Amit átadunk, amit az utánunk jövők tovább visznek, és amihez ki-ki hozzáteszi képességei szerint tudását, az lesz nemzetünk jövője, a magyar kultúra jövendője.

Dr. Szála Erzsébet kultúrtörténész előadásával a soproni Széchenyi István Városi Könyvtárban folytatódott a városi ünnepség, amelyen a Líceum Társulat Bartokos Tamás vezetésével irodalmi összeállítást mutatott be.

Dr. Szála Erzsébet előadása:

Ünnepnap a mai nap, január 22-dike, a Magyar Kultúra Napja

Hivatalos állami és egyházi ünnepeink mellett sok emlék- és ünnepnapunk van, amelyeket azért hoztunk létre, hogy az emberek, a nemzet, vagy akár az egész emberiség legfontosabb kérdéseinek szenteljenek egy-egy napot, kiemelt figyelmet egy rövid időre.

Ünnepeljük már a Madarak és Fák Napját, ünnepeljük a Föld Napját. A teremtett világ kincseit, a földet, a vizet, a levegőt próbálják védeni és óvni a közösségek, az emberi csoportok szószólói.

Dr. Szála Erzsébet

Védjük természeti kincseinket, hiszen utódaink sem élhetnek majd nélkülük. Ma már védelemre szorul épített kömyezetünk is: skanzenekbe gyüjtjük a régi paraszti élet
házait, rekvizítumait, újraépítjük, felújítjuk a kastélyokat, templomokat, kúriákat, várakat és a városok házait.

Úgy gondoljuk azonban, hogy nem csak épített környezetünket fogják unokáink is látni, hanem hinni és bízni akarunk abban is, hogy szellemi hagyatékunk is tovább él. Tovább élhet ma is, holnap is, unokáinkban is és még tovább. Ezért szentelünk évente egy napot kiemelten a magyar kultúrának. Ez a nap január 22-dike, nemzeti imádságunk, a HIMNUSZ születésének a napja. Kölcsey Ferenc, aki “A magyar nép zivataros századaiból" címet adta költeményének, ezt a napot jelölte meg a vers születése napjának az ország távoli kicsi falvában, Szatmárcsekén. Ez a nap vált tehát a MAGYAR KULTÚRA NAPJÁ -vá.

MAGYAR KULTURA NAPJA - gondoljunk egy villanásnyi időre arra, hogy mit jelent: a magyar, mit jelent a kultúra fogalma.

Oláh Miklós, a reneszánsz-kori Magyarország érseke éppúgy foglalkozott a magyarság kérdésével, mint Báróczy Sándor, Ady Endre, Fülep Lajos, Illyés Gyula vagy Keresztury Dezső.

“Születése még senkit sem tesz magyarrá. Azért is meg kell dolgozni."

Ennek érdekében a tennivalók egyrészt egyéniek, személyiségtől függők, másrészt közösségiek, társadalmiak.
Egyéniek, hiszen ki-ki növekedése, szocializálódása során, a nevelés-oktatás folyamán belenő a világba, abba teremtett és épített világba, amely tárgyi és szellemi örökségünkkel átitatott.

Mi és mennyi lesz ebből az egyén saját belső világává?

Közösségek, családok és barátok, valamint a társadalom és annak intézményei hogyan teljesítik a hagyomány ápolásának, a szellemi, erkölcsi és etikai örökség átadásának feladatát?

