Ünnepvárás és idézés a Perkovátz-ház Daruka-termében

    ,,Adventi lény az ember. Nincs is másból, mint tiszta reménykedésből, ő maga a megtestesült várakozás. Az emlékezés elkerülhetetlen, s benne kitüntetett szerephez jut az élet tavasza: a gyermekkor. A gyermekkor, melynek hétköznapjait a múló évek kitépik az emberi emlékezetből, de a karácsony este a gyermekek szöszke hajszálaival van elválaszthatatlanul odafonva az örökkévalósághoz. A gyermek minden idegszálával, minden porcikájával arra figyel, azt szeretné lázas mámorban bekövetkezve látni, amikor az ünnepi díszbe öltöztetett fenyő, s alá az ajándék megérkezik. S épp ezt a pillanatot mulasztja el örökösen. Amikor pedig már sikerül résen lennie, és rajtakapja az őérte igyekvőket, belelát a beteljesülést óhajtó szertartásba, akkor a hó immár nem hó, hanem bármikor elolvadó, s újra megfagyó közönséges víz, a zsoltár pedig nem zsoltár, hanem kottával is lejegyezhető, önkényes tempóban és hangmagasságban eldünnyöghető dallamocskák valamelyike. Ez az ára a világ leleplezésének, s vele a gyermeklétből való kitaszítottságnak. Ezért fordulunk olyan konokul és tántoríthatatlanul az emlékezéshez, hiszen nincs is más balzsamunk, sőt a jövőnk is ebből az emlékezésből nyeri erejét. Arra kell emlékeznünk valamennyi idegparányunkkal, hogy egyszer részesei voltunk a jó eljövetelének, mi több, mi magunk voltunk a jó és a beteljesülés. Az emlékezés tárgya a keresztény emberiség talán legszentebb közös emléke - a karácsony. Ez az ünnep, ez a közösségi élmény idézi fel és teremti meg bennünk a karácsony személyes minőségét, az emlékezés gyönyörűsége pedig továbbélteti valamennyiünkben a hagyományt, a karácsony közös legendáját. Vajon leomlik-e a legenda fala, ha elhisszük, hogy a názáreti nem karácsonykor, nem a téli napforduló idején született, hanem valamikor tavasszal. Nem hiszem......
    Jézus télen született. Születhetett-e máskor az, aki azért jött a világra, hogy minket elégtelenségünkből kiragadjon? És nem akkor a legnyomorultabb-e az ember, nem akkor igényli-e leginkább a szeretet melegét, amikor minden megfagy körülötte ? Mindegy, hogy a betlehemi csillag a téli vagy a tavaszi napforduló egéről mutatta az utat a három királynak. Odataláltak, és a kisded várta őket. Emlékszünk rá, hogy így történt, emlékszünk a karácsony bennünk élő legendájára, a hóra és a zsoltárokra. Ez így volt..... És így is legyen."

D.Szabó Ede: A karácsony poézise részlete három meggyújtott adventi gyertyafénynél teremtette meg az ünnepvárás meghitt pillanatát, amely aztán a karácsonyvárás örömévé teljesedett ki a Perkovátz-ház Daruka termében vasárnap este.
A muzsika, a versek egy órányira összegyűjtötte a jóakaratú embereket, a Széchenyi tér eme szögletébe.
A megszólaltatott muzsika, és versek egy órányi varázsa a nagy lelepleződés és leleplezés órája volt, amelyben azoknak, akiknek füle van a hallásra és szeme a látásra megértették Advent lényegét: 
Jézus évről évre hozzánk visszatér,
Alászáll a földre hol csak ember él.
Áldással köszönt rá minden házra Ő.
Bármi útra tévedj, Ő is arra jő.
Melléd áll, kezed nyújt, ismeretlenül,
Elkísér az úton nem hagy egyedül.

Ötszázan a téren és százan a Daruka teremben énekelték a Perkovátz-házban tartott adventi alkalmak üzenetét, akár arról is meggyőződhetett mindenki egy órára, hogy tényleg ,,adventi lény az ember...."
A hangulatos esten közreműködtek: Horváth Bernadett, Dárdai Árpád, Tóth András, Fodor Gábor és fuvola-quartettje, a rézfúvósok és a Katedra együttes.