CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2024. április 18., csĂĽtörtök, Andrea, Ilma, András napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

Közélet  

Szili Katalin, az Országgyűlés Elnökének Sopronban elhangzott beszéde

Szili Katalin, az Országgyűlés Elnökének Sopronban elhangzott beszéde

Képriport az eseményről: Sopron - Ünnep március 15-én


Tisztelt ünneplők, kedves barátaim! Magyarok!

    Magyarnak lenni nem mindig könnyű feladat, de március 15.-én mindig különösen jó érzés magyarnak lenni. 
    Ezen a tavaszi napon mi, magyarok büszkén emlékezünk arra a 156 évvel ezelőtti március idusára, amikor történelmünk az európai folyamatok fő sodrában, sőt annak is az élén haladt. 
    1848 tavaszán néhány pillanatra úgy tűnt, Magyarország lerázta magáról mindazokat a históriai nehezékeket, amiket a török hódoltság óta kényszerűen hurcolt magával.
    Európa legmodernebb eszméiből és példáiból erőt merítve, a reformkor szívós és okos korszaka után a magyar nép megérezte a kedvező történelmi pillanatot. 
    Szétnézett Európában és döntött. 
    Szabadságot akart és fejlődést.
    Nemzeti öntudatot és gyarapodást.
    Hazát és haladást.
    Vagyis egyszerre akarta mindezt és nem vagylagosan, mert világos volt, hogy az egyik a másikat - a szabadság a fejlődést, a nemzeti öntudat a gyarapodást, a haza a haladást - erősíti. 

    Mi, a kései utódok ma már persze tudjuk, hogy ezek a célok csupán véráldozatok árán, és nem is azonnal és csupán csak részben teljesültek.
    Hiszen – amint arra az előbb már utaltam - magyarnak lenni korántsem könnyű feladat.
    A 156 évvel ezelőtti március idusa azonban elindított valamit.
    A társadalomalakítás és a politika nyelvére fordított le egy álmot, amit úgy hívunk: a modern Magyarország.
    Ebből az álomból a 19. és a 20. század során csak annyi valósult meg, amennyit egy szívós, okos nép ezekben a vérzivataros időkben megvalósíthatott.
    Történészek feladata eldönteni, hogy 1848 március 15-e óta mind a mai napig ki mennyit tett a modern Magyarország álmának valóra váltásáért.
    De az egy percig sem lehet vitás, hogy azok, akik 156 évvel ezelőtt bátorságukkal és okosságukkal útjára indították ezt az álmot, örökre beírták nevüket a magyar és az európai történelembe.
    Sőt, én azt mondom, hogy ehhez az elszánt küzdelemhez a fontolva haladók, a reformok, majd később a kiegyezők éppúgy hozzá tartoztak, mint a forradalmárok és a forradalmak. 

    Mondjuk ki bátran, rosszul ünnepelünk, ha azt mondjuk: Kossuth vagy Széchenyi. 
    Mert a helyes beszéd úgy szól: Kossuth és Széchenyi. 
    Mint ahogy tévedés Kossuthról vagy Görgeiről, Kossuthról vagy Deákról, mert Kossuthról és Görgeiről, Kossuthról és Deákról kell beszélni. 
    Hiszen mindannyian a modern magyarság hősei, mindannyian tettek a hazáért valamit – és nem is keveset. 

Kedves honfitársaim!

    1848 és 49 egyik örökbecsű tanulsága tehát az, hogy a történelem nem ismer foghíjakat.
    Mi több, az utókor gyakran egyazon akarat különböző részeinek látja a perpatvarkodó kortársak látszólag kibékíthetetlen ellentéteit. 
    Pedig a modern haza közös építmény! 
    Épp ezért március 15.-én első polgári forradalmunk napján jó szívvel csak a folytonosságot, csak a közös teljesítményt ünnepelheti a hálás nemzeti emlékezet.
    Meg persze azt is, hogy a nemzet - ahogy majd’ egy évszázaddal később a nagy proletárköltő, József Attila írta: a közös ihlet - ott és akkor, a reformkor és 1848-49 felejthetetlen korszakában született meg.

Kedves barátaim!