Identitásunk, magyarságtudatunk a múltban gyökerezik. Napjainkban, mintegy öt évszázada már, az írásos kultúra, a könyvkultúra dominál. Az un. életműveltség, a tapasztalati úton szerzett tudás - mely oly hosszú időn át volt jellemző a társadalmakra - egyre inkább háttérbe szorul. Egészen századunkig a könyv és a könyvtár volt a kultúra, a tudás tárháza. A huszadik század technikai forradalma a filmet, a hanglemezt, a CD-t, és legfőképpen a számítógépet is a kultúra hordozójává és magyar kulturális örökségünk őrzőjévé tette. Van mit őriznünk, van, amire vigyáznunk kell. Nem attól kell rettegnünk, hogy fogy a magyar, hogy csökkenőben van a magyarság lélekszáma. A nemzetet, az országot nem a népesség számaránya teszi naggyá, hanem emberi minősége. Ennek egyedüli forrása pedig a magyar, a magukat magyarnak valló, magyar származású tudósok, művészek, mérnökök, feltalálók teljesítményében, tehát a magyar kultúrában rejlik.

A magyarság csodálatos életerővel kibírta a háborúk, a forradalmak, sőt, a földaraboltatás és a totális rezsimek okozta megrázkódtatásokat. Mindannyiszor sikerült konszolidációs, rendes, normális viszonyokat teremteni, s az élet ment tovább. S ha lélekszámában - immáron több mint száz esztendeje - bizony fogy a magyar, mégis, mindennek ellenére is, a vérzivataros huszadik században is jelentősen nőtt “HÍRÜNK A VILÁGBAN"

S mi a kultúra?

A szót elöször Cato használta ie. a 2. században a földdel kapcsolatos művelés, kertművelés, szőlőművelés, stb. jelölésére. A “cultura agri" az embert körülvevő természet gondozását jelentette. Erre az ősi jelentésre utal a ma is használatos kultúrnövény kifejezés.

A kultúra fogalma azonban nemcsak a tevékenységet, hanem annak eredményét is jelenti, tehát - átvitt értelemben - műveltséget jelent. A “cultura animi" “lélek művelése" fogalmát Cicero használta először. Cicerótól kezdődően a kultúra az anyagi világ megművelését éppen úgy jelenti, mint a szellem kiművelését.
“Ha majd a szellem napvilága ragyog be minden ház ablakán, akkor itt lesz majd a Kánaán -írta Petőfi a 19. század költői című versében. A reformnemzedék legnagyobb alakja, Széchenyi István is a “kiművelt emberfők sokaságában" látta a jövő útját. Utat, hidat, vasutat, modem mezőgazdaságot, műszaki egyetemi képzést és tudós társaságot álmodott, s hozott létre.

A Líceum Társulat

Széchenyi kora, a reformkor óta a kultúra-fogalom Európa-centrikussá vált: a pozitív élettartalmakat hangsúlyozza, s az európai fejlődést modellként értelmezi. Az Európa-centrikus értelmezés szerint a kultúra az emberi tevékenységek pozitív eredményeit hangsúlyozó anyagi és szellemi értékek, javak összessége.

A széles értelemben vett emberi tevékenység helyett azonban egyre inkább csak bizonyos típusú emberi tevékenységre vonatkoztatjuk a kifejezést. Elsősorban az un. szellemi, azaz tudományos, művészi, vallási tevékenységet értünk alatta. A kifejezés differenciálódott és fogalmilag leszűkült, s ma már inkább csak a társadalomtudományokra és a művészetekre vonatkoztatjuk. A műveltséget is leginkább humán műveltségként értjük.

A publicisztika és a mindennapi nyelvhasználat még ennél is tovább redukál: a művészetekre - irodalomra, zenére, színházra, festészetre-szobrászatra, filmre - korlátozza a kultúra fogalmát. Nézzük csak meg az újságok, folyóiratok kulturális rovatait: művészetről, irodalomról szóló írásokat találunk ott.

Társadalmilag nézve a kultúra fogalomköre némileg tágabb: az iskolázás, az oktatás, a közművelődés, sőt, a közösségi viselkedés, a kommunikáció, a szokások, a magatartás, stb. is beletartozik.

Fentiekből következhet, hogy a magyar kultúra a magyarul gondolkodók, beszélők, a magukat magyarnak valló tudósok, művészek, alkotók által létrehozott szellemi értékek összessége.

