előadás során illúzióromboló szituációba.


Jankovits József Danilovics Danilo gróf szerepében szép és visszafogott, tankönyvszerű alakítást nyújt. Jól bánik hangjával. Pontosan és megbízhatóan játszik, száz százalékosan "bejönnek" a szerep kínálta "ziccerek". Alkalomadtán az ő játékából éreztem egyfajta "kikacsintást" a nézőre, mely mindig jól jön, és nagyon őszinte, becsületes attitüd egy hatalmas illúziókeltés közepette.
Kulturált játékot kapunk a többi szereplőtől is, megbízható hangulatkeltést, rutinos szerepformálást, környezetalakítást a kóristáktól, talán egy kicsivel visszafogottabb, de még így is hatásos táncokat a táncosoktól, így teljes az illúzió.

Akik tudják, hogy mire ülnek be, azok a Soproni Színház "A víg özvegy" játékában nem csalódnak, jó szórakozást, gondtalan kikapcsolódást kapnak arra a két és fél - három órára, amíg Lehár operettjét nézik-hallgatják. A kölcsön-díszletek dekadenciája jól illik a soproni enteriőrhöz, a jelmezek pedig - némi balesetveszély mellett - jól szolgálják az operett tartalmát. Karácsony előtt a nagy forgatagban némi álom és ábránd - erre is, úgy látszik, szükség van. A Petőfi Színház pedig ezt az igényt ma is jól kiszolgálja.
- DI -



2003. december 14., vasárnap 10:46


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület