2003. novemberében új lelkészt választott a Soproni Evangélikus Egyházközség. Hegedűs Attilát múlt hétvégén ünnepi istentiszteleten iktatták be; életéről, hivatásáról, terveiről kérdeztük.
- 1971-ben Szekszárdon harmadgenerációs lelkészcsaládban születtem, szüleim harmadik gyermekeként. Édesapám akkor Tengelicen volt evangélikus lelkész, ahonnan 1974-ben a Békés megyei Okány faluba költöztünk, majd 1979-ben Veszprémbe, ahol 1989-ben a Lovassy Gimnáziumban érettségiztem. A lelkemben dunántúli vagyok. Katonaság után az Evangélikus Teológiai Akadémián, – ma Hittudományi Egyetem – végeztem tanulmányaimat. Közben az 1994-95-ös tanévet Németországban, Neuendettelsauban ösztöndíjasként töltöttem.
    Segédlelkészi szolgálatomat Bonyhádon egy kb. ezer lelket számláló gyülekezetben kezdtem el, ezalatt a Bonyhádi Gimnáziumban hittant, vallástörténetet, – később mint gimnáziumi lelkészként a hittanórák, az egyházi programok mellett – magyart tanítottam, sőt osztályfőnök is voltam.
    Közben 1996-2001 között elvégeztem a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Bölcsészkarának magyar szakát, jelenleg egy posztgraduális mentálhigiénés szaktanfolyamra is járok.
    1996-ban nősültem; feleségem Hegedűsné Kendeh-Kirchknopf Tünde, két gyerekünk van: az öt éves Kende és a 3 hónapos Botond.

- Milyen emlékeket hozott Bonyhádról?
- A lelkészi szolgálat közben öregeket látogattam, ifjúságot és hittant szerveztem, rengeteg istentiszteletet tartottam. Amikor arra volt szükség, egész Tolna-Baranyában helyettesítettem.
    Nagyon szerettem a bonyhádi gimiben dolgozni. Az egyébként egyházi hagyományokkal nem rendelkező egyházi gimnázium – ahol az evangélikus tanulók száma tíz százalék alatti – hatalmas missziói terepet, és egyben a hagyományok által nem kötött munkalehetőséget is jelentett. Az ifjúsággal való foglalkozást igen testre szabottnak találtam; a lelkigondozásban, a hitoktatásban, a nevelésben nem kellett előre kész kötöttségekhez igazodnom. A gyülekezetben majdnem a nulláról indulva sikerült megszerveznem egy ifjúsági csoportot, később a gimnáziumban filmklubot, igazi személyes kötődéseket jelentő közösséget szerveztem.

- Előzőleg volt soproni személyes kötődése?
- Eddig turistaként jártam Sopronban. 2002-ben például az osztályommal itt voltunk tanulmányi kiránduláson, a Lővér kempingben szálltunk meg.

- Hogyan választotta a lelkészi pályát?
- Egyik bátyámmal együtt konfirmáltunk, és egy ismerős megjegyezte, hogy milyen szép a lelkész a két konfirmáló fiúval. Megkérdezte: nem akar-e valamelyikünk lelkész lenni? Ez akkor megmaradt bennem.
    Később, a Gyenesdiáson tartott ifjúsági konferenciákon tapasztaltak is segítették bennem megérlelődni az elhatározást. Gyakorlatilag az érettségi napján már tudtam, hogy pontosan mit szeretnék csinálni: lelkészként és magyartanárként dolgozni. Világéletemben szerettem az irodalmat, ezért úgy döntöttem, hogy elvégzem a teológiát, utána pedig a magyar szakot is.

- Sopronban két magyar lelkész, és egy német nyelvű lelkész van a gyülekezetben. Tudja konkrétan, hogy mi lesz a feladata?
- A két magyar lelkész felváltva végzi a szolgálatot. Mivel eddig is nagyon sokat foglalkoztam az ifjúsággal, ezért nagyon szeretnék továbbra is az ifjúság a nevelésével, és lelkigondozással foglakozni. A gyülekezet menedzselésében még nincs igazán tapasztalatom.

- Ön szerint a bonyhádi tapasztalatok hasznosíthatók Sopronban?
- Bonyhád emberileg hihetetlenül sokat adott. Volt egy főnököm: Krähling Dániel esperes, hatalmas termetű és humorú ember, akivel igaz atyai kapcsolatba kerültem. Megtanultam azt, hogy nem kell mindenáron valamilyenné átalakulni ahhoz, hogy az ember jól tudja végezni a munkáját, és pózokat sem szükséges felvennie ahhoz, hogy őt elfogadják. Ezt próbálom Sopronban is alkalmazni.

- Azért Sopron egy kicsit más.
- Ez egy polgári, értelmiségi város, természetesen része szeretnék lenni a közösségeknek, és közvetlen kapcsolatokat kialakítva élni, például énekelek a Fidelissima-ban. De nem hiszem, hogy itt azáltal lennék elfogadhatóvá mások számára, hogy fölveszek valamilyen tőlem idegen viselkedésmódot.

- Milyen volt a Sopronról szerzett első benyomása?
- Kis feszültséget érzek. Ez talán abból adódik, hogy Sopron az egyik legszebb belvárossal rendelkező legnyugatibb magyar város, eközben pedig ugyanazokkal az anyagi gondokkal küzd, mint bármelyik másik magyarországi város. Nyugati, de mégsem annyira az. Azért karácsonykor gyönyörű volt díszkivilágítás.

- Hobo? Hogyan került a beiktatási meghívóra Pál apostol mellé?
- Már a gimnáziumban megéltem azt a tapasztalatot, hogy egyszerre két időben élek: egyrészt létezik az ősi, kétezer éves hagyomány, amelynek szerves része és folytatója vagyok, másrészt létezik ,,az itt és most" pillanata. A mai diákokban csak az “itt és most” munkál, hiszen a tavalyi szám már elavult, mindig a topon kell lenni. A lelkészekben pedig megvan annak a veszélye, hogy csak a múltbeli hagyományokban élnek. Számomra egyszerre van jelen a Biblia, Pál apostol kétezer éve és Hobo, a teljesen mai személyiség.

- A Biblia értékrendje, mércéje milyen módon közvetíthető a mai ifjúságnak?
- Nem dogmatikát kell átadni, hanem azt kell átérezni és megéreztetni, hogy létezik az Istennel való kapcsolat, amely nem belőlünk, hanem Belőle indul, és amelyből mi is élhetünk.
    Fontos tudni, hogy van helyünk a világban. Fontos odaülni a másik ember mellé. Számomra nagyon fontos a kereszténységnek az a tanítása, hogy az Isten emberré lett Krisztusban. Így nem mondhatjuk azt, hogy az Istent nem érdekli az, hogy velünk mi van.

- Tehát, mi az Egyház fő feladata, amelyben lelkipásztorként közreműködik?
- Az emberek lelki építése, az Istennel való kapcsolat létrehozása.

Tóth Éva

Kapcsolódó cikk és képriport: Beiktatták az Evangélikus Gyülekezet új lelkészét

                                                    A Nap képe - 2004. január 31.