S amikor a Magyar Kultúra Napját ünnepeljük, van mit ünnepelnünk. Művészeink, tudósaink ugyancsak komoly részt vállaltak és vállalnak ma is Európa és a világ kultúrájának alakításában. Rangos művészeink és tudósaink sokaságát sorolhatnánk a múltban és a jelenben egyaránt. Kitűnő tudományos és művészeti képzést adó oktatási intézményeink, akadémiáink és egyetemeink nevelték őket. Ma ezek az intézmények válsággal küzdenek: a felsőoktatás mértéktelen és pénztelen kibővítése a minőség romlásához vezetett, a szakoktatás drámaian leépült, a tanári pálya túlnépesedett, nőtt a pedagógus munkanélküliség és az állástalan diplomások hada. Megint egy újabb, ám alapos reformra lenne szükség az oktatásban, hogy a korábbi magas színvonalú képzésünket, annak hagyományait és eredményeit megőrizhessük.

Ismét Petőfit idézem:

“Vannak hamis próféták, akik Azt hirdetik nagy gonoszan, Hogy már megállhatunk, mert itten Az ígéretnek földje van"

S még ma sem, még mi sem gondolhatjuk ezt. Sok még a tennivalónk. Meg kell dolgozni minden nemzedéknek újra és újra, évről évre, évtizedről évtizedre, hogy a magyar kultúra éljen és virágozzék. Figyelnünk kell egymásra, mindenre és mindenkire az év valamennyi napján: fíatalra és idősebbre, könyvmolyra és Internet-rajongóra, sportolóra és faragóra, harsány maga-mutatásra és halk szemlélődőre egyaránt - mert bárkiben szunnyadhat a tudás, a kultúrateremtő erő.

Kölcsey Ferenc Önéletrajzában a következőket írja:

"Hogy sokáig ismerve nem valék, annak két oka lehet. Egyik, mert én sokáig dolgoztam úgy, hogy arról igen kevés ember tudott valamit. Másik ok saját karakteremben fekszik. Én idegen emberrel most is sokszor, de azelőtt mindég szótlan s hidegen bezárt valék, a mesterséget pedig, mutatni: mi lakik bennem, sohasem tudtam, sohasem akartam. Ez az állapota a léleknek sokfélét jelenthetett az engemet nem ismerőnek. Mert gondolhatá, hogy testben és lélekben ügyetlen vagyok, gondolhatá, hogy kevély vagyok, gondolhatá, hogy embergyűlölő vagyok… Hogy talán szerénység, talán bizonyos félénkség okozhatja az ily állapotot, s talán a szerény és félénk emberben fekhetik valami: ily gondolatokra nem minden ember jött. Annál inkább, mert a sokaságot tekintve örökös maxima: minden ember annyit ér, amennyit érőnek mutatja magát. S ezerszer tapasztalám, hogy a dicsekedőt jelesnek, a szerény beszédűt szegény lelkűnek hitték..."

E halkszavú, visszavonultan élő költőnk ama hideg januári napon leírta:

Isten, áldd meg a magyart...

Hozz rá víg esztendőt, Megbűnhödte már e nép A múltat és jövendőt.

A múlt, a magyar múlt, a magyar kultúra, a magyar irodalom, művészet és tudomány múltja gazdag. Szép, ám nehéz ezt a gazdag örökséget elsajátítani, a felnövekvő nemzedékkel elsajátíttatni úgy, hogy életük szerves részévé váljék. Amit átadunk, amit ők majd tovább visznek és amihez ki-ki hozzáteszi képességei szerint tudását, az lesz nemzetünk jövője, a magyar kultúra jövendője. Ezt tudatosítani magunkban: ezt szolgálhatja ez a szép ünnep, a Magyar Kultúra Napja.

Dr. Szála Erzsébet

Kapcsolódó cikk: Magyar Kultúra Napja - megemlékezés a Himnusz költőjének szobránál