|
A tisztaság dicsérete
Néprajzi kiállítás a Lábasházban
“A kis patakban szép Iluska fehér ruháját mossa-mossa”
–énekli a János vitéz operettben a később vitézzé avatott Kukorica Jancsi.
Mielőtt még a környezetvédők felháborodnának, elárulom:
Iluska a 19. század közepén, Magyarországon biztosan nem szennyezte be
(szintetikus) mosószerrel a kis patak vizét.
Mivel mosott hát és miért használt patakvizet? Abban
a korban nem ismerték a vízlágyítót, a mosás hatékonysága szempontjából
azonban fontos volt akkor is, hogy lágy vizet használjanak az asszonyok
és a lányok. Az esővíz mellett a folyóvíz felelt meg ennek a célnak, mivel
a források vizének magasabb a keménységi foka.
A mosás bizony kemény munka volt a régi időkben – nemhiába
bízta a mostoha az árva Iluskára. Mielőtt a patakra ment volna a ruhával,
előbb még legalább egy napig a kádban kellett szapulnia a ruhát. A szennyes
ruha fölé durva szövésű vásznat terített, arra fahamut szórt, aztán forró
vízzel öntözte egy álló napig – ettől lettek szép fehérek, kilúgozottak
a ruhák.
Ez után mehetett csak a mosóasztallal és kilúgozott
ruhákkal a patakra, hogy a faragott mosósulyokkal teljesen tisztára és
simára sulykolja, mángorolja a ruhát.
A mosósulyok annyira fontos eszköze volt akkor a
nőknek, hogy a legények jegyesüknek, a férjek feleségüknek saját kezűleg
faragott sulykot ajándékoztak. . A ruhák kisimításához mángorlót használtak
az asszonyok. A forma nem sokat változott a századok folyamán, csak a minták.
Kezdetben ékírással, rovással díszítették a mángorlót, később virágmintával,
a készítő nevével, monogramjával.
A polgárosodás lassan elérte a magyar vidéket is. A
19. század végén divatba jöttek a gombos ingek, amelyeket csak sima aljú
mángorlóval lehetett kisimítani a korábbi bordás helyett.
Aztán a faggyú és fahamu-lúg keverékéből készült
házi szappanfőzés is háttérbe szorult, amikor a városon szolgáló lányok
hazahozták a Gyöngy és Flóra névre hallgató gyári szappanokat. Később jöttek
a mosószerek.
Megjelent az első vízlágyító, a Trisó is – hogy ne kelljen
a patakra menni lágy vízért.
A vásznak vasalását sokáig fából készült nyújtófa
forgatásával oldották meg, és az első “mosógép” is fából készült. A mai
mosógépekhez hasonló lyukacsos hengerben kézi erővel forgatták a ruhát
és a vizet. Később a fa helyett fémet használtak, így fűthetővé vált a
mosógép.
Ma is ezt a technikát használjuk- +csak” a mosógépeink
meghajtásához használt energia változott. Vasalóink sem ólomnehezek már,
és nem kell faszénnel melegítenünk őket.
Hogy mikor volt könnyebb (mosó) nőnek lenni? Ezt ki-ki
döntse el maga az olvasottak alapján, vagy látogasson el a megyénk néprajzi
anyagát egyesítő “tisztaságtörténeti’ kiállításra.
H. E.
2004. január 08., csütörtök 18:30
|