    Azt hiszem, abban mindannyian egyetértünk, hogy egy okos nép akkor ünnepel jól, ha nem csak szerető tisztelettel adózik elődeinek, de megpróbálja “ellesni” tőlük a sikeres társadalmi és politikai cselekvés fortélyait.
    Most az Európai Unióba történő belépésünk előtt az ilyen fortélyoknak különösen nagy a jelentősége.
    Hiszen minden patetikus felhangot mellőzve is kijelenthetjük, hogy a csatlakozással 1848 hőseinek kívánsága is teljesül.
    Vér és erőszak nélkül leszünk annak a közösségnek a tagjai, amelyhez szándékaink szerint a kereszténység felvétele óta tartozunk.
    Mindez azt jelenti, hogy a modern Magyarország álmának megvalósítása immár nem ütközik birodalmi ellenérvekbe, nem kell érte buzogányt, kardot vagy puskát ragadnunk, mint históriánk folyamán annyiszor.
    De ha a fegyvert nem is, a békésebb eszközöket azért jó lenne mindig kéznél tartani.

    Az unióba lépve ugyanis nem egy meseországba érkezünk, ahol a kerítés kolbászból, a padló meg színaranyból van.
    Az unió többnyire csupán a közösségből fakadó előnyök lehetőségét kínálja fel tagjainak, de ezeket a lehetőségeket mindenkinek saját magának kell megtalálnia és kiaknáznia. 
    Önök, soproniak, akik régóta a Nyugat közvetlen közelségében élnek, bizonyára jól tudják, mire gondolok.
    A piacgazdaságra való áttérés és a politikai rendszerváltás után az uniós tagsággal eljött tehát a mentális rendszerváltás ideje, mert e nélkül aligha teremthetjük meg a modern és sikeres Magyarországot.

Tisztelt ünneplő közönség, kedves barátaim!

    A mentális rendszerváltás azonban korántsem kevesebb hazafias érzést, ellenkezőleg, egyre korszerűbb nemzeti öntudatot jelent.
    Az unió ma egyszerre szól közös hazánkról, Európáról és szűkebb nemzeti pátriáinkról, hiszen Európa jövője nem valamiféle elvont egységben, hanem az európai nemzetek integrálódásában van.
    Igaza van tehát Irinyi Károly professzor úrnak, aki jó néhány évvel ezelőtt a következőket írta egy tanulmányában: 
    "Tudatcsere kellene. Népre, nemzetre, etnikumra és emberiségre egyaránt és egyszerre hangszerelt, korszerű nemzet-, magyarság- és múlttudat, mert anélkül gazdasági-társadalmi gondjaink is aligha fogyatkoznak. A nyomorék nemzettudat lefegyverez, felelősséget nem érez, áldozatokra nem képes... Kinek, kinek vállalnia kellene azt az édes bilincset, gyönyörű terhet, keserves hatalmat, amit a tájhoz, a néphez, az etnikumhoz, a közösséghez, a nemzethez való szoros kötődés jelent.". Régi, de látnoki szavak ezek.
    Okosságuk, hitük, erejük ma is kötelez. 

Kedves Honfitársaim!

    Végezetül hadd térjek vissza ahhoz a gondolathoz, hogy vajon mi is az a fortély, amit 1848 hőseitől mi, a hálás utódok úgymond elleshetünk.
    A fortély egyetlen szóval kifejezhető, és ez a szó az összefogás. Akkori sikereinket nem a véletlen, hanem a nemzeti mivoltára ébredő magyarság szívós munkája, korabeli társadalmunk intelligenciája alapozta meg. Ha csak egy-két történelmi pillanatra is, de az uralkodó osztályok megérezték, hogy önmérsékletet kell tanúsítaniuk és előjogaikból önként fel kell áldozniuk valamit.
    A nép pedig azt érezte meg, hogy megbízhat bennük, mert a nemesség legjobbjai szívükön viselik és jól képviselik érdekeiket.
    Ennek a ritka egymásra találásnak köszönhető, hogy a nemzeti és polgári forradalom egyáltalán létrejöhetett, majd a korabeli Európa leghosszabb és legdicsőbb szabadságharcában folytatódhatott.
    Ma, az Európai Unióba tartva újra szükség lenne e fajta összefogásra a vezetők és a nép között. 
    Szükség lenne rá, hogy a jövő érdekében igazságosabban osszuk meg a magyar társadalomra most nehezedő terheket.
    Meggyőződésem ugyanis, hogy a jövő mértéke a jelen.
    Hiszem továbbá, hogy a jelen hosszú évszázadok óta egymásra épülő nemzedékek erkölcsi és szellemi teljesítményének tudása, kultúrája, amelyhez a társadalmi és emberi szolidaritás értéke elválaszthatatlanul hozzátartozik. 
    Azt vallom, hogy nekünk itt és most ezt a kultúrát kell értenünk és vállalnunk. 
    Mert csak így van esélyünk arra, hogy korszerű magyarként érezzük otthon magunkat Európában és persze a világban. 

    1848 március idusa erre int bennünket – és erre tanít. 



2004. március 16., kedd 14:44


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület